Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Pars egyéni csúccsal győzött

2014. július 8. 20:54 // Forrás: MTI
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián szenzációs teljesítménnyel, 82,49 méteres egyéni csúccsal megnyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A mezőny az első sorozatban biztonsági dobásokkal szórakoztatta a közönséget, egyedül Pars gondolta úgy, hogy már elsőre keményebben beleáll dobásába, ennek az eredménye 79,84 méter és vezető hely lett. A folytatásban aztán gyorsan kiderült, hogy a viadal két emberről szól majd, a világbajnok lengyel Fajdek ugyanis másodikra 80,73 méterrel beállította a szombathelyi atléta korábbi versenycsúcsát, ám az éllovas pozíciónak nem sokáig örülhetett, mivel rögtön utána a magyar olimpiai bajnok 81,65 méterre repítette a szert, ami az idei legjobbját is jelentette. A harmadik sorozatban mindkét sztárdobó hibázott, a többiek pedig nem tudták megközelíteni őket. Nagy meglepetésre a tavaly Fajdek és Pars mögött világbajnoki harmadik cseh Lukas Melich nem tudott a legjobb nyolcba kerülni, csakúgy, mint a sydneyi olimpiai bajnok lengyel Szymon Ziolkowski, illetve a másik két magyar, Németh Kristóf (72,49 m) és Hudi Ákos (69,55 m).    

A lengyel Pawel Fajdek a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj kalapácsvetés versenyszámában Székesfehérváron 2014. július 8-án. MTI Fotó: Illyés TiborA lengyel Pawel Fajdek a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj kalapácsvetés versenyszámában Székesfehérváron 2014. július 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

A negyedik sorozatban egyedül a harmadik helyen álló tádzsik Dilsod Nazarov tudott 78,93 méterre javítani, Fajdek és Pars egyaránt 80 méter alattit dobott, s nem mérette le a kísérletet. Az utolsó előtti körben Nazarov ismét javult, 79,74 méterre, majd Fajdek megint hibázott, Pars viszont szépet dobott, igaz, 81,35 méteres kísérlete után kifejezetten dühösnek tűnt.    

Az utolsó sorozatra mindenki nagyon koncentráltan lépett a körbe, Nazarov 80,24 métert dobott, majd Fajdek is óriásit, igaz, szektoron kívülre, ezzel Pars győzelme biztossá vált. A szombathelyi atléta gyorsan forgott, szépen eresztette el a kalapácsot, az 82,49 méternél csapódott a földbe, Pars négy centivel megjavította egyéni csúcsát, és örömtáncot lejtett.    

"Köszönöm, Fehérvár - mondta a verseny után Pars Krisztián. - A kör nagyon jó, s bár számítottam rá, hogy nagyot dobok, az egyéni csúcsra őszintén szólva nem, mert még munkában vagyok, a fő cél az Európa-bajnokság. 2006-ban dobtam az egyéni csúcsomat, ezért is örülök ennek az eredménynek, s a mostani verseny alapján a 83 métert sem tartom elképzelhetetlennek."    

Pars Krisztián a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj kalapácsvetés versenyszámában Székesfehérváron 2014. július 8-án. MTI Fotó: Illyés TiborPars Krisztián a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj kalapácsvetés versenyszámában Székesfehérváron 2014. július 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Pars negyedszer győzött a Gyulai-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának a része. A mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.    

A nap első nemzetközi számában, női kalapácsvetésben óriási csatát láthattak a nézők. A végig kiélezett versenyben a negyedik sorozattól a világcsúcstartó német Betty Heidler vezetett 75,34 méteres, kiváló dobással, s egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, ezzel meg is nyerheti a nemzetközi szövetség kalapácsvető-sorozatába tartozó viadalt. Ám a korábbi rekorder lengyel Anita Wlodarczyk hatodikra 19 centivel túldobta (75,53 m), s ezzel első lett. A viadal színvonaláról sokat elárul, hogy a harmadik helyezett, szintén német Kathrin Klaas is mindössze 91 centiméterrel maradt el (74,62 m) Wlodarczyk legjobbjától.    

A szám legjobb magyarja Orbán Éva volt, 70,45 méterig jutott, ami az ötödik helyhez volt elég. A fiatal Gyurátz Réka 64,95 méterrel a 10., Bácskay Zsófia pedig 63,47-tel a 11. lett.


A dobogósok

férfiak:
100 m (-1,1 méter/másodperc):
1. Kim Collins (St. Kitts és Nevis) 10.31 mp
2. Femi Ogunode (katari) 10.35
3. Harry Aikines-Aryeetey (brit) 10.41
200 m (-2,0 m/mp):
1. Femi Ogunode (nigériai) 20.59 mp
2. Maurice Mitchell (amerikai) 20.78
3. James Ellington (brit) 20.84
400 m:
1. Chris Brown (bahamai) 45.21 mp
2. Michael Bingham (brit) 45.49
3. Torrin Lawrence (amerikai) 45.65
 800 m:
1. Job Kinyor (kenyai) 1:46.18 p
2. Andreas Bube (dán) 1:46.56
3. Sammy Kirongo (kenyai) 1:46.77
3000 m:
1. Cornelius Kangogo (kenyai) 7:46.06 p
2. Thomas Longoshiwa (kenyai) 7:47.04
3. Geoffrey Barusei (kenyai) 7:47.71
110 m gát (-1,4 m/mp):
1. Andrew Riley (jamaicai) 13.49 mp
2. Baji Balázs 13.52
3. Ryan Wilson (amerikai) 13.55
400 m gát:
1. David Greene (brit) 49.89 mp
2. Jehue Gordon (trinidadi) 49.89
3. Emir Bekric (szerb) 50.04
magas:
1. Bohdan Bondarenko (ukrán) 2,38 m
2. Ivan Uhov (orosz) 2,34
3. Danyiil Ciplakov (orosz) 2,30
rúd:
1. Pawel Wojciechowski (lengyel) 5,70 m
2. Jack Whitt (amerikai) 5,40
3. Szergej Kucserjanu (orosz) 5,40
diszkosz:
1. Kővágó Zoltán 64,72 m
2. Jorge Fernandez (kubai) 64,52
3. Andrius Gudzus (litván) 62,73
kalapács:
1. Pars Krisztián 82,49 m
2. Pawel Fajdek (lengyel) 80,73
3. Dilsod Nazarov (tádzsik) 80,24

nők:
100 m (-1,5 m/mp):
1. Tianna Bartoletta (amerikai) 11.35 mp
2. Simone Facey (jamaicai) 11.41
3. Schillonie Calvert (jamaicai) 11.51
400 m:
1. Regina George (nigériai) 52.11 mp
2. Shaunae Miller (bahamai) 52.39
3. Shericka Williams (jamaicai) 52.44
100 m gát: (-1,3 m/mp):
1. Queen Harrison (amerikai) 12.73 mp
2. Lolo Jones (amerikai) 12.88
3. Jasmin Stowers (amerikai) 13.03
400 m gát:
1. Kemi Adekoya (bahreini) 54.98 mp
2. Anna Rizskova (ukrán) 55.16
3. Hanna Titimec (ukrán) 55.53
távol:
1. Tianna Bartoletta (amerikai) 6,94 m
2. Funmi Jimoh (amerikai) 6,76
3. Melanie Bauschke (német) 6,59
kalapács:
1. Anita Wlodarczyk (lengyel) 75,53 m
2. Betty Heidler (német) 75,34
3. Kathrin Klaas (német) 74,6

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.