2023. június 1.
//
Tünde névnap

Befektetés a jövőbe

2009. szeptember 12. 10:44
Pannon Egyetem / vehir.hu
A Pannon Egyetem és a MOL új mesterképzés indításáról és az oktatást támogató új tanszék létrehozásáról döntött.

A MOL és a Pannon Egyetem évek óta együttműködik az oktatás, a tudományos kutatás és fejlesztés területén. A megfelelő szakember utánpótlás biztosítása érdekében pénteken, a Mérnöki Kar tanévnyitó ünnepségén szerződést írtak alá, melyben a vegyészmérnöki szak keretében a MOL Ásványolaj és petrolkémiai technológiai mesterkurzus indításáról, és a kurzus szakmai hátterét biztosító MOL Ásványolaj és Széntechnológiai Intézeti Tanszék létrehozásáról döntöttek.

A MOL szakemberei több tantárgy oktatásában is részt vesznek majd, a hallgatók részére a diplomamunkákhoz, tervezési feladatokhoz témavezetőként, konzulensként rendelkezésre állnak. A tanulók a MOL-csoport üzemeiben tölthetik el gyakorlatukat, a kiemelkedő képességű hallgatókat pedig a társaság ösztöndíjban részesíti.

- Az egyetemmel aláírt stratégiai megállapodás jelentősége túlmutat az anyagi támogatáson: célirányos befektetés a felelős utánpótlásképzésbe. Az intézmény segítségével a legfelkészültebb hallgatókat, majdani kollégáinkat találjuk meg és képezzük felkészült szakemberré - mondta el Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója.

- A szerződés egyik fontos stratégiai célkitűzésünknek, a kiváló színvonalú vegyészmérnökképzés hosszú távú fenntarthatóságának egyik biztosítéka lesz - jelentette ki dr. Rédey Ákos, rektor. - Az elmúlt közel fél évszázadban több mint 1400 okleveles vegyészmérnök és szakmérnök végzett nálunk, számos PhD dolgozat, több mint 900 tudományos közlemény és előadás, valamint több mint 20 iparilag megvalósított szabadalom született. Tervezett együttműködésünk az eddigi sikeres és nemzetközileg elismert tevékenység folytatását és fejlesztésének új távlatait biztosítja - mondta el.

vehir.hu

További cikkek

MEGVALÓSULT A „MOZDULJ KÖZÉP-DUNÁNTÚL!” CÍMŰ PROJEKT
Átlátszó pormaszkunk és mindenhova követő teniszlabdánk is lehet a jövőben
Átlátszó pormaszkunk és mindenhova követő teniszlabdánk is lehet a jövőben
A 2020-as CES-en bemutatták azt is, hogy a jövőben lehet egy házi BB-8-ünk, vagy akár szövetvárosba is költözhetünk. Aki akar, tiszta levegőt is szívhat.
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint decemberben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot, a szervezet 5 százalék körüli növekedésre számít az előző év azonos hónapjához képest.
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
20 éve jelent meg Magyarországon a varázsos univerzumba bevezető első Harry Potter kötet. Ünnepi kvízünkben tíz kérdésre válaszolva tesztelhetjük, hogy mennyire mozgunk otthonosan a kvi(z)ddics pályán.
Proaktív megoldás a passzívlakás
Proaktív megoldás a passzívlakás
A XVII. századi Izlandon építettek először ilyen házakat, majd az 1800-as évek végén egy tengerjáró hajóban alkalmazták elsőként azokat a megoldásokat, amelyek egy évszázaddal később a ma ismert passzívházak technológiáját megalapozták. Környezettudatosság, energiahatékonyság és befektetés. Egy szakember vezetett körbe a passzívházak kérdéskörén.