Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szép új, robotizált világ: hol tartunk most?

2019. szeptember 8. 12:26 // Forrás: ecoport magazin
A robotok megítélése megosztja az embereket. Vannak, akik idegenkednek tőle, mások ebben látják a jövőt. Egy biztos: egyre inkább a hétköznapjaink részévé váltak, és minden eddiginél gyorsabban fejlődnek.

A robot, mint szó, eredetileg szláv eredetű (robota), jelentése: szolgamunka. A hivatalos definíció szerint a robot egy elektromechanikai szerkezet, amely előzetes programozás alapján képes különböző feladatok végrehajtására. Ezt irányíthatja ember, de önállóan is végezheti a munkáját egy számítógépre bízva.

Robotokat – bár már az iparosodás korában voltak automatizált gépek – a 20. század óta használ az emberiség. A világ első valódi robotja a Televox nevű humanoid robot volt, mely az Egyesült Államok telefonos rendszerét működtette 1927-ben.

Asimov 1942-es robotika törvényének megfogalmazása után pár évvel virágzásnak indult a számítástechnika és a robotika (e kettő nem választható el egymástól), aminek hatására gyárak hajtották saját malmukra a technológia fejlődését. Az első ipari robot 1961-ben állt munkába a General Motors gyártósorán.

Az 1970-es évek már a Holdon használt távvezérelt robotokról, a környezetükre reagáló és az objektumok mozgatására képes gépekről szólt. 1986-ban a Honda megkezdte a humanoid kutatási és fejlesztési program létrehozását, aminek során olyan robotokat hoztak létre, melyek képesek voltak kapcsolatba lépni emberekkel. Azóta exponenciálisan növekszik a robotok felhasználási területe és fajtája.

Ma már az ipar mellett jelen vannak az élet legkülönbözőbb területein: orvosoknak segítenek (sebészeti beavatkozás), háborúkban vesznek részt (tűzszerész robotok, felderítő drónok), háztartási munkát végeznek (porszívó robot, medence takarító robot, sepregető robot, eresz takarító robot), adatot dolgoznak fel és szórakoztatnak. Egy szóval körülvesznek minket.

A legizgalmasabb, hogy mára eljutottunk odáig, hogy a gépek a mesterséges intelligenciának köszönhetően képesek tanulni az emberektől és egymástól. Vannak szoftverek, amelyek autót vezetnek, értékelhető képeket festenek, zenét komponálnak, vagy izgalmas és élvezhető novellákat állítanak össze.

A robotok felhasználási területe számos izgalmas felhasználási területtel kecsegtet, azonban jó észben tartani: ezeket is emberek hozták létre, így csupán tőlünk függ, hogy mire használjuk őket.

Ge. Á.
további cikkek
Nem a Földről származik az a dolog, ami beszakította egy floridai ház tetejét Nem a Földről származik az a dolog, ami beszakította egy floridai ház tetejét Hatalmas robajra lett figyelmes egy Floridában élő férfi, amikor valami olyan erővel csapódott a házának tetejébe, hogy több emeletet is átszakított a rejtélyes tárgy. A NASA már vizsgálja az esetet. 2024. április 6. 14:35 A jövő nem életveszélyes A jövő nem életveszélyes Dr. Gelencsér András, légkörkutató akadémikus, a Pannon Egyetem rektora volt a Vehir.hu közéleti sorozatának legutóbbi vendége, akivel néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen és őszinte beszélgetésen vehetett részt. A rektor néhány fenntarthatósággal és az emberi civilizáció jövőjével kapcsolatos gondolatát most azoknak az olvasóinknak is megmutatjuk, akik személyesen nem voltak jelen a beszélgetésen. 2024. április 4. 14:31 Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52 Lehet, hogy van tudományos magyarázata annak, ami Krisztus kereszthalálakor történt Lehet, hogy van tudományos magyarázata annak, ami Krisztus kereszthalálakor történt Az ég elsötétült és hat és kilenc óra között teljes sötétség borult a világra, írja Máté, Márk és Lukács evangélista is a Bibliában, amikor Krisztus kereszthalálát mesélik el. Kétezer év elteltével a tudomány most több lehetséges magyarázattal is előállt, hogy mi okozhatta ezt a sötétséget. 2024. március 29. 10:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.