A magyarországi németek legnagyobb tragédiája az elűzetés: a második világháborút követően az akkori magyar kormány több mint kétszázezer német nemzetiségű embertől vonta meg a magyar állampolgárságot, megfosztotta őket házaiktól és vagyontárgyaiktól. Csak néhány könnyen mozgatható dolgot vihettek magukkal, amikor marhavagonokba zsúfolták és útnak indították őket Németország felé, hogy ott kezdjenek új életet.
A döntés a kollektív bűnösség elve alapján született: minden németet felelősnek kiáltottak ki a nemzetiszocialisták által elkövetett bűnökért. Olyan családoknak kellett elhagyniuk az otthonukat, akik évszázadok óta Magyarországon éltek (sőt épp az ország újjáépítéséért dolgozva telepedtek le itt, a török dúlás után), legtöbbjüknek semmiféle kapcsolata nem volt Németországgal. Őrizték nyelvüket és kultúrájukat, de Magyarországot tekintették hazájuknak – olyannyira, hogy szinte minden családnak voltak veszteségei: apák, férjek, testvérek, gyerekek, akik Magyarországért harcolva vesztek oda a két világháborúban.
A tragédia a mai napig fájó seb a magyarországi németeknek. Akiket kitelepítettek: elvesztették a hazájukat. Akik itt maradtak, azoknak gyakran fel kellett adniuk a nyelvüket és kultúrájukat: veszélyessé vált svábnak lenni.
Az érme egyik oldalát, az itt maradtakét ismerjük: Veszprém környékén számos sváb gyökerű településen találunk kitelepítési emlékműveket, vehetünk részt a szomorú évfordulón rendezett megemlékezéseken. Az érme másik oldaláról, a kitelepítettek leszármazottainak emlékezetéről azonban kevesebbet tudunk.
Christian Sohn a nagyanyja történetéből készített képregényt 2016-ban Kirschblüten aus Harkau (Cseresznyevirágok Harkából) címmel. Luise a Sopron melletti Harkában született és élt – egészen addig, amíg családjának (és lényegében az egész falunak) mennie kellett 1946-ban. Sohn képregénye egy olyan lány történetét meséli el, aki a világháború évei alatt vált felnőtté, és akit elszakítottak attól a falutól – a hazájától –, amit szeretett.
Luise rajongása a Harka mellett virágzó cseresznyefák iránt a hazaszeretet szimbóluma: a cseresznyefák hűségesen állnak ott, ahol magjuk a földet érte. A szerző a nyugalom, a boldogság, a szépség érzéseit köti a fákhoz, így amikor a kitelepített németeket szállító vonat elhalad a cseresznyés mellett, a harkaiak a fákkal együtt ezeket az érzéseket is maguk mögött hagyják.
A képregény mint formátum különösen azért jó választás, mert meg tudja szólítani azt a csoportot, akik számára a több mint hetven évvel ezelőtti események már éppúgy a történelem kategóriába tartoznak, mint Mátyás király: a fiatalokat. A képregény mint műfaj talán soha nem volt annyira a hétköznapjaink része, élő, mint manapság. Értjük a formanyelvét, a vizuális utalásokat, maivá – és így könnyen átérezhetővé – teszi a történetet.
Sajnos a szerző magánkiadásában megjelent könyvét Magyarországon nem terjesztik, a német Amazon azonban szállítja hazánkba is. Érdemes felkeresni a szerző online tartalmait is: weboldalát, blogját, Instagram és Facebook-fiókját, rengeteg háttérinfót és új rajzot közöl ezeken a felületeken. Talán nem túlzás kijelentenem: ezt a képregényt minden – a nemzetiségünk történelme iránt érdeklődő – magyarországi németnek olvasnia kellene.
