2023. június 6.
//
Norbert névnap

Az első edzés a versenypályán

2014. szeptember 3. 20:32
MTI
Először nyílt módjuk kedden a verseny helyszínén edzeni a II. junior nyíltvízi világbajnokság résztvevőinek Balatonfüreden, ahol péntektől vasárnapig bonyolítják le a korosztályos úszóviadalt.

Az előkészületekről beszámolva a magyar szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy délután "megnyílik" a világbajnokság versenypályája: a már megérkezett csapatok Füreden tréningezhetnek - amennyiben van kedvük a hűvös időben megmártózni a tóban.    

A magyarok bizonyosan ott lesznek, mivel - ahogy azt Gellért Gábor szövetségi kapitány kijelentette: - az eső elállt, a szél még fúj ugyan, de muszáj nap nap után érintkezni a vízzel, akár ha 20 fokos is a Balaton. 

"Holnapra meg egyébként is még jobb idő lesz, azaz a mait emiatt is könnyű lesz kibírni" - fogalmazott a szakvezető.

A riválisok közül eddig az uruguayi, a perui és az amerikai csapat jött meg, illetve - a tervezetthez képest egy nap késéssel - a kanadaiak is megérkeztek. A nagyüzem szerdán várható, akkor fut be a mezőny nagy része.

vehirsport.hu