A második nyári ifjúsági ötkarikás játékok versenyei szerdán zárulnak, ám a magyarok már befejezték szereplésüket, mellyel túlszárnyalták a négy évvel ezelőtti küldöttség teljesítményét: 6 arany- (plusz 1), 4 ezüst- és 5 bronzérem (plusz 1).
A hat magyar nankingi sikerből négy az úszóversenyeken született, s ezekből kettőt Szilágyi Liliána aratott, miután 100 és 200 méter pillangón is győzött. Ugyancsak a dobogó tetejére állhatott fel Grátz Benjámin 200 méter vegyesen, valamint Kenderesi Tamás 200 méter pillangón - ebben a számban Grátz lett a második. A férfi párbajtőrözők egyéni versenyét Esztergályos Patrik nyerte meg, s cselgáncsban is született magyar aranyérem a 63 kilogrammos Gercsák Szabina révén.
A magyar kajakosok, Homonnai Luca és Mozgi Milán egyaránt másodikak lettek, és szintén ezüstérmet szerzett öttusában Regős Gergely, korláton a tornász Kardos Botond és a kalapácsvető Halász Bence.
A 11 bronzérmen tíz magyar "osztozott", az úszó Sztankovics Anna ugyanis 50 és 200 méter mellen is harmadikként csapott a célba. Fiú 200 méter vegyesen Szabó Norbert nyert bronzot, a legtöbbször viszont az atlétikastadionban állt fel magyar a dobogó legalsó fokára: Bácskay Zsófia (kalapácsvetés), Bajnok Eszter (hármasugrás), Tóth Lili Anna (2000 méter akadály) és Schmölcz Márk Xavér (gerelyhajítás) is a harmadik helyen végzett. Mellettük Záhonyi Petra női kard egyéniben, Péni István légpuska egyéniben, Vadnai Jonatán vitorlázásban és az ökölvívó Könnyű Richárd 60 kilogrammban nyert bronzérmet.
Az éremtáblán a vegyescsapatokban elért eredményeket nem veszik figyelembe, ám érmet kaptak a versenyzők: így Péni István légpuskában aranyat, a triatlonos Lehmann Bence, a párbajtőröző Esztergályos Patrik és az öttusázó Zs. Tóth Anna ezüstöt, míg a teniszező Stollár Fanny vegyespárosban elért harmadik helye után bronzot vehetett át.
A csütörtöki záróünnepséggel végződő II. ifjúsági olimpián Magyarországot 16 sportágban - asztaliteniszben, atlétikában, cselgáncsban, kajak-kenuban, kerékpárban, kosárlabdában, ökölvívásban, öttusában, sportlövészetben, súlyemelésben, teniszben, tornában, triatlonban, úszásban, vitorlázásban és vívásban - 57 sportoló képviselte.
A kínai játékokon több mint kétszáz országból csaknem 3800, 15 és 18 év közötti versenyző mérte össze erejét 28 sportágban.
A magyar küldöttség pénteken este érkezik haza.