Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mezei futó diadalok

2014. április 21. 12:10 // Forrás: Németh Attila, VEDAC
Zsinórban tizedszer is elhódította a Munka-vándordíját a VEDAC, miután a legjobbnak bizonyult a mezei futó országos bajnokságon.

 Férfi egyénben Minczér Albert ért elsőként a célba, a mezei futó magyar ligát Kovács Tamás nyerte.

Pestszentlőrincen rendezték az idei mezei futó országos bajnokságot, ahol a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) futói kitettek magukért, összesen nyolc aranyérmet szereztek.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) átalakította a versenyrendszert, így nem ősszel, hanem tavasszal rendezték a mezei futó ob-t, amely egyben az ötfordulós mezei futó magyar liga záró versenye is volt. Az ob-k történetében ez volt a 106. viadal, ahol a 24 első helyen összesen 11 szakosztály osztozott. Ahogy azt már megszokhattuk, a legtöbb elsőséget a veszprémiek szerezték, ezúttal nyolc aranyérmet gyűjtöttek be, és ezzel kiérdemelték a legeredményesebb egyesületnek járó trófeát, a Munka-vándordíját.

Az impozáns serleget Minczér Albert vette átAz impozáns serleget Minczér Albert vette át

A legfiatalabb korosztályban, az újonc fiúknál Felber Balázs szerzett ezüstérmet a 3000 méteres távon, ideje: 10:30.56. A lányoknál csapatban lett negyedik a VEDAC Kothensz Boglárka - Csehó Zsófia - Szarka Zsófia összetételben. A serdülő lányoknál egy ötödik helyet kell kiemelni, Bányai Petra 11:28.51 perc alatt ért célba a 3000 méteres távon.

Az ifi fiúk mezőnyében Bertalan Renátó bajnoki címet szerzett, a hatezer métert 19:27.71 perc alatt teljesítette. Nagyszerű eredményéhez igyekeztek felzárkózni a többiek is és Barabás Gáborral, Nick Mártonnal a csapatversenyt is megnyerte a VEDAC triója. A lányoknál 4500 méter volt az előírt penzum, a VEDAC hármasa – Ladányi Fruzsina, Garai Kata, Bencsik Kamilla – a csapatok közt negyedikként zárt.

A junior férfiaknál kettős veszprémi sikernek örülhettünk: Kovács Benjámin a dobogó legmagasabb fokára (19:03.44), míg Szögi István a másodikra állhatott fel (19:10.19) a hatezer méter teljesítése után. Ezzel természetesen a csapatok közt is bajnok lett a VEDAC, Fux Dániellel kiegészülve. A junior nőknél 4500 métert kellett lefutni, s a mezőnyt biztos versenyzéssel utasította maga mögé Somogyi Anett (16:50.74).

Az ob-k történetében először díjazták az U23-as korosztályt, ahol a férfiaknál Tóth Áron érdemel dicséretet, hiszen ezüstérmet szerzett  a kilenc kilométeres erőpróbán (28:49.38). Csapatban Péntek Mátyással és Szabó Dániellel kiegészülve bajnoki címet ünnepelhettek.

A felnőtt férfiaknál ugyancsak kettős bakonyi győzelemnek örülhettünk: Minczér Albert nyerte a távot (27:38.13), míg Kovács Tamás mögötte ért célba (28:07.88), ráadásul Tóth Áron ugyanitt hatodik lett. Csapatban is természetesen a VEDAC volt a legjobb. A kettes számú veszprémi trió (Kiss Áron, Péntek Mátyás, Szabó Dániel) pedig hatodik lett a sorban. Az ötfordulós ligát Kovács Tamás nyerte meg.

A felnőtt női mezőnyben Kovács Zsófia bronzérmet szerzett, a hatezer métert 21:22.91 perc alatt teljesítette.


Mezei futó ob

Fiú 3000 m
2. FELBER Balázs 2001 VEDAC 00:10:30.56 3:30 p/km
30. TÓSOKI Benedek 2001 VEDAC 00:12:39.81 4:12 p/km
37. KÓNYA Ákos 2001 VEDAC 00:12:58.55 4:19 p/km

Fiú újonc csapat
7. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 69
(FELBER Balázs, TÓSOKI Benedek, KÓNYA Ákos)

Fiú serdülő 4500 méter
11. KOVÁCS Ruben 2000 VEDAC 00:16:22.32 3:38 p/km
21. HORVÁTH András 1999 VEDAC 00:16:48.52 3:44 p/km
69. ESZLÁRI Dávid 1999 VEDAC 00:20:22.27 4:31 p/km

Fiú serdülő csapat
10. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 101
(KOVÁCS Ruben, HORVÁTH András, ESZLÁRI Dávid)

Férfi ifjúsági 6000 méter
1. BERTALAN Renátó 1997 VEDAC 00:19:27.71 3:14 p/km
10. BARABÁS Gábor 1997 VEDAC 00:20:44.46 3:27 p/km
15. NICK Márton 1997 VEDAC 00:21:09.71 3:31 p/km
48. BODNÁR Botond 1998 VEDAC 00:23:24.96 3:54 p/km

Férfi Ifjúsági csapat
1. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 26
(BERTALAN Renátó, BARABÁS Gábor, NICK Márton)

Férfi junior 6000 méter
1.  KOVÁCS Benjamin 1995 VEDAC 00:19:03.44 3:10 p/km
2. SZÖGI István 1995 VEDAC 00:19:10.19 3:11 p/km
12. FUX Dániel 1996 VEDAC 00:20:01.94 3:20 p/km

Férfi junior csapat
1. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 15
(KOVÁCS Benjamin, SZÖGI István, FUX Dániel)

Leány újonc 3000 m
14. KOTHENSZ Boglárka 2001 VEDAC 00:12:26.56 4:08 p/km
19. CSEHÓ Zsófia Eszter 2001 VEDAC 00:12:51.56 4:17 p/km
29. SZARKA Zsófia 2001 VEDAC 00:13:19.32 4:26 p/km
43. MÉRŐ Dominika 2001 VEDAC 00:14:00.32 4:40 p/km

Leány újonc csapat
4. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 62
(KOTHENSZ Boglárka, CSEHÓ Zsófia Eszter, SZARKA Zsófia)

Leány serdülő 300 méter
5. BÁNYAI Petra 1999 VEDAC 00:11:28.51 3:49 p/km

Női ifjúsági 4500 méter
7. LADÁNYI Fruzsina 1997 VEDAC 00:17:23.76 3:51 p/km
25. GARAI Kata 1997 VEDAC 00:19:43.51 4:22 p/km
30. BENCSIK Kamilla 1998 VEDAC 00:20:33.10 4:34 p/km

Női ifjúsági csapat
4. VEDAC Egyéni absz. helyezési összeg: 62
(LADÁNYI Fruzsina, GARAI Kata, BENCSIK Kamilla)

Női junior 4500 méter
1. SOMOGYI Anett 1996 VEDAC 00:16:50.74 3:44 p/km

Férfi felnőtt 9000 méter
1. MINCZÉR Albert 1986 VEDAC 00:27:38.13 3:04 p/km
2. KOVÁCS Tamás 1983 VEDAC 00:28:07.88 3:07 p/km
6. TÓTH Áron 1994 VEDAC 00:28:49.38 3:12 p/km
19. KISS Áron 1985 VEDAC 00:30:19.38 3:22 p/km
31. PÉNTEK Mátyás 1994 VEDAC 00:31:44.63 3:31 p/km
32. SZABÓ Dániel 1994 VEDAC 00:31:52.38 3:32 p/km

Férfi felnőtt csapat
1. VEDAC egyéni absz. helyezési összeg: 9
(MINCZÉR Albert, KOVÁCS Tamás, TÓTH Áron)
6. VEDAC egyéni absz. helyezési összeg: 82
(KISS Áron, PÉNTEK Mátyás, SZABÓ Dániel)

Férfi U23
2. TÓTH Áron 1994 VEDAC 00:28:49 00:00:12
12. PÉNTEK Mátyás 1994 VEDAC 00:31:44 00:03:07
13. SZABÓ Dániel 1994 VEDAC 00:31:52 00:03:15

Női felnőtt 6000 méter
3. KOVÁCS Zsófia 1988 VEDAC 00:21:22.91 3:33 p/km


Forrás: Németh Attila, VEDAC

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.