Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bemutatkozik a VESC új ügyvezetője

2015. augusztus 16. 21:34
Fazekas Tamás, a Veszprémi Egyetemi Sport Club nemrég megválasztott ügyvezetője modernizálná, s stabilizálná az egyesület működését.

A veszprémi születésű sportvezető számára koránt sem ismeretlen a helyi sportélet. Fazekas Tamás a Báthory Általános Iskolában, Hidasi Ferenc kezei alatt ismerkedett meg a kézilabdával. Ezt követően a Lovassy gimnázium tanulójaként atletizált, röplabdázott, országos versenyeken képviselte Veszprémet. Amatőr sportolóként Európa-bajnoki és számos országos-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A Pannon Egyetemre budapesti kitérő után visszatérő Fazekas immár sportvezetőként dolgozhat egykori tanulmányai helyszínén. – Az egyetem kötelékein belül kezdtem el a vízi sportokkal foglalkozni, számos Veszprém-Keszthely evezős regattán vettem részt és segítettem egyetemi sportrendezvények szervezésében is. Jól ismerem az intézményt, s annak dolgozóit. Ennek is köszönhetően kerültem képbe az ügyvezetői poszt betöltésénél. Egykori edzőm, az egyesület korábbi elnöke, Szentessy Balázs a testnevelési tanszékkel közösen kerestek fel, majd az idei közgyűlésén megbíztak a sport klub vezetésével – írta le eddigi életútját Fazekas, majd felvázolta terveit.

Fazekas TamásFazekas Tamás

Véleménye szerint egyes szakosztályok önállósodása pozitív irány lehet, hiszen így azok szélesebb körben, s eredményesebben pályázhatnak TAO-s forrásokra. Követendő példának tartja a kosárlabda szakosztály efféle törekvéseit, Fazekas szerint az eddigi eredményességük is igazolja ezt. Ugyanakkor hozzátette, hogy az a szakmai „együtt gondolkodás”, ami korábban is jellemezte az egyesületet, továbbra is folytatódik.

– Több sportágnál is látok olyan problémákat, amelyeket orvosolni kell. Elsődleges cél a financiális megerősödés útjainak keresése, valamint az egyesület és a szakosztályok viszonyának megújítása, a város és az egyetem fiataljainak minél szélesebb körű bekapcsolása a helyi sportéletbe – emelte ki a legfontosabb tennivalókat az ügyvezető. Hozzátette: a tervek között szerepel egy, a kor kívánalmainak megfelelő új weboldal létrehozása és az egyesület életének aktívabb kommunikációja is.

A VESC jelenleg majd háromszáz fitalanak és felnőttnek biztosít sportolási lehetőséget, s ezzel a város egyik legnépesebb egyesülete. Röplabda, kosárlabda, kézilabda, vízi sport, vívó, asztalitenisz és falmászó kör is működik a VESC színeiben.

Zatkalik Dániel
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.