Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 25. Márk
2025. április 25. Márk

Ismét a középmezőny a cél a VESC-nél

2016. augusztus 9. 19:23
A női kézisek teljesítették a kitűzött célokat a mögöttünk lévő idényben, a feljutást három év múlva céloznák meg.

A 2015/16-os idényben az ötödik pozíciót harcolta ki a Veszprémi Egyetemi Sport Club női kézilabdacsapata a harmadosztályú bajnokság tizenkettes mezőnyében. Erdélyi Tamás vezetőedző szerint előrelépésnek tekinthető az elmúlt szezon eredménye, mivel a korábbi éveket többnyire a kiesés elől való menekülés határozta meg. – Az elvárásoknak megfelelően teljesítettünk, az ötödik helyet komoly haladásnak tartom. A legfőbb célunk az volt, hogy biztosan bent maradjunk az NB II-ben, emellett szerettem volna minél több fiatalt beépíteni az együttesbe – tekintett vissza Erdélyi, aki rendre nyolc-tíz junior korú játékossal kényszerült meccselni, ami tovább növeli az elért eredmények értékét.

A juniorok ezüstérme is figyelemre méltó. Erdélyi az ő sikerükre építené a jövő csapatát a felnőttek mezőnyben is. A szeptember 19-én rajtóló bajnokságban még nem vár helyezésekben mérhető fejlődést a tréner, aki elmondta a tavaszi sérülések, valamint játékosai egyetemi pályaválasztása okán várhatóan még több fiatal beépítésére kényszerül.

A felkészülést két hete, egyéni programmal kezdték a lányok. A múlt héten a közös foglalkozások alkalmával már a kézilabdák is előkerültek. A gárda elindult a Cell-kupán is, a cél az erőfelmérés az U18-as kategóriában. – Igyekszünk feltölteni a juniorok keretét. A torna várhatóan megmutatja, hogy az érkezők milyen játékerőt képviselnek. Emellett fontos, hogy a lányok jó hangulatban kezdjék az alapozást – árulta el a VESC trénere.

Az együttes távlati terveit is megfogalmazta Erdélyi. – A feljutáshoz az kellene, hogy együtt maradhasson a keret, amit nem könnyű megvalósítani, lévén egyetemisták és középiskolások alkotják azt. Ez legkorábban három év múlva válhat célkitűzéssé, ami nem feltétlen szomorú dolog, hiszen egyetemi csapatként működünk, ahol a sportolók tanulmányi életét is igyekszünk a megfelelő irányba terelgetni. Tovább ugródeszkaként is fontos láncszemei lehetünk a magyar kézilabdának.

Zatkalik Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
23-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 17. 19:30
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
32-18
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény
29-30
részletek
további cikkek
Bánhidi szerint a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki a Szeged férfi kézilabda BL Bánhidi szerint a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki a Szeged Bánhidi Bence csapatkapitány szerint a Szeged a rossz helyzetkihasználás miatt kapott ki házigazdaként 27-24-re a címvédő Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, csütörtökön. tegnap 22:50 Háromgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben férfi kézilabda BL Háromgólos hátrányban a Szeged a BL-negyeddöntőben A Szeged házigazdaként 27-24-re kikapott a címvédő Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén. tegnap 20:58 Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém One Veszprém HC Döntetlenről várhatja a BL-negyeddöntő hazai visszavágóját a Veszprém Óriásit harcolt a német és a magyar bajnok a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján. Az idény egyik legjobb játékával előrukkoló Veszprém többször is vezetni tudott négy góllal, de a szívósan küzdő házigazda Magdeburg végül egyenlített. A döntés tehát a jövő csütörtöki visszavágóra maradt. 2025. április 23. 20:24 Férfi kézilabda Európa-liga: Imre öt, Sipos két gólt lőtt férfi kézilabda Európa-liga Férfi kézilabda Európa-liga: Imre öt, Sipos két gólt lőtt Imre Bence öt, válogatottbeli csapattársa, Sipos Adrián két gólt lőtt a férfi kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén. 2025. április 22. 22:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.