Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Strandkézilabda: megyénk mindkét csapata döntős!

2015. augusztus 5. 20:23
A Királylányok és a Beach Devils is bejutott a strandkézilabda bajnokság országos döntőjébe, melynek augusztus 8-9-én Balatonakarattya ad otthont.

Befejeződött a hat hétvégén át tartó kvalifikációs versenysorozat a strandkézilabdázóknál. Az utolsó, Balatonalmádiban rendezett fordulóban biztossá vált, hogy megyénk női és férfi együttese is ott lesz a tíz-tízcsapatos országos fináléban. A balatonfüredi és tapolcai hölgyekből álló Királylányok a tízedik, a veszprémi Beach Devils pedig a kilencedik helyen jutott az augusztus 8-9-ei balatonakarattyai végjátéka.

Fotók: Cseh Péter (MKSZ)Fotók: Cseh Péter (MKSZ)

A ponttáblázatban kialakult sorrend alapján készített kiemelés után – mindkét nemnél – két ötös csoportba kerültek a résztvevők. Onnan az első négy helyezett jut tovább, s harcol egyenes kiesés rendszerben az első nyolc helyért, míg az ötödikek a 9-10. pozícióért meccselnek.

Különleges helyzetben van Földesi Csaba, aki a Királylányok edzőjeként és a Beach Devils játékosaként is érdekelt az eseményen. – Ha szerencsém van, nem lesznek egy időben a meccseink. Ha nem így alakul, akkor első körben játszom, s utána próbálok meg segíteni a lányoknak – jegyezte meg Földesi a pikáns helyzettel kapcsolatban.

A Királylányok együttese az alsóörsi kvalifikációs tornánA Királylányok együttese az alsóörsi kvalifikációs tornán

– A lányok tavaly lemaradtak a döntőről, idén viszont sikerrel megvívták a kvalifikációs sorozatot. Azt kérem tőlük, hogy ha már idáig eljutottak, próbáljanak meg szépen, felszabadultan játszani, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég – fogalmazott Földesi, aki emlékeztetett: Balatonakarattyán már a nemzetközi tornák rendszeres résztvevői is becsatlakoznak, akikkel évközben nem találkoztak. A tréner szerint azonban velük is képesek lehetnek jó mérkőzéseket vívni.

Beach DevilsBeach Devils

A Károlyfi Viktor által vezetett Beach Devils négy-öt évvel ezelőtt egy baráti társaságból indult, azóta pedig lépésről lépésre fejlődött. – Tavaly kerültünk be először a döntőbe, akkor a tízedik helyen végeztünk. A célunk az volt, hogy idén is eljussunk a végjátékig, ami sikerült is. Egymás között azt beszéltük, hogy szeretnénk legalább egy helyet előre lépni. De ha azt játsszuk, amit tudunk, akár még a nyolc közé jutás is sikerülhet. A pillanatnyi forma fog dönteni – vetítette előre a gárda gólvágója.

Magyarország a sportágban nagyhatalomnak számít. Az Eb-n a junior és a felnőtt női válogatottunk is aranyérmes lett, a junior és a felnőtt férfiak pedig egyaránt negyedikek lettek. Ők is itt lesznek „klubcsapataikkal” a hétvégén Balatonakarattyán, így magas színvonalú, élvezetes csaták várhatóak.

– Noha a játék célja a sportszerű küzdelem, s hogy jól érezzük magunkat, természetesen ezúttal is mindenki nyerni akar. Nem szabad, hogy görcsössé váljunk szimplán azért, mert a döntőben járunk. Amellett, hogy ez egy szórakoztató nyári sportág, remekül segíti azt, hogy a játékosok nyáron is edzésben maradjanak. A mély homokban nem könnyű ugyanis kétszer tíz perceket futni. Ez egy látványra, technikai finomságokra alapuló játék, amelyben nem a kézilabda erős oldala dominál. Nincs kontakt, ütközés, itt a szép technikai megoldások számítanak – beszélt a sportágról Földesi.


A döntősök névsora

Királylányok: Berecz Nikolett, Diószegi Kata, Gálfi Dorina, Grósz Kitti, Kovács Bernadett, Kovarszki Bea, Kaposvári Anita, Mikó Gréta, Molnár Réka, Mórocz Réka, Ohr Klaudia, Pontyos Peggi, Pontyos Viktória, Radochay Bea, Sevinger Anna. Edző: Földesi Csaba.

Beach Devils: Bátori Bence, Blázsovics Norbert, Fábián Balázs, Falkner András, Faluvégi Rudolf, Farkas Ákos, Földesi Csaba, Heizer László, Honyecz Gábor, Kovács Ákos, Kovács Kristóf, Németh Alex, Németh Martin, Soós Balázs, Szobol Zsolt, Tárkányi Péter. Edző: Károlyfi Viktor.

Zatkalik Dávid
további cikkek
A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa OTP Bank-Pick Szeged A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa Michael Apelgren, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint csapata számára nagyon szép volt az idény első periódusa. 2024. szeptember 30. 20:39 Mire lehet képes a Veszprém a Barca ellen? Veszprém Handball Club Mire lehet képes a Veszprém a Barca ellen? A Veszprém Handball Clubra vérbeli erőpróba vár a spanyol Barca ellen az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni (16.00) elődöntőjében, melyet a Sport2 televíziós csatorna élőben közvetít. 2024. szeptember 30. 18:39 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hat gólja Bukarestben kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hat gólja Bukarestben Rosta Miklós hatszor volt eredményes a címvédő Dinamo Bucuresti együttesében, amely otthon 38-29-re verte a CSM Bacaut a román férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. 2024. szeptember 29. 20:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.