2019. október 23. // Gyöngyi névnap

A felnőtté válás rögös útja - Valóban felnőttél már?

2019. június 3. 4:00
Tizenévesen még azt gondolnánk, akkor, ha majd betöltjük a 18. életévünket. Úgy véljük, amikor majd senki nem fog beleszólni abba, hogyan éljük az életünket, akkor válunk igazán felnőtté. Vajon hányan mondhatjuk el igazán, hogy a szerepünkhöz mérten felnőttként viseltetünk a mindennapokban?

Talán többen emlékeznek Szabó Magda Születésnap című regényének főhősére, Illés Borira, aki úgy várja a 14. életévét, mint valami megváltást. Úgy gondolja, akkor már felnőttnek tekintik az embert, hisz személyi igazolványt is kap, már nem kell gyerekes ruhákat hordania, sminkelhet is és a körmát is kifestheti.

Úgy gondolom,

a felnőtté válás nem életkor függő.

Nem akkor válunk felnőtté, ha majd 18 évesek leszünk, nem is akkor, amikor elköltözünk otthonról. Nem feltétlenül az első munkahely megszerzése után, amikor már nem a szüleink tartanak el minket, hanem a saját lábunkon meg bírunk állni. Majd akkor, amikor beleütközünk az első komolyabb akadályokba. Mikor érkeznek majd a pofonok, a csalódások. Ezek azonban mind erősíteni fogják a jellemünket, a kitartásunkat.

Gyerekként persze sokat álmodozunk arról, hogy milyen sok mindent megtehetünk, ha majd felnőttek leszünk – sokáig fent maradhatunk; azt vehetünk, amit akarunk; bármikor ehetünk édességet – de az valahogy kimarad, hogy ezek jogokkal és felelősségek is járnak majd. És sokan itt hibáznak. Ha nem tűnnek tetteink felelősségteljesnek, nem tekintenek majd minket felnőttnek. Életünk során nem mindegy, milyen képet sugallunk magunkról.

Akkor vagyok csak igazán felnőtt, ha vállalom a felelősséget.

Vállalom, hogy azt gondolom, amit, úgy érzem magam, ahogy, és olyan vagyok, amilyen. És igen, ebben az is benne van, hogy néha tévedek, rosszat teszek. De ahhoz, hogy tanulni tudjak a hibáimból, először el kell ismernem, hogy felelős vagyok értük, nekem is van részem abban, hogy így alakultak a dolgok.

Amikor a szüleinkkel élünk, még terhesnek gondoljuk, hogy van beleszólásuk a dolgaink alakulásába. Sokszor nem vesszük észre azt a tényt, hogy ők csak jót akarnak nekünk. Nem kioktatás céljából teszik ezt, hanem azért, mert ők már felnőttek és rendelkeznek annyi élettapasztalattal, amivel mi még nem.

Riskó Annamária

További cikkek

A Facebook és a tévé minden nap ugyanaz? Van izgalmasabb!
A Facebook és a tévé minden nap ugyanaz? Van izgalmasabb!
3 vlogot mutatunk, amiket érdemes követni, ha még csak ismerkedünk a társasjátékokkal.
Miért menekülsz húszévesen egy negyvenéves karjaiba?
Miért menekülsz húszévesen egy negyvenéves karjaiba?
Életem során többször is, több lánynak feltettem ezt a kérdést: barátoknak, szerelmeknek. Akkoriban még azt gondoltam, hogy a pénz, az egzisztencia, a csillogás vágya, az óhatatlanul hatalmas ígéretek ejtették rabul fiatal, vágyakozó szíveiket. Azonban rá kellett jöjjek, valódi válaszaikat nem szavaik, hanem életútjaik formálták.
Zarándokút New York utcáin
Zarándokút New York utcáin
Elképzelte már valaha, hogy egyszer végigjárja a lakóhelye összes utcáját, sétálható útvonalát? De nem ám félgőzzel, hanem úgy igazán, minden egyes kis részletre, a helyiekre és önmagára is odafigyelve. A New Yorkban élő Matt Green nem csupán eljátszott a gondolattal, meg is valósította.
„Utálom az embereket!” – mondta az ember
„Utálom az embereket!” – mondta az ember
Saját magunkat köpjük szembe ezzel az elég gyakran hangzó kifejezéssel. De miért?
"Ma nem megy": havonta jön a baj
"Ma nem megy": havonta jön a baj
Milyen érzés, ha szomjasan nincs egy korty víz sem vagy éhesen egy száraz kifli? Milyen az, ha betegen nincs pénz gyógyszerre? Látjuk, meghalljuk, segítünk, ha tudunk. De mi történik, akkor ha valamit nem látunk, talán nem is hallunk, de segíteni kéne?
2019. október 23. // Gyöngyi névnap