2021. december 3.
//
Ferenc névnap

Huszonkilenc ország indul a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó vb-n

2014. augusztus 26. 19:04
MTI
Jól haladnak az előkészületek és a lezárult nevezések alapján 29 ország versenyzői lesznek jelen a jövő hét péntektől vasárnapig tartó balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon.

Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) főtitkára a keddi sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy színvonalas versenyekre van kilátás. Beszámolója szerint az első küldöttségek már a hétvégén megérkeznek a verseny helyszínére. Beszélt arról is, hogy az ÁNTSZ-től naponta kérnek jelentést a Balaton vízminőségéről, hogy elkerüljék a Magyar Úszás Napján történeteket, amikor több versenyző megbetegedett.    

Kósa Lajos, a szervező bizottság elnöke elmondta, Balatonfüreden az egyetlen gondot az időjárás kiszámíthatatlansága jelentheti. Hozzáfűzte: ha szükséges, a vízminőség biztosítása érdekében akár a hajóforgalmat is korlátozhatják a versenyhelyszín közelében, mivel feltételezések szerint a szennyezés korábban egy hajóból kerülhetett a Balatonba.    

Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a junior nyíltvízi vb-t is úgy kell megrendezni, minta az már a 2021-es vb lenne.       

Kiss László szövetségi kapitány abban bízik, hogy idén sikerül megcsinálniuk a "Grand Slamet", s az ifjúsági és a felnőtt Eb, valamint a nankingi ifjúsági olimpia után Balatonfüreden sem maradnak érem nélkül a magyar úszók.

A sajtótájékoztatón szóba került a vasárnap véget ért Európa-bajnokság is. Kiss László tisztességes eredménynek nevezte a magyar szereplést, majd az edzők szerepét hangsúlyozta, külön kiemelve a sikerekben Güttler Károly, valamint az Eb idején a fiatalokkal Nankingban tartózkodó Turi György szerepét, akik a felkészülést irányították. A kapitány egyedül amiatt kesergett, hogy az ifjúsági olimpiát éppen a felnőtt Eb-vel egyidőben rendezték.

"Szilágyi Liliána a Kínában úszott győztes idejével 100 pillangón bronzérmes, 200-on pedig második lett volna Berlinben, megelőzve Hosszú Katinkát és a spanyol Ignációt" - állapította meg a kapitány, aki szerint a tapasztalatszerzés miatt a nyolc fiatal magyar úszónak is jól jött volna a berlini részvétel.    

A szövetség készített egy összegzést a két világversenyről, amely szerint az Eb és az ifjúsági olimpia alapján a magyar a második legeredményesebb úszónemzet Európában. Csak a medencés számokban a Berlin-Nanking összetett versenyben Nagy-Britannia (10 arany, 10 ezüst és 9 bronz) lett a kontinens legjobbja, míg Magyarország a 24 éremmel (9-5-8) a második helyet foglalja el.

Riskó Géza, a berlini versenyeket élőben közvetítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője úgy fogalmazott, a magyar nézők jól döntöttek, amikor jó fél évszázada elkötelezték magukat az úszósport mellett. Kiemelte, hogy a nézői visszajelzések alapján Cseh László volt az Eb egyik kiemelkedő egyénisége, s a döntőért folytatott szétúszását nagyon sokan követték nyomon a tévé előtt, míg a legnézettebb versenyszám a 4x100-as férfi vegyesváltóé volt, ahol a magyar válogatott Kozma Dominik hatalmas hajrájának köszönhetően bronzérmet szerzett.

"Az Eb előtt magam sem hittem volna, hogy ilyen időre leszek képes, mint a vegyesváltó döntőjében. Ha valaki előtte ezt mondja nekem, azt biztosan elküldöm melegebb éghajlatra.." - vallotta be Kozma Dominik.

A legeredményesebb férfi versenyző, Cseh László azt mondta, a 200 vegyes döntőjében látta, hogy ellenfele 25 méterrel a cél előtt elfáradt, s ettől új lendületet kapott, így sikerült remek hajrájával végül megelőznie. Hozzátette, hogy az összes versenyszám közül a háton fáradt el a legjobban, úgy, hogy a medencéből kikelve is alig bírt lábra állni. Lát fantáziát a váltóversenyben, de úgy érzi, a jövőben ebben az úszásnemben nagyobb hangsúlyt fektetni a felkészülésre, s akkor talán még jobb eredményt érhet el.

A Berlinben háromszor aranyérmes Hosszú Katinka az interneten keresztül Dohából jelentkezett be, mivel már a hétvégi világkupa-viadalra készül.

"Az Európa-bajnokág alatt eléggé elfáradtam, de elmúlt másfél napban elég jól sikerült kipihennem magam. Az a hét nap elég megterhelő volt, de ha most kezdeném, akkor is biztosan elindulnék ennyi számban. Sokat tanultam az elmúlt egy hétben, most már érzem, hogy mi az, amit még meg tudok csinálni, és mi az, amit már nem. Egy biztos, a vb-n már nem fogok ennyi számban rajthoz állni" - jelentette ki Hosszú, aki a 4x200-as gyorsváltóban és a 100 háton elért teljesítményét értékelte holtversenyben a legjobbra.

vehirsport.hu

További cikkek

Háfra: védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennünk
Háfra: védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennünk
Háfra Noémi szerint a spanyolországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatottnak védekezésben muszáj hatékonyabbnak lennie annál, ahogyan csütörtökön Szlovákia ellen játszott.
Megvan a magyar válogatott bő Eb-kerete
Megvan a magyar válogatott bő Eb-kerete
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a januári magyar-szlovák közös rendezésű férfi Európa-bajnokságon szereplő válogatottak bő, 35 fős kereteit. A Telekom Veszprémből négy, a Fejér-B.Á.L. Veszprémből öt játékos szerepel a névsorban.
Az izgatottságot és a feszültséget kellett legyőzniük a magyaroknak
Az izgatottságot és a feszültséget kellett legyőzniük a magyaroknak
Klujber Katrin szerint a feszültséget, Vámos Petra szerint az izgatottságot kellett legyőzniük a magyar női kézilabda-válogatott tagjainak a Szlovákia ellen 35-29-re megnyert mérkőzésen a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.
A szlovákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott
A szlovákok legyőzésével kezdett a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott 35-29-re legyőzte csütörtökön a szlovák csapatot a spanyolországi világbajnokság csoportkörének első fordulójában.
Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála
Január 6-án lesz Az Év Sportolója Gála
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 6-án rendezi meg a 64. M4 Sport - Az Év Sportolója Gálát.