2019. október 19. // Nándor névnap

„Kiskövetség” futóknak: megnyitott Veszprém első futó szakboltja

Ha engem kérdeznek, Leé Diána és Németh Annamária személyes vállalása önmagában lenyűgöző: felnőtt koruk hajnaláig még ők is épp olyan „sport immunisak” voltak, mint a nagy többség, aztán gondoltak egyet és elkezdtek futni, most pedig már azon dolgoznak, hogy teljesítsék idei tervüket, miszerint – az évszámhoz igazodva – 2019 km-t futnak. A célszalag átszakításáig ugyan még hátravan néhány kilométerük, egy másik álmukat már megvalósították: FutóKaland néven létrehozták Veszprém első, futóknak szóló boltját.

Ám ha most azt hiszik, hosszan fogok beszélni egy szimpla üzletről, ami vásárlásra ösztönöz, akkor nagyot tévednek. Ancsi és Dia ugyanis a FutóKalanddal nem csak egy hétköznapi boltot akartak létrehozni, ahol megtalálható minden felszerelés, ami a sporthoz jól jöhet. Sokkal inkább egy olyan helyet, ahol egy kicsit visszaadhatnak mindabból is, amit a futással kaptak: önbizalmat, közösséget, élményeket és nem utolsó sorban jobb egészségi mutatókat.

Persze, sportüzlet révén az első, amivel szembe fog találkozni az érdeklődő, az a minőségi futókellékek bőséges választéka. Tekintve, hogy ezt illetően hogyan festett az összkép korábban Veszprémben, már ez kiváló eredmény. Míg ugyanis az egészséges életmódra felszólító kampányok következtében egyre többen kezdték el róni a futóköröket a környéken, jó futócipőt vagy éppen ellenőrzött táplálék kiegészítőket nem nagyon lehetett helyben találni. „Aki eljutott odáig, hogy ezekre is odafigyel, annak Budapestig kellett menni értük. Ez elég nonszensz helyzet volt egy megyeszékhelyhez képest” – meséli a két barátnő.

Így májusban megkeresték Szűcs Csabát, a budapesti Spuri vezetőjét az együttműködés érdekében, a közös munka eredményeként pedig szeptember 4-én meg is nyitották a FutóKalandot.

Dia és AncsiDia és Ancsi

Bár azóta alig pár hét telt el, a visszajelzések egyértelműen igazolják, nagy igény volt egy ilyen hely létrejöttére. Az ugyanis, hogy milyen a felszerelésünk, nem csupán trendérzékenység kérdése. Egy a bokát jól tartó, sérülésektől, derékfájástól védő, kényelmes, strapabíró futócipő például alapjaiban tudja meghatározni, mennyire fogunk lelkesen kitartani az elhatározásunk mellett két hét után is, hogy mostantól rendszeresen futunk.

„A futás alapvetően kötetlen sport, különösebb tudást és feltételeket sem igényel, bár megvan a technikája, csak ezt gyerekként nem tanítják meg a tanárok, csupán az iskolakört futtatják, ezért is marad ki sokak életéből, egészen addig, amíg felnőttként vissza nem térnek hozzá” – mondja Dia és Ancsi.

A futás alapjai egy jó cipőnél kezdődnekA futás alapjai egy jó cipőnél kezdődnek

Vannak tehát dolgok, amikre érdemes odafigyelni és beszerezni, a kínálatot pedig igyekeztek úgy kialakítani, hogy mindenki megtalálja a magának valót. Cipőből jelenleg négy fajtát tartanak: ún. stabilat, illetve neutrálisat, egyazon modellből férfi-női változatot is. Mivel egyre inkább hódít az ízületeket jobban kímélő, más izomcsoportokat megmozgató terepfutás, ilyen cipők is kaphatók, és ugyan egyelőre csak egy modell, de gyerekekcipő is. Ha pedig valaki olyan lábbelit keresne (bármelyik kategóriában), amelyet a boltban nem, de a Spuri honlapján megtalál, azt ők megrendelik, és az üzletben mindenféle kötelezettség nélkül fel lehet próbálni. Ancsi és Dia jól tudja, az ideális futócipő megtalálása hosszabb kör lehet: nincs bevált recept, mindenkinek az egyéni paraméterei számítanak. Éppen ezért kialakítottak egy futófolyosót a boltban, ahol lehet próbálgatni, ők pedig a látottak alapján igyekeznek tanácsot adni, de szeretnék a lábállás diagnosztikát is bevezetni, az olyan, itthon ritkán elérhető márkáknál, mint a Hoka, tesztnapot is tartottak, ahol a vásárlók pár órára akár el is vihették a cipőket, hogy élesben, terepen teszteljék őket, ezt az akciót pedig a jövőben is folytatnák.

Emellett kényelmes, légáteresztő technikai ruházatok közül is válogathatunk, melegebb hónapokra, téli időszakra és aláruházatot is, hiszen ilyenkor a réteges öltözködés a kulcs. És mivel az egyéni szempontok itt is fontosak, a standard márkák (Adidas, Nike, Asics) mellett egy hazai márka, a profik között, versenyeken is nagyon preferált 575 márka termékei is megtalálhatók náluk – így egy kicsit a vásárlók mellett a magyar ipart is tudják támogatni bevallásuk szerint. A sérülések megelőzésében nemcsak a cipőnek van központi szerepe, de a jól megválasztott zokni is komoly védelmet adhat, egy kompressziós szár például nagy segítség lehet a fáradt lábaknak.

És persze ott vannak a különböző kiegészítők: a pulzusmérő, GPS-es órák, csukló- és hajpántok, kulacsok, övtáskák, telefontartó, hátizsák, SMR henger, sportkrém… egy verseny vagy hosszútávfutás során ezek sem elhanyagolható tényezők. Ahogy a táplálék-kiegészítők és teljesítményfokozók sem. Igaz, hogy a változatos étrendet ezek nem helyettesítik, de a lányok szerint egy futó életében fontos szerepe van előbbieknek is.

Minden az ideális felszerelés megtalálását segítiMinden az ideális felszerelés megtalálását segíti

„A futás nagyon igénybe veszi a szervezetet, még akkor is, ha amatőr vagy. Ilyenkor egy multivitamin, egy magnézium-, kalcium-, a megfelelő sóháztatás visszaállítására szolgáló tabletta nagyon sokat segíthet, vagy egy verseny előtt bevett teljesítményfokozó, amivel kikerülhető a rosszullét – mondják. – Ugyanakkor a cipőhöz hasonlóan itt is igaz, hogy ez is nagyon egyénfüggő, ezért egyrészt igyekszünk széles kínálatot kialakítani, másrészt tanácsot adni. Ha valaki még egyáltalán nem próbálta őket, érdemes többet is venni és kitapasztalni – persze szigorúan hétköznapi helyzetben, nem verseny alatt, hiszen az veszélyes lehet. És mivel saját magunkból kiindulva tudjuk, hogy jó pár év után is maradnak kérdései az embernek, szeretnénk workshopokat is tartani szakemberekkel, például az általunk nagyra becsült Hammer márka magyarországi értékesítőjével, aki frissítés, vitaminok terén segítene eligazodni. Veszprémben sok legendás, profi futó van, de talán még több az amatőr, aki csak felnőttként kezdett el futni, viszont szeretné, ha onnantól kezdve minél hosszabb ideig űzhetné a sportot. Ezt csak úgy lehet, ha lépésről lépésre, tudatosan építed fel az edzésterved, nem kizsigerelve a tested, hiszen így tudsz az utánpótlásnak is példát mutatni.”

A lányok tehát a nyitás után most ezen dolgoznak: hogy ne csak egy olyan üzlet legyenek, ahol megtalálni minden felszerelést, amire szükség lehet, hanem ami közösségi térként is működik: ahova betérhetsz, ha tudományos útmutatásra van szükséged, ahol akkor is szívesen látnak, ha csak a hétvégi versenyedről szeretnél mesélni egy kávé mellett, megosztani az élményeidet, ahol támogatnak, hiszen nem számít, mikor vágsz bele a sportba, a lényeg, hogy csinálod.

„Így indult nálunk is. Dia háromgyerekes édesanya, neki a család az első, de szeretett volna egy kicsit magáért is tenni, a futás pedig az egyetlen olyan sport, ami teljesen kötetlen, ahol nem függsz senkitől. Nálam az életmódváltás révén jött a futás. Annak idején öt méter után már kiköptem a tüdőm, ami tarthatatlan volt, aztán lefutottam az első 5 kilométeremet, majd két évvel ezelőtt, nyolc hónap felkészülés után az első félmaratonomat. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én 21 km-t lefutok megállás nélkül – végül annyira rákaptam az ízére, hogy tavaly már nyolc félmaratont futottam. Ilyenkor azért rájön az ember, ha ezt meg tudja csinálni, akkor bármire képes, hegyeket dönteni is” – meséli Ancsi.

Egyébként most épp azt tesztelik, hogy egy kihívás részeként 2019 km-t fussanak 2019-ben. Dia 2017-ben már teljesítette az akkori kihívást, most egy kis csapattal vágtak bele, mert bár a futás alapvetően magányos sport, társakkal is végezhető, így pedig életre szóló barátságok születhetnek. „Nem könnyű, olyan az egész, mint egy hullámvasút, néha gyötrelmes, néha meg lovak vannak a lábad alatt, de egymást motiválva hisszük, hogy meg tudjuk csinálni – teszi hozzá. – A futás tényleg óriási erőt, kitartást tud adni, elképesztő élményeket. Ezzel az üzlettel, profikat, amatőröket, teljesen kezdőket is várva és összefogva egy kicsit ezt is szeretnénk megmutatni a veszprémieknek.”

Nos, úgy tűnik, bár teljesen amatőröknek vallják magukat, nem hivatalos futó nagykövetek, a lelkesedésüket elnézve azért simán nevezhetjük őket „kisköveteknek”. Ahogy a FutóKalandot is futóknak szóló kiskövetségnek.

FutóKaland
Veszprém, Almádi út 19.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 10:00 – 18:00, szombat 9:00 – 13:00 

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

Ha fejben rend van, akkor lábbal sincs gond
Ha fejben rend van, akkor lábbal sincs gond
Saját magunkra és a játékunkra fogunk koncentrálni a hétvégén, ugyanúgy mint eddig is! – mutatott rá a mentális stabilitás fontosságára Pető Tamás, a VLS Veszprém vezetőedzője a Mosonmagyaróvár elleni vasárnap délutáni (14.00) bajnoki összecsapás előtt.
Megőrizné hibátlan hazai mérlegét a HOYA
Megőrizné hibátlan hazai mérlegét a HOYA
Korántsem lesz egyszerű a feladatunk, hiszen a fővárosiak vezetőedzője, Faragó Péter hihetetlen jó munkát végez – nyilatkozta klubja hivatalos honlapjának a center Völgyi Marcell, excsapata, a Vasas elleni szombati (18.00) hazai bajnoki összecsapás előtt.
Davis egy harcos, tudja, mi kell egy BL-győzelemhez – Rogerio Moraes
Davis egy harcos, tudja, mi kell egy BL-győzelemhez – Rogerio Moraes
Komoly érzelmek gyúlnak bennem, kétségkívül különleges lesz az egykori családom, barátaim ellen küzdeni – fogalmazott a Telekom Veszprém brazil beállósa hajdani együttese, az északmacedón címvédő Vardar Szkopje elleni szombat esti (17.30) hazai BL-rangadó előtt.
Élen járt Veszprém a nemes küzdelemben
Élen járt Veszprém a nemes küzdelemben
Harminchárom helyi kötődésű, amatőr középiskolai labdarúgócsapat tett tanúbizonyságot a sportszerűség csodájáról szerdán az Erdész utcai sportkomplexumban az MLSZ Veszprém megyei szövetsége által rendezett Fair Play Kupán.
Az ételek hatása hormonháztartásodra
Az ételek hatása hormonháztartásodra
A hormonháztartásod igen érzékenyen befolyásolja a tested működését, már kisebb hormonszint eltérés is hatalmas változást okozhat szervezetedben.
2019. október 19. // Nándor névnap