Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
9°C

Kilenc emberrel győztek

2014. január 30. 13:45
A Veszprém FC kilenc játékossal fejezte be a Győr II elleni bajnokiját, de így is nyerni tudott az NB III szombati meccsén.

A veszprémi labdarúgócsapata az eddig veretlen Győri ETO FC II alakulatát látta vendégül az Egyetemi Stadionban. A veszpremfc.hu tudósítása szerint az ETO huszonháromszoros salvadori válogatott futballistája, Rafael Burgos rögtön a mérkőzés elején egy remek lefordulás után kiváló lövést küldött Kádár Balázs kapujára. Ezt követően Molnár és Hevesi-Tóth következetes munkájának köszönhetően egyre inkább uralta és kontrollálta a pálya középső részét a VFC. Ennek és a kiváló védekezés utáni gyors ellentámadásainak köszönhetően többször is veszélyeztetett Jugovits Lajos csapata.

A 29. percben Hevesi-Tóth Tamás pompás csellel játszotta tisztára magát és a védelem mögé ívelt labdáját az oldalvonal mellől remekül belépő Burcsik akrobatikus mozdulattal a felsőkapufára rúgta. A 35. percben Farkas cselezte magát a büntető területre és okosan a második hullámban érkező csapatkapitányához passzolt, ám Molnár kiváló emelése pár centiméterrel a felsőkapufa fölött hagyta el a játékteret. Ezek a percek sejtették, hogy a mieink múlt heti jó formája kitart. Két perccel a szünet előtt Pavlitzky csodálatos akció végén Nagy mellett a kapuba passzolta a labdát, megszerezve ezzel első veszprémi gólját és a vezetést is.

A második félidő első negyedórája inkább mezőnyjátékkal telt, komolyabb veszélyt nem jelentett egyik csapat sem a másikra nézve. A VFC uralta a mérkőzés menetét, a 63. minutumban azonban Bereczki Miklós játékvezető második sárgalapját mutatta fel a hazaiak kapitányának. A kisalföldiek emberelőnyben átvették a kezdeményezést, s egyre veszélyesebb helyzeteket alakított ki. Három, olykor négy csatárral támadtak. Többször lehetőségük adódott, hogy megszerezzék az egyenlítést, de Kádár remekül végezte a munkáját. A 84. percben egy remek győri támadást követően hatalmas védést mutatott be: az ellenfél játékosa három-négy méterről fejelhetett kapura, de a bakonyi kapuvédő a kapu másik oldaláról visszavetődve, a levegőben úszva hatalmasat védett, bebiztosítva csapata győzelmét.

Labdarúgó NB III Nyugati csoport, 4 forduló:
Veszprém FC–Győri ETO FC II 1–0 (1–0)
Veszprém: Kádár – Garai, Takács A., Császár, Szöllőskei – Farkas L. (Udvardi, 74.), Molnár Z., Hevesi- Tóth, Burcsik (Czvetkó, 77.) – Pavlitzky, Kuti (Jakab, 89.). Vezetőedző: Jugovics Lajos.
Győr: Nagy G. – Kollár M. (Serfőző, 58.), Illés D., Sipőcz (Szolga, 58.), Medgyes – Burgos (Vankó, 69.), Leal, Matetits, Kozma – Kelemen, Novák. Vezetőedző: Jäkl Antal.
Gólszerző: Pavlitzky (43.).
Kiállítva: Molnár z. (63.), Pavlitzky (93.).

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.