Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Pont nélkül maradt a rengeteget hibázó VKSE

2016. április 9. 19:48
Gyengén védekezett, s rengeteg technikai hibával játszott a Veszprémi KSE, amely így csak megszorítani tudta a vendég Dabast az NB I/B rangadóján.

A Veszprémi KSE a forduló előtt a második helyen álló Dabast látta vendégül szombat délután, melynek keretében négy veszprémi nevelésű játékos is helyet kapott. A veszprémiek hárompontos hátrányukból faragtak volna, nyílttá téve az ezüstcsatát a két fél között.

A mérkőzés első gólját az exveszprémi Zakics szerezte, majd az emberelőnybe kerülő VKSE Tombor révén büntetőből egyenlített, sőt, Gulás góljával a vezetést is átvette. Az első tíz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a Dabas került kettős emberelőnybe. A fórt kihasználva újra a Pest megyeiek vezettek az első negyedóra végén (5:6).

Emberhátrányban is betaláltak a bakonyiak, majd fordult a kocka, s emberelőnyben támadhattak. Heiczinger használta ki az előnyt, s vette vissza a vezetést. Csíki váltotta a labdával ritkán találkozó Szászt a kapuban, mindkét portás sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe a sok hibát vétő társak miatt. A félidő derekánál Zsigmond György magához is hívta pontatlanul kézilabdázó játékosait. A taktikai megbeszélés után a Dabashoz került az előny, s a Veszprém futhatott ellenfele után (23. perc: 9:9).

Priczel a vonalról, Pocsai lerohanásból talált be egymás után, először nőtt két gólra a különbség. A jó napot kifogó Gulás talált be elhajlásból, de a vendégek továbbra is megtalálták a réseket a hazai védőfalon, s a veszprémi kapusok továbbra is adósak maradtak a jó teljesítménnyel. Így hiába támadott szellemesen, s lőtt három gólt a Gulás, Heiczinger, Tombor trió, háromra hízott a szünetig a Dabas előnye (12:15).

Fordulást követően sem a hazaiak szája íze szerint alakult a meccs: a Dabas rendre kihasználta a VKSE hibáit. A veszprémi nevelésű Priczel duplája után öttel ment a Dabas. Lelkes talált utat a hálóba, a 4:1-es dabasi roham után pedig már héttel vezetett az ellenfél (36. perc: 14:21).

Időt kért Zsigmond György, aki alaposan felrázta tanítványait. Tombor lőtt gólt a szélről, majd csente el a játékszert az ellenféltől. Az akció végén Heiczinger csökkentette a távot, majd Patkós lopott labdát, s ezúttal a Tombor értékesítette higgadtan ziccerét (38. perc: 17:21). A vendég tréner időkérése sem segített együttesén, amely nyolc percen keresztül nem tudott gól szerezni, így a találkozó háromnegyedénél két gólra zárkózott a Gulás vezette Veszprém (20:22).

Az egygólos különbségért is támadtak a veszprémiek, Patkós adta el a labdát, a túloldalon Vizes azonban nem tudott hibázni. Megismétlődött a peches szituáció, ismét Patkós adta oda a játékszert az ellenfélnek, amit ezúttal Tomic vágott be (50. perc 20:24).

Az utolsó tíz percben hiába szerzett nyolc találatot a nyíltabb védekezésre váltó Veszprém, nem tudott faragni hátrányából. A fellazult védelem ellen is jól küzdő Dabas megérdemelten nyert a rengeteg hibával játszó Veszprém ellen (28:32).

Férfi kézilabda NB I/B Nyugati-csoport, 24. forduló (előre hozott mérkőzés):
Veszprémi KSE–Dabas KC 28:32 (12:15)
Március 15. utcai sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Veszprém: Szász – Tombor 7 (2), Lelkes 2, Kovács Gy., Kisék, Márton B. 2, Márkus. Csere: Csíki (kapus), Kis Á., Pásztor 3, Gulás 7, Heiczinger 4, Szobol 2, Patkós 1. Vezetőedző: Zsigmond György.
Dabas: Duleba – Pocsai 6 (1), Bodorovics 1, Boda, Mazák, Hajdu 5, Zakics 3. Csere: Kovács P. (kapus), Bakos 4, Vizes 3, Kis A. 1, Hollós 2, Priczel 5, Tomic 2. Vezetőedző: Szilágyi Zoltán.
Kiállítások: 4, ill. 10 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 1/1.

Edzői nyilatkozatok

Zsigmond György: – Ennyi hibával nem lehet ilyen fontos rangadót nyerni. Az első félidő utolsó öt percét, s a második játékrész elejét nagyon elrontottuk. Amikor visszajöttünk a meccsbe, három labdát is odaadtunk az ellenfélnek, nem tudtunk átlépni a holtponton. Gödörbe kerültünk, de mindent megteszünk az utolsó négy fordulóban, hogy eredményesek legyünk.

Szilágyi Zoltán: – Kiváló ellenfelet sikerült legyőznünk. Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen az első perctől az utolsóig fegyelmezetten kézilabdáztak. A támadó játékban volt egy kis visszaesésünk a második játékrészben, ezt rögtön kihasználta a rutinos Veszprém, de nagyot küzdöttünk a kettő pontért, s a szerencse is velünk volt döntő pillanatokban.

Galéria
Veszprémi KSE – Dabas KC 28:32
Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.