Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Népes mezőny, veszprémi győzelmek

2015. augusztus 13. 19:18 // Forrás: Németh Attila, VEDAC
A hagyományos tapolcai Dr. Papp Pál – Csermák József emlékversenyen nagy létszámú mezőny állt dobókörbe, a felnőttek között Orbán Éva és Hudi Ákos győzött.

A verseny névadóiról és idén először dr. Nádori Lászlóról a tapolcai Pantheon falnál emlékeztek meg. Tapolca polgármestere, Dobó Zoltán mondott köszöntő beszédet, majd az elhunytak családtagjai és a résztvevő szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat.

A népes mezőnyt felsorakoztató versenyen a tikkasztó hőség igencsak próbára tette a sportolókat, köztük a VEDAC atlétáit is. Délelőtt a legfiatalabbak kezdték meg a versenyzést. Az újonc lányok között Csatári Dominika 45,00 méterrel bronzérmet szerzett, a serdülők között Simon Vivien 43,64 méterrel szintén harmadik lett, Csatári Dominika a kilencedik (37,49), Fazekas Emília tízedik (35,47) helyen zárt. A Coninent Company SE versenyzője, Bácskay Zsófia a juniorok (62,91) és a felnőttek (62,91) között is ezüstérmet szerzett, a juniorok versenyében a VEDAC-os Vass Tamara 43,66 méterrel hetedik, Boros Fruzsina 40,67 méterrel kilencedik, Csatári Dominika 30,64 méterrel tizenkettedik lett.

A serdülő fiúk versenyét Barcza Balázs nyerte 61,20 méterrel, Cserháti Simon 51,40 méterrel ötödik, Cserháti Vilmos 33,89 méterrel tizenharmadik lett. Czeller Gábor az ifjúságiak (59,31) és a juniorok (50,23) között is a hatodik helyet szerezte meg, Stadtschmitzer Miklós 42,16 méterrel kilencedik lett.

Orbán ÉvaOrbán Éva

Mindkét felnőtt versenyszámban VEDAC-os állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. A nők versenyét Orbán Éva nyerte 66,34 méterrel, Fertig Fruzsina 63,75 méterrel negyedik, Molnár Boglárka 56,33 méterrel hatodik, Simon Vivien 36,44 méterrel tízedik, Fazekas Emília 30,79 méterrel tizenkettedik lett.

Hudi ÁkosHudi Ákos

A felnőtt férfiak versenyében kettős VEDAC-os siker született. Hudi Ákos jó formában érkezett Tapolcára, korábban a görögországi Nikitiben rendezett versenyen szezoncsúcsút, 74,53 métert dobott. A tapolcai versenyt 72,55 méterrel nyerte meg, az ezüstérmet pedig Pásztor Bence vehette át 72,10 méterrel.A vándorserlegeket Csermák Katalin, a dobólegenda lánya adta át.

Pásztor BencePásztor Bence

A vándorserlegeket Csermák Katalin, a dobólegenda lánya adta át. A csapatversenyt a szombathelyi Dobó SE nyerte.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.