Az alábbiakban a BKSE idényösszegzését tesszük közzé változtatás nélkül:
„Tulajdonképpen a fenti kiemelés megadja az esszenciáját a mögöttünk lévő szezonnak. Az elmúlt tíz év kézilabdájában a két nagyot kivéve alig sikerült magyar csapatnak életben maradnia tavaszra a nemzetközi porondon. Ez az előző szezonban a Csurgónak és idén a Balatonfürednek sikerült. Ennek a két csapatnak, pontosabban a Csurgó és a Füred tavaszi EHF-Kupa szereplésének és az ott szerzett pontjainak köszönhető, hogy továbbra is öt magyar együttes indulhat a nemzetközi megmérettetésen. Ennél szebb bizonyítványt nehezen állíthat ki magáról egy csapat sem. Ez előrelépés az előző évekhez képest.
A hazai bajnokságban magabiztosan őriztük felsőházi tagságunkat. Kilenc ponttal előztük meg az alapszakaszban a felsőházról lecsúszó, mögöttünk kettővel végző Gyöngyöst, tulajdonképpen már decemberben elértük a kitűzött célunkat. Ez előrelépés az előző évekhez képest.
Azért kell ezt itt, az értékelés elején leszögeznünk, mert az év során sok méltánytalan támadás érte a Füreden folyó munkát. Egy suttogó propaganda próbálta a tényszerű eredmények ellenére a rosszat terjeszteni rólunk. Természetesen, mint minden rosszízű pletyka, ez is nemtelen és főleg névtelen volt. Önös érdekek húzódtak meg mögötte, a konkurencia önös érdekei, a játékos kereskedelem önös érdekei. Azonban mindez tagadhatatlanul megzavarta a fejeket, ami adott esetben hullámzó teljesítményekben, formahanyatlásban és elvesztett pontokban testesült meg. Vagyis, az elért eredményeket sokszor hegynek felfelé futva szereztük meg.
A 2014/2015-ös szezonnak nem az eredetileg elképzelt úton vágtunk neki. Júniusban egy rövid, de intenzív megbeszélés-sorozat után együttműködési megállapodást kötöttünk térségünk, sőt, egész Magyarország kiemelkedő klubjával, az MKB-MVM Veszprémmel. Ennek értelmében kölcsönjátékosok érkeztek Füredre és a junior válogatott szövetségi kapitánya, Csoknyai István vette kezébe a karmesteri pálcát. Balatonfürediként meggyőződésünk, hogy saját utunk járása mellett nekünk mindig figyelemmel kell lennünk a „szomszédra”, segítenünk nekik és elvárni a segítségüket. Aki mást állít, az nem mond igazat, az nem Füred hosszú távú érdekeit nézi. Természetesen tudtuk, hogy döntésünk érdeksérelmeket okoz, érdekeket sért, és ezek valóban bekövetkeztek, talán a vártnál is erősebben, amit nem mindig tudtunk kellő eréllyel lerendezni. Ezt is kihasználták a füredi munkát gyengíteni kívánók. Tanultunk belőle.
Ősszel egy négyes győzelmi sorozattal kezdtünk, közte egy gyöngyösi sikerrel és a Tatabánya két vállra fektetésével. Aztán belefutottunk két vereségbe, egyszer Csurgón, majd a Szeged ellenében. Mindkettő benne lehet a pakliban, talán szorosabb is lehetett volna. De ezek sem ingatták meg a csapatot, mert jött újabb négy győzelem a bajnokságban és egy mínusz kettőről való továbbjutás Asztrahányban, az első komoly fegyvertény nemzetközi síkon. Majd rögtön a második, a még nagyobb. Ötgólos ausztriai vereség után nyolc góllal vágtunk vissza a sógoroknak és első alkalommal maradtunk tavaszra is állva a nemzetközi kupákban. Persze volt ennek a sikernek komoly tisztáldozata is.
Zdolik Bence a kinti meccs után hónapokra kidőlt. Ennek és az erőltetett menetelésnek köszönhetően meginogtunk a bajnokságban. Egy apró góllal alulmaradtunk Tatabányán, csak egy pontot szereztünk itthon a pihent Csurgóval szemben és simán kikaptunk Szegeden. Tulajdonképpen még ezek az eredmények is elférnek az osztályozó naplóban, de pihenten, Zdolikkal biztosan többre jutottunk volna. A két hátralévő decemberi bajnokin biztosan hoztuk a kötelezőt és már ekkor nem fenyegette semmi a felsőházi tagságunkat.
A januári „tavasz” aztán nem jól indult. A pihenőidőben a csapat szétszéledt a különböző válogatottakba, edzőnket pedig junior szövetségi kapitányi munkája szólította el egy időre. Ráadásul a nemzetközi indulás miatt felforgattuk, előrehoztuk és besűrítettük az alapszakaszi és Magyar Kupa kötelezettségeinket. Megbicsaklottunk Orosházán, majd Cegléden és átgondolatlanul a pénteki ceglédi meccs után bevállaltunk egy szombati kövesdi MK-meccset és vereséget. Méghozzá egy ötgólosat, ami végzetesnek bizonyult. Így a Cegléd elleni szerdai hazai és a balmazújvárosi szombati sikernek megnőtt az értéke. Örömünkre a Cegléd ellen – több mint féléves kihagyás után – visszatérhetett Bóka Bendegúz is.
Kellett is a szerda-szombati ritmus felvétele, mert február 13-án rajtolt az öthetes, hatmeccses EHF csoportkör utazásokkal, mindeközben egy MK-visszavágóval, majd a felsőházi rájátszással megspékelve. Mit ne mondjunk, nehéznek tűnt, de a valóságban gyilkos menet lett, szívet melengető sikerekkel és csúnya buktákkal.
Az EHF-Kupa csoportkörében súlyos hendikeppel indultunk. Az EHF fura urai elvették a hazai pálya előnyét tőlünk, mert a füredi ékszerdobozunk nem felelt meg nekik, ellenben a nekcsei tornaterem a kétoldali kőműves állásra emlékeztető „lelátóívek” igen. Tudtuk, hogy a hazai pálya elvesztése hátrány lesz, de, hogy mekkora, az a valóságban derült ki. Idegenben játszottunk otthon. Nem csupán drukkereink vesztek el a Veszprém Arénában, de csapatunk is csak kóválygott a nagy térben, no meg a horvátok lerohanásai után. Csúnya vereségbe szaladtunk bele. Sőt a pénteki pofonoktól keddig sem tértünk teljesen magunkhoz, így nem tudtunk fordítani a Magyar Kupában sem a kövesdi mínusz öt után. Csak hárommal nyertünk és ez kevés volt. Azonban szombaton már mi szállítottuk a meglepetést. Svédországban, egy nekünk méretes csarnokban megleptük a hazaiakat és pontot raboltunk. Pontszerzés idegenben, ez komoly fegyvertény nemzetközi szinten.
Persze mindennek ára van, az utazásnak is. Négy nap múlva a felsőházi rajton egy csak erre tréningező Csurgót fogadtunk. Nem is sikerült a visszavágás. Csak rohantunk az eredmény után és kapitulálni kényszerültünk. Majd szombaton már a Bundesliga hatodikat fogadhattuk idegenbeli otthonunkban. Esélyt se kaptunk. Aztán kedden visszamentünk – most már vendégként – Veszprémbe egy sima vereségért. Majd repülőre ültünk és Németországba utaztunk meghajolni a nagyobb tudás előtt. Aztán hazarepültünk és Orosházára utaztunk és minden keserűségünket a házigazdánkon töltöttük ki. Magabiztos idegenbeli siker, első pontok a felsőházban és gyógyír a sebeinkre. Hazabuszoztunk, majd pénteken újra buszra szálltunk a nekcsei tornaterem felé. A lendület kitartott. Legyőztük a horvátokat. Ez majdnem felcsillantotta a továbbjutás reményét is, de a csoportunk kimagaslóan legerősebb csapata, a Melsungen váratlanul kapitulált Svédországban, tét nélkülivé téve az Eskilstuna elleni utolsó meccsünket. Nem is tudtunk élni a pontos befejezéssel veszprémi „otthonunkban”. Így az a fura helyzet alakult ki, hogy idegenbeli pontjainkkal lettünk a horvátokkal azonos pontszámot elérve a negyedikek a csoportban. Először jutottunk el a nemzetközi tavaszba. Mind a meccsek sűrűségét, mind dinamikáját tekintve egy új világba érkeztünk. Ráadásul válogatott átlövőnk és hazai pályánk előnye nélkül szálltunk harcba, de nem vallottunk szégyent és tanulhattunk.
Ez a tanulás majdnem kamatozott a következő meccsen. A BL-ben sikeresen szereplő Szegedet megizzasztottuk Füreden. Egy picit nagyobb rutinnal akár pontot/pontokat is szerezhettünk volna. Ennek a keddi kudarcos sikernek pénteken fizettük meg az árát. Tatabányán hagytuk 10:3-ra, majd 19:10-re is elmenni a hazaiakat. Aztán hiába indítottunk egy elkeseredett rohamot, csak felzárkózni volt időnk, de fordítani nem.
Ekkor következett a mélypontja a rájátszásnak. Rendkívül gyengén játszva, Bánhidit és Ligetvárit nélkülözve beleszaladtunk a csurgóiak késébe. Néhányan csúnyán érthetetlenül betliztek a csapatból. Csak az vigasztalhatott bennünket, hogy még egyszer nem lehet ennyire rosszul játszani és négy hónap után már Zdolik is próbálkozhatott a játékkal.
Így is lett, mert az MKB elleni hazai – eddig kicsit mosolyogva lokálderbinek nevezett – „rangadó” igazi derbivé lépett elő. Három perccel a vége előtt még két góllal vezettünk. Ha nincs Nagy Laci, akkor bizony egy hatalmas skalpot gyűjthettünk volna be! Ezt végre sikerként élték meg a fiúk és következő ellenfelünkön – az Orosházán – átgázoltak.
Jött a bajnoki szünet és ismét szétszéledt a csapatunk a különböző válogatottakba. Így a lendület megtört és Szegeden csak egy félidőnyi helytállásra volt elegendő a pillanatnyi erőnk. Szerencsére a tét nélküli záró fordulót a mieink nem vették annak és a Tatabányát – egy kis megingás után – lerohantuk.
Ötödikek lettünk, de a tabella mutatja, hogy a Szeged és az MKB elleni majdnem siker, a tatabányai kései roham milyen sokba került nekünk. Ha ezen a három meccsen, csak két pontocskát sikerül begyűjteni, akkor most mi játszhatnánk a bronzért és nem a nemzetközi megmérettetéstől idén tartózkodó, pihentebb Csurgó.
Vagyis nem, hogy nincs miért szégyenkeznünk az idei szezon után, hanem egy újabb történelmi tettet sikerült a BKSE-nek végrehajtani. Az első Magyar Kupa siker, az első nemzetközi indulás, az első bajnoki bronz után most először maradtunk tavasszal is állva a nemzetközi versenyben. Mégpedig a hazai pályát nélkülözve is pontokat gyűjtve. Mindeközben egy pillanatnyi izgalom nélkül bejutottunk a bajnoki felsőházba, ahol csak egy picivel több frissesség kellett volna az újabb bronzcsatához.
A szezon végén komoly változások előtt állunk. Elköszönünk a kölcsönben nálunk szereplő veszprémiektől. Megcselekedték, amit a sportemberi becsület megkövetel. Fürediként küzdöttek a sikerekért és az eredményeinket nekik is köszönhetjük. Nevük immár örökké benne lesz a füredi annalesekben. Ugyanez áll a Csurgóról kölcsönbe érkezett Kovacsics Péterre, aki hasznos és szimpatikus tagja volt csapatunknak. Mi szívesen marasztaltuk volna.
Távozik több, lejárt szerződésű játékosunk. Van közöttük, aki ezt nyílt lapokkal játszotta le, s van, aki megcinkelte azokat. A füredi sikereknek, a bronzéremnek, az EHF-sikernek alkotó részesei voltak. Csak erre emlékezve szép a múlt. Emlékezzünk erre!
Az értékelés elején említett rosszindulatú híresztelések, kavarások megzavarták mások fejét is. Ez sajnos némely találkozón is meglátszott. Fontos, hogy rendet tegyünk a fejekben és megköveteljük az eredményeinkkel kivívott tiszteletet. Ezeket minden józan kézibarát látja és elismeri. Mi is merjünk örülni ezeknek!"
