Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Sereghajtót vert az éllovas

2016. február 29. 21:43 // Forrás: veszpremkosar.hu, fotó: foto24.hu
Megérdemelten nyert a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati csoportjának hétvégi körében, kosárlabdázóink érvényesítették akaratukat és nagyobb tudásukat; gyakran késztették hibázásra az ellenfelet.

A nemrég igazolt Aleksandar Popovic pontjai vezették fel a találkozót, de mert a center társai akkor még nem találták a gyűrűtől való távolságot, a lelkes hazaiak átvették a vezetést (5-4). Egy másik szerb sportoló, a magára talált riválisnál pattogtató Aleksa Brbaklicot már a párharc elején nehezen lehetett tartani, a 21 éves spíler többször tört borsot a vendégek orra alá (9-6). A listavezető persze tartotta a lépést a főként büntetőkből eredményes vetélytárssal. Ha nehezen is, de sikerült rendezni a sorokat, mi több, megnyugtatóbb is lehetett volna az egyetemisták előnye (9-10), ám az átadásaikba rendre „belenyúltak” (a felek a derbin tizenöt-tizenöt labdát adtak el). A csapatok abban az időszakban fej-fej mellett haladtak, a sereghajtó alaposan megnehezítette Vertetics Ádámék dolgát – mígnem a sérüléséből felépült Kámán Tamás kintről is betalált. Közben az ifjú Kálló Nándor jó mezőnymunkával vétette észre magát (13-17). A még rutintalan Fejér-megyeiek a folytatásban sem játszottak alárendelt szerepet, ott lihegtek a mieink nyakán (18-17), majd jött Kámán, a liga egyik legprímább tagja, s minden téren kézbe vette az irányítást (18-25).

Takács Andrásék hátrányban is hittek magukban, s mivel rendezték a soraikat, idővel hibázásra késztették a másik oldalt. Popovic mind magabiztosabban teljesített, egyre-másra szerezte a pontjait, ráadásul a támadólepattanókkal sem maradt adós (22-33). Csakhogy ezzel még nem sikerült megtörni a harcos ellenfél ellenállását, lévén, volt annyi bennük, hogy tartsák velünk a lépést (27-33). Állandósult a gárdák közötti hat-nyolc pontos különbség, az egységesebb Körtélyesi Gergelyék rendre válaszoltak a fehérváriak támadási variációira (36-43).

Fordulást követően a remek napot kifogott Brbaklic büntetőivel faragott hátrányán a hazai alakulat, más kérdés, hogy a csatában mind inkább magára maradt (a kiváló szerb a meccsen egyébiránt négy labdát szerzett, hat gólpasszt adott, tizenegy lepattanóig jutott, tizennégy faultot harcolt ki a pontjai mellett – így lett negyvennégy a teljesítményindexe). Ezután ismét Kámán pillanatai következtek, a kitűnőség két dupla-két tripla kombinációjával némiképp megléptek az övéi (41-51). Úgy tűnt, a veszprémiek az agresszív védekezésükkel megtalálták a fehérvári játék ellenszerét, miközben – a pompás átadásokkal is jelentkezett – Körtélyesi mind hasznosabban mozgott (45-57). Később hullámzott a játék, a Mérész-tanítványok tiszta dobásokat rontottak el, ami alapját képezte annak, hogy Adegbite Denisék levegőhöz jutva nem adták fel a küzdelmet (53-59). Mikor újra tíz pont fölé kúszott a differencia (55-69), csökkent a figyelem: ez kiváltképp rossz passzok és dobások formájában öltött testet.

A záró negyed elején érezhető volt, hogy az összecsapást ki nyeri meg, de Kámán biztosra akart menni, még utoljára „begyújtotta a rakétákat”: közelről és távolról is eredményes volt (59-78). Szerencsére a hazaiak továbbra is hadilábon álltak a hárompontosokkal, ezért a tabella-első megfelelő távolságban tarthatta őket. A hajrában már az sem változtatott a tényeken, hogy a 36. percben Popovic és Körtélyesi, míg a lefújás előtt Simon László is kipontozódott.

Kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 17. forduló:
Alba Fehérvár-DKKA–HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 67-82 (18-20, 19-23, 18-26, 12-13)
Székesfehérvár, 200 néző. Vezette: Bognár, Jurák, Szakáll.
Fehérvár: Varga 11, Molnár 9/3, Brbaklic 21, Adegbite 12, Filipovic 14. Csere: Bencsik, Mészáros, Lévi. Vezetőedző: Peresztegi Nagy Ákos.
Veszprém: Vertetics 9/3, Kálló 2, Kámán 29/15, Körtélyesi 16/6, Popovic 14. Csere: Sipos 2, Simon 2, Takács 4, Oltárczy 2, Kovács 2, Herbel. Vezetőedző: Mérész Csaba.

Mérész Csaba: – Nem forgott veszélyben a sikerünk, ami azért is fontos, mert a sorainkból többen bajlódtak sérüléssel. Hoztuk az úgymond kötelező feladatot, ám a diadaltól nem szabad elájulnunk. Dolgozunk tovább, hiszen sok munkával még előrébb léphetünk.

vehirsport.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.