2021. december 3.
//
Ferenc névnap

Cseh László Európa-bajnok!

2014. augusztus 20. 19:47
MTI
Cseh László hatalmas csatában nyerte meg a 200 méter vegyes szerdai döntőjét a berlini úszó Európa-bajnokságon.

A Kőbánya SC versenyzője a pillangó után másodikként fordult, majd háton - a várakozásoknak megfelelően - átvette a vezetést, de mellen a brit Roberto Pavoni megelőzte. Gyorson aztán feljött a két német úszó is, így tulajdonképpen négyen egyszerre értek a célhoz, de a benyúlás a magyar klasszis versenyzőnek sikerült a legjobban, így 1:58.11 perccel győzött, amivel 11 századdal elmaradt a keddi elődöntős idejétől.

Cseh 12. nagymedencés Eb-aranyérmét nyerte, ebben a számban pedig sorozatban ötödször diadalmaskodott. Ez a bravúr korábban is csak neki sikerült a kontinensviadalok történetében, méghozzá 400 méter vegyesen.

Cseh László, a 200 méteres vegyesúszás aranyérmese a berlini úszó Európa-bajnokság éremátadóján 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Anikó Cseh László, a 200 méteres vegyesúszás aranyérmese a berlini úszó Európa-bajnokság éremátadóján 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Kovács Anikó

"A győzelemnek természetesen örülök, az időmnek viszont nagyon nem, az kifejezetten gyenge, ennél jobbat szoktam menni, most fejben nem voltam száz százalékban ott" - nyilatkozta a magyar versenyző az MTI-nek. Cseh hozzátette, természetesen elfáradt, ez a teljesítmény azonban a világbajnokságra kevés lesz. "Hogy az ebben a számban sorrendben ötödik Eb-győzelmemet hová helyezem el a házi listámon? Ezen még gondolkodnom kell, az biztos, hogy a mostani volt a legnehezebb..." - tette hozzá a klasszis.    

Cseh a berlini kontinensviadal ötödik magyar érmét szerezte meg: hozzá hasonlóan győzött Hosszú Katinka 400 m vegyesen, ezüstérmes lett a nyíltvízi szakágban 10 kilométeren Risztov Éva és 25 km-en Olasz Anna, illetve harmadikként zárt a női szinkrontoronyugró páros, Kormos Villő és Reisinger Zsófia.


Eredmény, férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:
CSEH LÁSZLÓ 1:58.10 perc
2. Philip Heintz (Németország) 1:58.17
3. Roberto Pavoni (Nagy-Britannia) 1:58.22

vehirsport.hu

További cikkek

Háfra: védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennünk
Háfra: védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennünk
Háfra Noémi szerint a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatottnak védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennie annál, ahogyan csütörtökön Szlovákia ellen játszott.
Megvan a magyar válogatott bő Eb-kerete
Megvan a magyar válogatott bő Eb-kerete
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon szereplő válogatottak bő, 35 fős kereteit. A Telekom Veszprémből négy, a Fejér-B.Á.L. Veszprémből öt játékos szerepel a névsorban.
Az izgatottságot és a feszültséget kellett legyőzniük a magyaroknak
Az izgatottságot és a feszültséget kellett legyőzniük a magyaroknak
Klujber Katrin szerint a feszültséget, Vámos Petra szerint az izgatottságot kellett legyőzniük a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak a Szlovákia ellen 35-29-re megnyert mérkőzésen a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.
A szlovákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott
A szlovákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re legyőzte csütörtökön a szlovák csapatot a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.
Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála
Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 6-án rendezi meg a 64. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát.