A fiatalság a töretlen önmegvalósítás, a meg nem alkuvás kora. Amikor még "ész" nélkül merjük önmagunkat vállalni. És mindehhez az elkötelezett, harcias állapothoz kifogyhatatlannak tűnő energia, életerő párosul. Ettől olyan elpusztíthatatlan, olyan irigylésre méltó a fiatal.
Sokak szerint ez a tehetség. Ennek köszönhető sok-sok művészeti, történeti, tudományos eredmény. Ez az a bizsergető, minden visszahúzó erőt elvető és egyben megvető, csak a célt szem előtt tartó hit, ami mozgatja, röpíti előre a fiatalokat. Ez az, amit érezni, átélni kell. Beszélni róla, leírni nehéz, vagy lehetetlen. Aki egyszer már megízlelte ezt a nedűt, az örökké vágyik rá. Akarja. Újból és újból. Kívánja, szomjazza!
Ez az igazi csodaszer. Ez az életelixír, ami fiatalon tart!
Egy ideig kifogyhatatlan mennyiségben áll rendelkezésünkre. Aztán egyik pillanatról a másikra - eltűnik. Nem találjuk! Keressük, kutatjuk, magyarázzuk. Pedig van. Csak nem találjuk. A megtalálás és felhasználás képességét vesztettük el. Felnőttünk. (?)
Idővel változunk. Ez természetes, mivel öregszünk. Fizikai és lelki tényezőink módosulnak. De a fiatalság töretlen hitét, játékosságát, kitartását, meg nem alkuvását nem veszthetjük el soha. A sikeres emberek, a tehetség, a boldogság mögött mindenhol ezt találjuk. Csak figyelni kell önmagunkra, a belső történéseinkre, jelekre, akkor nagy baj nem érhet minket! Nem szabad erőlködnünk. Flúgosnak kell lenni mindig, egy picit.
Sajnos az természetes, hogy sokunk a felnőtté válás során elveszíti a lázadást, nem találja az életelixírjét. De a legfájdalmasabb, hogy a mostani fiatal korosztály egy része azt sem tudja, mi az a lázadás, mi fán terem a határok tágítása, a szabályok áthágása. Aki soha nem iszik az életelixírből, az soha nem tapasztalja meg a bölcsesség és a nyugalom korát sem.
