Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eplénybe jön a spártai verseny

2015. október 15. 18:01
Óriási várakozás előzi meg a világ legnépszerűbb akadályversenyének kikiáltott Spartan Race eplényi futamát, melyet október 24-én rendeznek.

Az eseménynek ezúttal – már második alkalommal – az eplényi Bringaréna ad otthont. A versenyt „szuper” távon rendezik, amely azt jelenti, hogy a résztvevőknek minimum 13 km-es távot, valamint legalább 21 db akadályt kell leküzdeniük, nem beszélve a sok száz méteres szintkülönbségről. Ez lesz a közép-európai régió szezonzáró eseménye, a futók dolgát a várhatóan nem túl meleg időjárás sem könnyít majd meg, mégis több, mint 2500 induló vállalja majd a viszontagságokat, hogy átlépjenek a komfort zónájukon. A verseny igazi kihívás lesz még a jó kondícióval rendelkezőknek is!

A program egyébként a gyermekeknek is igazi meglepetéseket tartogat, a fiatalok 3-tól 14 éves korig, három különböző korosztályban és nehézségi szintű terepen versenyezhetnek a kimondottan részükre megalkotott pályákon.

A Spartan Race minden befutója egyedi pólót és érmet kap a célban, a felnőtteknél az elit futam győzteseit, valamint a legjobb csapatokat díjazzák a szervezők.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.