Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tacskók vették be a völgyet

2019. szeptember 15. 4:00
Ötödik alkalommal rendezték meg szombaton a Tacsi Talit Veszprémben a Kolostorok és kertekben. A négylábúak találkozójára az ország másik feléből is érkeztek.

Már az első is remekül indult, a Tacsi Tali pedig mostanra egyértelműen a veszprémi szeptember egyik legkedveltebb programjává nőtte ki magát. Ez nem is csoda: a tacskókat mindenhol rajongás veszi körbe, akármerre mozgunk is a világban, így aztán a találkozó hamar túllépte a város közigazgatási határait, és ha folytatódik ez a tendencia, pár év múlva akár már nemcsak országos, de nemzetközi vonzerejű rendezvénnyé is válhat – méltatta Porga Gyula polgármester, fővédnök a kezdeményezést.

Úgy látszik, a sikerhez tényleg elég csak ennyi: fogni a tacskó gazdákat és arra buzdítani, hogy gyűljenek össze. Csaba Eszter ötletgazda azért ennél egy kicsit tovább ment, a tacsi tali nem csupán kutyás-gazdis piknik. Az egész napos rendezvény során több bemutató – szarvasgombász kutya, a Veszprém Megyei Kutató Mentő Szolgálat Alapítvány bemutatója, fitnesz, zumba – is szórakoztatja az egybegyűlteket, amihez tombola és koncert, no meg persze ügyességi verseny és szépségverseny is társul.

Egy kis egészséges versenyzés pedig értelemszerűen sokakat vonz, úgyhogy idén már rekordszámú induló volt: a rövid szőrű tacskók között 42, a szálkás szőrűeknél 8, a hosszú szőrűeknél 4, az ügyességi versenyen pedig 9 versenyző.

Közülük a következőképpen alakultak a helyezések:

Ügyességi szám:

3. hely: Stoki
2. hely: Süti
1. hely: Pletyka

Hosszú szőrű tacskók:

3. hely: Dió
2. hely: Picúr
1. hely: Charlie

GALÉRIA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL

Szálkás szőrű tacskók:

3. hely: Nutella
2. hely: Manó
1. hely: Hubertus

Rövid szőrű tacskók:

3. hely: Django
2. hely: Mézi
1. hely: Albatros

A szervezők díjazták a legmesszebbről érkezett gazdit is, ezt a különdíjat Szebeni Erika vehette át, aki Gyuláról utazott Veszprémbe, míg a legfiatalabb gazdi különdíját a veszprémi Kiss Juhász László vehette át 26 napos kisbabájával.

A Tacsi Tali a szórakozáson túl jótékonysági célt is szolgált: a verseny nevezési díjaiból és a felajánlott adományokból befolyt összeget a Futrinka Egyesület, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület, az Ultimátum Állatvédő Alapítvány, a Fehér Holló Alapítvány, a Vahur Állatvédő Egyesület és a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgalat Alapitvány javára ajánlották fel a szervezők.

A Futrinka Egyesület 2006 óta végzi három kiemelt faj – német dog, magyar vizsla és a tacskó – mentését, valamint igyekszik segíteni az idős és beteg kutyusokon is. A munkatársak évente körülbelül 250-300 kutyán segítenek. A szervezet nem rendelkezik saját telephellyel. A kutyusok egy része egy bérelt kennelsoron lakik. Itt külön kennelekben laknak a kutyák, jó minőségű tápot kapnak és minden nap futhatnak, játszhatnak is egy bekerített, füves területen. Az egyesület igyekszik idős vagy beteg védenceiket, illetve a kölyökkutyákat ideiglenes befogadónál elhelyezni, hogy melegben, családi környezetben lakhassanak már örökbefogadásukat megelőzően is. A felelős állattartás elvét követve minden kutya ivartalanítás, oltás, féregtelenítés, chipezés, illetve előzetes beszélgetés, ismerkedés után kerülhet új, szerető gazdához.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
„Fuss az iskoládért” jótékonysági futónappal indult a vasárnap reggel szabadidősport „Fuss az iskoládért” jótékonysági futónappal indult a vasárnap reggel Ragyogó napsütés, de nem túl meleg, rengeteg résztvevő, profi szervezés. Minden adott volt vasárnapi Fuss az iskoládért versenyhez, a Barátság-parkban. 2023. október 2. 11:24 Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért Több mint hatszáz gyermek énekelt a békéért A Pueri Cantores jegyében a Veszprémi Főegyházmegye a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozót rendeztek, több mint hatszáz gyermek közreműködésével. 2023. október 1. 12:43 Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE Sétafesztivállal és faültetéssel emlékezik a MAZSIKE A MAZSIKE Sétafesztivállal ünnepli Veszprém és térségének Európa Kulturális Fővárosa címét. A fesztivál hagyományosan három napig tartó városismereti sétái elsősorban a helyi zsidó történeti és kulturális értékeket igyekszik bemutatni Veszprémben, Balatonfüreden és Inotán. 2023. szeptember 30. 21:51 Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Volt egy nem veszprémi országgyűlési képviselő, akinek egyszer megmutatták a Jutasi úti lakótelepet, mint a város legnagyobb lakótelepét, de ő nem akarta elhinni, hogy ez az. Betondzsungelt és szürkeséget várt volna, ehelyett zöld fákat és virágos erkélyeket látott. Ezt a sztorit Ovádi Péter mesélte el pénteken az említett lakótelepen, ahol átadták az idei Virágos Veszprém Program díjait. 2023. szeptember 30. 14:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.