Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hortobágyról a Marcal-menti Nagypiritre

2019. április 7. 4:00 // Forrás: Ecoport magazin
Onnan pedig a sajtokkal a környék piacaira és Budapestre. Illésházy Lajos és felesége az Alföldről költözött a Veszprém és Vas megye határán húzódó faluba, hogy egy olyan kistermelői gazdaságot hozzon létre, amiben összhangba kerül állat és ember, kézművesség és gazdálkodás, hagyomány és modernitás.

Városi életük ideje alatt folyamatosan keresték azokat a termékeket, amiket kistermelők állítottak elő, és ők is meg szerették volna teremteni a saját élelmüket maguknak és azoknak, akik erre vágynak. Választásuk rokoni szálak miatt esett a 250 fős Nagypiritre, ahol egy négy éve vásárolt telken folyik a gazdálkodás. Sajtkészítéssel egy éve foglalkoznak, a szakmát Lajos még a Hortobágyon tanulta egy sajtkészítő mestertől.

Hiába a költözés, a puszta légköre megmaradt a szívükben, ez helyet kapott a névben is: Pusztán Kézműves Sajt – kifejezve a természetességet, letisztultságot és a lokalitást. Befogadó és támogató közösségre találtak Nagypiriten, és úgy érzik, itt folytatódik a jövő.

Sajtműhelyükben jelenleg tíz tehén adja tejét a szigorúan csak saját alapanyagokból készülő termékekhez. A gazdaság létrehozásánál törekedtek arra, hogy amit lehet, maguk termeljenek meg, vagy ha nem is tudják, olyan termelőktől szerezzék be, akiket le tudnak ellenőrizni.

A környezettudatosság szintén fontos szempont volt. A joghurtokat – merthogy nem csak sajtokat készítenek – visszaváltható üvegben árusítják, a sajtokat papírzacskókban.

– Amikor idekerültem, megihletett a Somló hegy, a Marcal és vidéke. Elsőként a Somló borai mellé készítettem sajtokat. Szeretek kísérletezni, feszegetni a határokat. Saját receptúrával dolgozom – mondja Lajos saját termékeiről. A kalandvágy a sajtok sokszínűségén is meglátszik, hisz a termékpalettán a parenyicák mellett füstölt, félkemény és gomolyák, valamint krém,- és érlelt sajtok is megtalálhatók. Mindez számos ízkombinációban: diós, köményes, kapros, bazsalikomos vagy épp vörösborban érlelt is akad.

És hogy hol kell őket keresni?

A balatonalmádi, káptalantóti és balatonlábdihegyi piacokon, valamint a főváros három vásárában. Mi mindenképp teszünk még egy kört náluk.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Gömbölyödő nép a magyar gasztronómia Gömbölyödő nép a magyar Szeptember 23-án Az étel étterme című beszélgetéssel indult útjára a Pannon Kultúrklub a Papírkutyában, mely esemény a Pannon Egyetem 75 éves jubileumához kapcsolódott. A moderátor Hajas Bálint, a Vehir.hu főszerkesztője volt, aki Dudás Katalin gasztropszichológust valamint Forgács Attila pszichológust, a Pannon Egyetem docensét kérdezte. tegnap 21:22 Átadták a Szent Gellért-díjakat kultúra Átadták a Szent Gellért-díjakat A Szent Mihály-napok rendezvénysorozat részeként szombat este átadták a Szent Gellért-díjakat is. 2024. szeptember 30. 11:53 A fény éltetői mi vagyunk kultúra A fény éltetői mi vagyunk A Szent Mihály-napi búcsú vasárnapi szentmiséjét Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatta be a Szentháromság téren, aki számos gondolatot intézett a fiatalokhoz. 2024. szeptember 30. 14:58 Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban kultúra Szubjektív tárlatvezetést tartott a polgármester a veszprémi várban Porga Gyula, Veszprém tíz éve regnáló polgármestere szubjektív tárlatvezetést tartott a vár területén, amely nemcsak a helyszínek bemutatására, hanem a város gazdag történetének és kultúrájának felelevenítésére is alkalmat adott. A résztvevők bepillantást nyerhettek a székesegyház, a püspöki palota és a piarista gimnázium lenyűgöző világába, miközben a polgármester színes anekdotákkal és történelmi adatokkal fűszerezte az élményt. 2024. szeptember 29. 19:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.