A japán főváros 1964 után rendezhet újra nyári játékokat. A három pályázó közül a szavazás első körében is Tokió végzett az élen, ám az abszolút többséget nem szerezte meg. Isztambul és Madrid azonos szavazattal zárt, közöttük újraszavazással döntöttek a NOB tagjai. A második körre végül a török város maradt versenyben, abban viszont ismét Tokióra voksoltak a legtöbben.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a hosszú utazás miatt a magyar sportolóknak nem a legjobb, hogy a 2020-as olimpiát Tokió rendezi, ugyanakkor hozzátette, hagyományosan jó a kapcsolat a japánokkal.
"Eredetileg mindenki úgy számolt, hogy Madrid lehet a nagyobb ellenfele Tokiónak, az viszont komoly hátrányt jelentett a spanyoloknak, hogy három NOB-tagjuk nem szavazhatott, és valószínűleg a négy olasz és a három francia sem támogatta a pályázatukat, mert a hírek szerint 2024-re Róma és Párizs is komolyan készül, egy 2020-as európai olimpia pedig gyengítette volna az esélyüket" - mondta Szabó Bence, a MOB főtitkára.
A két sportvezető a közlemény szerint azt mondta, az elmúlt napokban több NOB-taggal beszélt, s szinte biztosra vehető, hogy a vasárnapi szavazáson a birkózás, a fallabda, valamint a közösen pályázó baseball és softball közül a birkózás kerül fel a 2020-as, s így automatikusan a 2024-es olimpia műsorára is.