Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ortega februártól ismét BL-csapatot irányít

2015. december 31. 16:36
Az MVM Veszprém korábbi vezetőedzője a dán bajnok Kolding kispadján folytatja pályafutását.

Egy nappal azután, hogy Carlos Ortegát kinevezték a japán férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának, újabb hír látott napvilágot a spanyol szakemberrel kapcsolatban. A koppenhágai KIF Kolding ugyanis hivatalos honlapján bejelentette, hogy három és fél éves szerződést kötött Ortegával, akinek megbízatása február 1-jén lép életbe.

– Nagyon várom már, hogy az új évben munkához lássak a Koldingnál. Újabb bajnoki címhez szeretném vezetni az együttest, a célunk, hogy Európa elitjével felvegyük a versenyt. A csapat filozófiája összhangban van az én felfogásommal, így gyümölcsöző lehet a kapcsolatunk – nyilatkozta a Kolding honlapján a 44 éves spanyol szakember, aki Henrik Kronborgtól veszi át a gárda irányítását.

A Kolding jelenleg az utolsó helyen álló a Bajnokok Ligája „B” jelű csoportjában, eddigi tíz találkozójukon csak egyszer tudtak győzni. A dán bajnokságban tizennyolc forduló után csak az ötödik helyen állnak, igaz, a hátrányuk mindössze négy pont az éllovas Holstebro együttesével szemben.

Mindez azt is jelenti, hogy Ortega szerepvállalása a japán együttes élén csak egy hónapra szól. A céljuk, hogy eredményesen szerepeljenek Bahreinben az Ázsia-bajnokságon (január 15–28.), ahonnan az első öt együttes kvalifikál a 2017-es franciaországi világbajnokságra.

vehirsport.hu
Melczer Zsolt

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.