Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magának tette nehézzé a VKSE

2015. szeptember 27. 14:35
A félidőben már hat góllal vezetett a Veszprémi KSE, de csak az utolsó másodpercben biztosította be győzelmét a Pécs ellen.

A honi férfi kézilabda másodosztály harmadik fordulójában a pár éve még NB I-es Pécsi VSE-t látta vendégül az újonc Veszprémi KSE.

Szobol bevágott büntetőjével indult a vasárnap délelőtti találkozó, amelyre mintegy kétszázötven kézilabda-szimpatizáns volt kíváncsi. Pásztor is hamar beköszönt Szentének, a másik oldalon pedig Perovic duplázott (4. perc 2:2). Jól működött a Kis Ákos vezette hazai védőfal, az ellenfél negyed óra elteltével is csak négyszer talált utat a hetest is hárító Szabó hálójába. A belső hármas – Márton, Pásztor és Szobol – ugyanakkor tarthatatlannak bizonyult, a játékrész derekánál időt is kért a négygólos hátrányba kerülő baranyai alakulat (8:4).

Állandósulni látszott a három-négygólos differencia, a Pécs hiába talált magára támadásban, nem tudott közelebb férkőzni riválisához (20. perc 10:7). A játékrész utolsó harmada egyértelműen Pásztorék akarata szerint alakult, akik Zsigmond György időkérését követően magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Gulás remek passzaival élni tudott az átlövő duó, Márton és Szobol is eredményes volt (24. perc: 12:8). Emberhátrányba kerültek a hazaiak, de a ziccereket hárító Szabónak köszönhetően ez sem vetette vissza őket. Márton harmadik találatával már három perccel a szünet előtt hatra nőtt a fór (14:8). A játékrész végéig már nem változott a különbség, a VKSE megnyugtató különbséggel vonulhatott pihenőre. A 16:10-es félidei állás Szobol és Vojkovics gólváltása után alakult ki.

Egy góllal nyert a VKSE (archív fotók)Egy góllal nyert a VKSE (archív fotók)

Fordulást követően megállt a bakonyi gólgyártás. Császár góljára Márton még válaszolt, azt követően azonban gödörbe került a Zsigmond-csapat, amely tizennégy perc alatt mindössze három találatot szerzett (44. perc 19:16). Pásztor törte meg a gólcsendet végül, a Pécs azonban tovább faragta a különbséget.

Tíz perccel a vége előtt az egyenlítésért támadhattak a baranyaiak, gólt azonban nem tudtak szerezni (50. perc 20:19). A másik oldalon Szente bravúrjai biztosították, hogy izgalmas legyen a véghajrá. Tombor a legjobbkor értékesítette a megítélt büntetőt, három minutummal a lefújás előtt még hárommal vezetett a védekezésben nagyot küzdő Veszprém (22:19). Ekkor sem adta fel azonban a Pécs, amely Perovics és Vajda góljaival egy gólra zárkózott az utolsó percben ziccert hibázó hazaiakhoz. Végül Tombor tartotta itthon a második pontot, aki Szente indítását halászta le az utolsó pillanatokban (22:21).

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 3. forduló:
Veszprémi KSE – Pécsi VSE 22:21 (16:10)
Március 15. utcai sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási.
Veszprém: Szabó I. – Tombor 3 (2), Szobol 6 (1), Kovács Gy., Pásztor 5, Márton 4, Márkus 3. Csere: Szász (kapus), Gulás, Kis, Lelkes 1, Bonyhádi, Heiczinger, Valler, Tarlósi. Vezetőedző: Zsigmond György.
Pécs: Szente – Perovic 6, Győri 4, Fekete, Kovács G. 2, Vajda 2, Lévay. Csere: Jandó (kapus), Császár 4 (3), Szakcsi 1, Kozics, Vojkovics 1, Vald, Sztankai, Géczi 1, Bérces. Vezetőedző: Kovács Gábor.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

További eredmény:
SZESE Győr–MKB Veszprém U23 27:29 (13:15)

Zatkalik Dániel
Cseh Zoltán
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
34-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 3. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.