Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Vb-n járt a volt veszprémi focista

2015. június 19. 12:26
Osváth Attila: „Bernd Storck meghozta a nyugalmat a válogatottnak, elhitette velünk, hogy képesek vagyunk jó teljesítményre a világ elitben.”

Magyar labdarúgónak ritkán adatik meg, hogy címeres mezben nagy nemzetközi tornán képviselhesse hazánkat. Ebben a megtiszteltetésben lehetett része a balatonfüredi, veszprémi nevelésű Osváth Attilának, aki a magyar U20-as labdarúgó-válogatottal a világ legjobb tizenhat csapata közé verekedte magát az új-zélandi utánpótlás világbajnokságon.

A focista a felkészülési időszakban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítménnyel váltott magának jegyet a rangos eseményre. – Az első összetartásra kapott meghívó villámcsapásként ért. Aztán az összetartások alatt úgy éreztem, helyem lehet az utazó keretben, hiszen minden edzésen, s mérkőzésen jó formában játszottam. Nagyon bíztam benne, hogy a szűk kerettel tarthatok Új-Zélandra, s hatalmas örömként ért, amikor megtudtam, tényleg elutazhatok első világversenyemre – mesélte a 20. születésnapját decemberben ünneplő sportoló.

Osváth Attila (a képen elöl)Osváth Attila (a képen elöl)

Osváth jelenlegi klubcsapatában, az NB II-es Szigetszentmiklóson jobb oldali támadóként szerepelt a 2014/15-ös idényben, Bernd Storck, az U20-as válogatott német sportigazgatója azonban jobb oldali védőként számol vele. Mindez azonban nem okozott különösebb nehézséget számára. – Úgy vélem, zökkenőmentre sikerült az átállás. Nem volt teljesen idegen számomra a jobb bekk posztja, hiszen korábban Veszprémben is előfordult, hogy ebben a szerepkörben kellett bizonyítanom, s Szigetszentmiklóson is akadt néhány meccs, amikor több védekező feladat jutott.

Merőben más futballt mutatott az 1995. január 1-je előtt született korosztály válogatottja az egy évvel ezelőtti hazai rendezésű Európa-bajnoksághoz képest. Bár Osváth annak a csapatnak még nem volt tagja, a vehirsport.hu kérésére megosztotta gondolatait a gárdán észlelhető változásokról. – A tavalyi U19-es Eb óta jelentősen kicserélődött a válogatott kerete, s azt gondolom, a vérfrissítésre szükség is volt. Az a mentalitás, melyet az új mester meghonosított, megváltoztatta a csapat arculatát. Storck nyugalmat és önbizalmat adott az együttesnek, amit sikerült kivinnünk a pályára. Az edzéseken nagyon kemény munkát végeztünk, a mester elhitette velünk, hogy képesek vagyunk jó teljesítményre a világ legjobbjaival szemben is.

Fotó: FIFA U-20 World Cup Facebook oldalaFotó: FIFA U-20 World Cup Facebook oldala

A „német iskoláról” – melynek hatásait a felnőtt, illetve utánpótlás válogatottnál is megtapasztalhattak a szurkolók – is beszélt. – Mentalitásban hoztak újat az edzők a válogatottak élén (Dárdai Pál és Storck – szerk.). Rengeteget segített nekünk abban a német szakember, hogy jobban lássunk, s gondolkodjunk a pályán. Semmi gond nincs a gyorsaságunkkal, a fizikai adottságunkkal vagy a technikai tudásunkkal, fejben van lemaradásunk. Ezzel szembesített minket Storck, aki megmutatta, hogy milyen irányba kell elmozdulnunk. Úgy gondolom, sikerült is előrelépnünk – jegyezte meg.

A tornán a magyar válogatott imponáló magabiztossággal győzte le Észak-Korea legjobbjait (5-1). A fiúk Brazília ellen is megszerezték a vezetést, azonban gyorsan emberhátrányba kerültek. Így is állták a sarat a „selecao” ellen, amely a végjátékban csak egy vitatott büntetővel tudta kiharcolni a győzelmet (1-2). A csoport utolsó mérkőzésén, Nigéria ellen újabb vereséget (0-2) szenvedett a válogatott. Ugyanakkor jobb csoport harmadikként mégis továbbjutott a legjobb tizenhat közé, ahol drámai körülmények között, hosszabbítás után esett ki Szerbia ellen (1-2). – Van bennünk némi hiányérzet, bennem nem is csekély, mert úgy érzem, kezünkben tartottuk a szerbek elleni mérkőzést. Ha azt behúzzuk, egy jó meccset játszhattunk volna az USA csapatával. Ha pedig még egy kört mentünk volna, a legjobb négy között kétszer is játszhattunk volna az éremért. Persze tudom, hogy ez már csak feltételezés – ismerte el.

Fotó: FIFA U-20 World Cup Facebook oldalaFotó: FIFA U-20 World Cup Facebook oldala

Ezzel együtt természetesen óriási élmény volt számára a világverseny. – Kínszenvedés volt a 25-30 órás utazás, amely után megérkeztünk a torna helyszínére. Túl sok szabadidőnk nem jutott arra, hogy jobban megismerjük Új-Zélandot, sűrű volt a program az egész torna alatt. Ha nem meccsnap volt, akkor edzettünk, így csak rövidebb sétákat tettünk pihenésképp. Felejthetetlen élmény volt nekem és az egész csapatnak is a szereplés – húzta alá.

Szombaton zárul a korosztályos világbajnokság, melynek döntőjét két olyan csapat játssza, melyet alaposan megizzasztottak a mieink. Osváth Attilát arra kértük, tippelje meg a finálé kimenetelét. – Brazíliát várom győztesnek. A szerbek csapatként valamivel ugyan erősebbek, azonban a brazilok egyéni képességek terén a mezőny előtt járnak, s ez döntő tényező lehet a szombati fináléban.

A tehetség a terveiről is nyilatkozott. Elmondta, hogy nem kívánja meghosszabbítani lejáró szerződését Szigetszentmiklóson. A fiatal labdarúgó előtt több NB I-es klub ajtaja is nyitva áll, ügynökeivel olyan magasabb kvalitású csapatot keresnek, ahol rendszeres játéklehetőséghez juthat.

Az NB II történetének legfiatalabb játékosa volt

Osváth Balatonfüreden ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd 13 éves korában a Veszprém FC USE-hoz igazolt. 2012 tavaszán azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 16 évesen és 132 naposan – Vágó Attila edzősége alatt – bemutatkozott a megyeszékhely felnőtt csapatában. Így ő volt a legfiatalabb játékos, aki az NB II-ben a felnőttek között szerepelt. A 2013/14-es idényben visszatért Füredre, egy évvel később pedig Szigetszentmiklósra igazolt, ahol ismét Vágó Attilával dolgozhatott együtt.

Zatkalik Dániel
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. GYIRMÓT FC GYŐR 17 16 0 1 62 14 48 48
2. DOROGI FC 17 12 1 4 29 20 9 37
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 17 12 0 5 38 17 21 36
4. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 17 10 2 5 32 17 15 32
5. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 17 9 1 7 26 22 4 28
6. KOMÁROM VSE 17 8 3 6 29 28 1 27
7. FC SOPRON 17 7 4 6 25 29 -4 25
8. ETO AKADÉMIA 17 7 2 8 30 32 -2 23
9. BICSKEI TC 17 6 5 6 22 23 -1 23
10. VSC VESZPRÉM 17 6 4 7 18 20 -2 22
11. BUDAÖRS 17 6 4 7 23 30 -7 22
12. SZOMBATHELYI HALADÁS 17 4 4 9 19 23 -4 16
13. FRUTTI DRINK-PERUTZ FC PÁPA 17 3 3 11 28 40 -12 12
14. IKOBA BETON ZSÁMBÉK 17 3 3 11 22 49 -27 12
15. ÚJPEST FC II. 17 2 5 10 20 35 -15 11
16. BALATONFÜREDI FC 17 2 5 10 11 35 -24 11
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:45
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.