Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A mester elégedett, de látja a fejlődés nyitját

2015. december 27. 18:29
A VESC női kézilabdacsapata a harmadosztályú bajnokság ötödik pozíciójában telelhet. A főként középiskolások és egyetemisták alkotta gárda hullámzó teljesítményt mutatott az ősz első felében, majd összeállt a játéka és stabil középcsapattá vált.

– Nehezen indult be a gépezet, a középiskolásokat és egyetemistákat nem volt egyszerű összefogni. Hiába kezdtük meg az alapozást már augusztusban, csak közvetlenül a bajnoki rajt előtt, szeptember végén éreztem, hogy kezdünk összeállni – tekintett vissza az idénykezdetre a Veszprémi Egyetemi Sport Club vezetőedzője, Erdélyi Tamás.

– Az első meccsünkön szerencsés két pontot gyűjtöttünk a zsákba, aztán az élmezőny tagjaival találkoztunk, ami meg is mutatkozott az eredményekben is. Visszagondolva úgy látom, ezekből a vereségekből is merítettek erőt a lányok, sokat tanulta ezeken az „edzőmeccseken”. Kitapasztaltuk, mi az a játék, ami fekszik a csapatnak, s mi az, ami kevésbé. Úgy érzem, a szezon végére érett be igazán az a munka, amit elvégeztünk, s az ötödik hellyel is elégedett vagyok – húzta alá a tréner, akinek együttese az ősz második felében hozta a nyerhető meccseit, így értékes pontokat rabolt a közvetlen riválisok elől.

A mester az előrelépés lehetőségeit is boncolgatta a vehirsport.hu kérdésére. Véleménye szerint a Pannon Egyetem Sport és Tanulás programjával tovább erősödhet a gárda kerete. Szeretnének olyan játékosokat idecsábítani, akik élni tudnak az egyetem kínálta lehetőséggel. Megjegyezte: belső potenciál is rejlik az alakulatban, számos területen látja a fejlődés útját.

– Tanulni mindig lehet, s ez különösen igaz a kézilabda esetében. Bőven van még mit csiszolni a lányok tudásán. Pontosabb, gyorsabb és precízebb játékot várok a tavasszal. Mivel fiatal lányokról, szinte gyerekekről van szó, a küzdeni tudásban is van még mit tanulni. Szokni kell az NB II légkörét is. A legtöbb játékosom korábban csak utánpótlás szinten kézilabdázott, a lányoknak most rutinos, korábbi NB I-es, NB I/B-s játékosok ellen kell küzdeniük, ami embert próbáló feladat tizenévesen.

A tavaszi szezont február közepén, nehéz meccsel kezdi a VESC, hiszen ahhoz a Körmendhez látogatnak, amely hazai pályán is megszorongatta őket.

Zatkalik Dániel
Domján Attila
további cikkek
Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója sport Gulyás István lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett a Veszprém Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója. ma 14:08 A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca Veszprém Handball Club A Veszprém döntős a klub-vb-n! – hosszabbítás után két vállon a Barca A Veszprém Handball Club a hosszabbításban nyújtott kimagasló teljesítményével 39-34-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol Barcát a férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni elődöntőjében, így bejutott a sorozat csütörtök esti fináléjába (19.00).  tegnap 17:53 A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa OTP Bank-Pick Szeged A Szeged vezetőedzője szerint nagyon szép volt az idény első periódusa Michael Apelgren, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint csapata számára nagyon szép volt az idény első periódusa. 2024. szeptember 30. 20:39 Mire lehet képes a Veszprém a Barca ellen? Veszprém Handball Club Mire lehet képes a Veszprém a Barca ellen? A Veszprém Handball Clubra vérbeli erőpróba vár a spanyol Barca ellen az Egyiptomban zajló férfi kézilabda klubvilágbajnokság kedd délutáni (16.00) elődöntőjében, melyet a Sport2 televíziós csatorna élőben közvetít. 2024. szeptember 30. 18:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.