Bizonyára az időjárás is szereti a futókat, mert a Mezei Liga IV. fordulóján, március 6-án, a nemesvámosi mezőn napsütés fogadta az indulókat. A VEDAC rendezésében lebonyolított eseményen a pálya a helyi önkormányzat parkjában került kijelölésre, mindenki számára jól belátható helyen. A résztvevőknek már nem volt ennyire könnyű dolguk. A futást sok vakondtúrás és egyenetlen terep nehezítette, és körönként még egy kis patakon is át kellet ugrani. Az igazoltak versenye előtt sok amatőr és gyermek korcsoportos is rajthoz állt. Külön öröm, hogy pl. Győrből, Tatbányáról, Bonyhádról, Budaörsről is érkeztek már ebben a korosztályban is.
A közelgő mezei futó országos bajnokság miatt az igazolt versenyzők létszáma nem volt ugyan magas, de így is izgalmas küzdelmeket hoztak a futamok. A felnőtt hölgyeknél Kácser Zita mögött a még ifjúsági korú békéscsabai Pavuk Tira érkezett célba, őt követte Somogyi Anett. A férfiak mezőnyében Minczér Albert sokáig vezetett, de az utolsó kör második felében Gregor László ellépett tőle és így nyerte a versenyt. A harmadik helyet Pápai Márton szerezte meg. A juniorok versenyét Ladányi Fruzsina és Koch Domonkos nyerték. Az ifjúsági korosztályban Máté Anna és Szemerei Levente, míg a serdülőknél Felber Balázs és Lendvai Luca diadalmaskodtak. A részletes eredmények a MASZ honlapján megtekinthetők.
Kora tavaszi idő várta a mezei ob-ra érkező indulókat március 12-én, Kecskeméten. A rendezők által kijelölt, jól áttekinthető pályán adva voltak a „mezei kellékek”: a változatos vonalvezetésű füves és erdei terep, az enyhe emelkedő és lejtő, a homokos szakasz - hol napos, hol borús, néha metszővé váló szeles időjárással kísérve. Az ötórás programban a gyermek versenyzőktől a felnőttekig követték egymást a látnivalók. A bajnoki küzdelmekben az igazolt atléták újonc, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt/U23 kategóriákban mérték össze felkészültségüket, köztük a VEDAC futóival.
Az U13-as korosztályban Schmidt Martina elsőként ért célba, az U13-as fiú csapat – Kerekes János, Balikó László, Esztergályos Botond összetételben – harmadik lett. Az újonc leányok versenyében Varga Gréta Barbara bronzérmet szerzett, és Koncz Katával, Kirsch Natáliával kiegészülve az újonc VEDAC-os csapat első lett. A serdőlő leány csapat ezüstérmet szerzett, a csapat tagjai: Szarka Zsófia, Magyar Vera, Szarvas Julianna. A serdülő fiú csapat győzni tudott Felber Balázs, Edvy András, Molnár Attila összeállításban.
Az ifjúsági fiúk között a Kovács Ruben, Balogh Zsombor, Imre Kornél összetételű csapat második lett. A junior nők között Ladányi Fruzsina másodikként ért célba, és a junior női csapat – Ladányi Fruzsina, Csorba Eszter, Göncz Anna – szintén ezüstérmes lett, a nők U23-as versenyét Somogyi Anett nyerte. A felnőtt férfiak között Kovács Tamás második, Minczér Albert harmadik lett, a felnőtt férfi VEDAC-os csapat pedig megnyerte a versenyt Kovács Tamás, Minczér Albert, Kis Áron összeállításban. Az U23-as férfi csapat – Fux Dániel, Kovács Olivér, Tóth Áron – harmadikként zárt.
A 108. mezei ob-n (amelyen a benevezettek 86 százaléka állt rajthoz) 12 szakosztály atlétái nyertek aranyérmet, négyet a Békéscsabai AC, hármat-hármat a Győri AC és a VEDAC futói – akik ismét hazavihették az általuk védett, a legtöbb helyezést elért klub számára kiírt Munka vándordíjat is.