Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Remek játékkal FTC-győzelem

2016. január 16. 18:36 // Forrás: MTI
A Ferencváros nagyszerű játékkal legyőzte a világbajnokokkal felálló norvég Larvikot a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában a budapesti Syma csarnokban, ezzel komoly lépést tett előre, hogy az első vagy a második helyen jusson tovább a negyeddöntőbe.

Női BL, középdöntő, 2. forduló, 1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik (norvég) 30-27 (19-14)

Kemény védekezéssel nyitott mindkét együttes, az első gólra négy percet kellett várni. A Syma csarnokban - azaz ideiglenes otthonában - a Ferencváros előbb nyugodott meg, a 14. percben, 9-5-nél kénytelen volt időt kérni a Larvik. Ettől feljavult a vendégek teljesítménye, sorozatban háromszor betaláltak Szikorának, ezért Elek Gábor vezetőedzőnek kellett rendezni a sorokat. Ez sikerült, Szucsánszki góljaival lendületet adott, a szünetig pedig tovább tartott a szinte hibátlan hazai játék.

A 27. percben a játékvezetők megállították a mérkőzést, mert egyikőjüket inzultus érte. A hangosbemondó rendre intette a nézőket, és jelezte: akár a találkozó lefújásával is járhat hasonló eset.

Szucsánszki Zita (b), Szekeres Klára (b2), valamint Nora Mork, a norvég csapat játékosa (j) a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 2. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik mérkőzésen a Syma rendezvényközpontban 2016. január 16-án. FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik 30-27. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltSzucsánszki Zita (b), Szekeres Klára (b2), valamint Nora Mork, a norvég csapat játékosa (j) a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 2. fordulójában játszott FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik mérkőzésen a Syma rendezvényközpontban 2016. január 16-án. FTC-Rail Cargo Hungaria - Larvik 30-27. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A második félidő elején Szikora ismét parádézott a kapuban, valósággal megbénította az ellenfelet, és a 36. percben már 22-14 volt az állás. Később büntetőt is hárított, ekkor - ünneplés közben - kisebb ujjsérülést szenvedett.

A folytatásban ugyan keményebben játszottak a skandinávok, ám a remek védekezésnek köszönhetően nem tudtak felzárkózni, a megnyugtató különbség végig fennmaradt, és a hajrában ismét sziporkázott a magyar bajnok.

A BL február elején folytatódik, a jelenleg csoportmásodik FTC 5-én Romániában, a Nagybánya (Baia Mare) otthonában lép pályára.


A nap másik mérkőzésén:
Thüringer HC (német) - Baia Mare (román) 23-25 (12-10)

Vasárnap:
Fleury Loiret (francia)-Rosztov Don (orosz), Orléans 16.15

Az állás: 1. Rosztov Don 10 pont/5 mérkőzés, 2. FTC 9/6, 3. Larvik 6/6, 4. Baia Mare 4/6 (153-158), 5. Fleury Loiret 4/5 (133-143), 6. Thüringer HC 1/6.

2. csoport:

Vasárnap:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Vardar Szkopje (macedón) 16.00
Sävehof (svéd) - Győri Audi ETO KC, Partille 16.15

Pénteken játszották:
CSM Bucuresti (román)-Midtjylland (dán) 24-22 (10-12)

Az állás: 1. Podgorica 7 pont/5 mérkőzés (129-105), 2. CSM Bucuresti 7/6 (145-134), 3. Győri Audi ETO 7/5 (120-117), 4. Vardar Szkopje 6/5, 5. Midtjylland 5/6, 6. Sävehof 0/5.

A középdöntő február végén zárul, a két hatos csoport legjobb négy helyezettje keresztbe játszik az áprilisi negyeddöntőben, s a párharcok győztesei jutnak a május 7-8-i budapesti Final Fourba.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.