Az NB I és a SEHA-liga után a legnehezebb fronton, a Bajnokok Ligájában is debütál a hétvégén a veszprémi kézilabdacsapat. Bombaformában várja a találkozót a német Flensburg, amely veretlenül vezeti a Bundesligát. A magyar bajnokcsapat – a Vardar elleni SEHA-liga fiaskót leszámítva – szintén magabiztosan tudta le idei találkozóit. A felek jól ismerik egymást, hiszen az előző szezonban is összecsaptak a BL csoportkörében. Veszprémben 28:24-re, a visszavágón 29:28-as arányban győztek a mieink.
– Hosszú a keretünk, kiváló fiatal játékosok érkeztek hozzánk. Úgy gondolom, hogy ez remek lehetőség nekik a tapasztalatszerzéshez. Az idősebbek pedig megfelelő mennyiségű pihenőhöz juthatnak így – formált véleményt együttese rendhagyóan bő keretről Javier Sabaté, aki elmondta, minden érkező kézilabdás munkájával elégedett, csak dicsérni tudja tanítványait.
– Dragan Gajic a világ egyik legjobbja, érkezésével három világklasszis szélsőnk van a jobb oldalon – húzta alá a Veszprém vezetőedzője, aki szerint Marko Kopljar személyében egy igazi gondolkodó, taktikus támadóval gazdagodott legénysége. Úgy véli, együttese taktikai repertoárja is bővült. A szintén nyáron érkező szlovén Blaz Blagotinsek új színt vihet a beállós játékba, de Ancsin Gábor átlövéseire és Kopljar védőmunkájára is építhet a spanyol tréner, aki továbbra is csapatban gondolkodik, ahol – meggyőződése szerint – nem az egyének vagy az edző személye a fontos.
A tavaly évközben kinevezett spanyol edző a nyári felkészülés legnagyobb kihívásának a feltöltött keret edzésmunkájának megszervezését nevezte. – Ennyi játékossal nem egyszerű egy időben foglalkozni. Igyekszem mindenkinek elegendő játéklehetőséget biztosítani, ami olykor nem könnyű, hiszen mindenki játszani szeretne – árulta el Sabaté, aki azt is elmondta, azon fáradozik, hogy minden játékosa harcra fogható legyen kellő motivációval az egész évad során.
A Bajnokok Ligája serlegéért hajtó Veszprémre a tavalyihoz hasonlóan idén is borzasztóan nehéz feladatok várnak. Az „A” jelű csoportban – ahova a Veszprémet is sorolták – bárki képes lehet meglepetést okozni. A csapatok közti különbségek minimálisak, végletekig kiélezett összecsapásokat vár a hispán mester.
A szakembert természetesen a sorozat nyitányról is megkérdeztük. – A Flensburg kerete csak egy-két helyen változott, így jó viszonyítási alapnak tekinthetők a tavalyi találkozóink. Ljubomir Vranjes együttese már most bombaformában van, jelenleg ők a legerősebbek Németországban. Nagyon gyors kézilabdát játszanak kőkemény védekezéssel. Borzasztóan nehéz feladat vár ránk Flensburgban. Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy évvel ezelőtt a Párizs hét góllal kikapott a BL nyitányon. Meglepetésre készülünk, s a végsőkig küzdeni fogunk – fogadkozott.
Minden eddiginél keményebb idény
– A 2016/17-es szezon pedig minden eddiginél keményebbnek ígérkezik – húzta alá Iváncsik Gergő, aki úgy érzi, jelenleg még nem teljesen forrt össze a csapata. A Veszprém klubrekordere ugyanakkor biztosra veszi, hogy a szezon előrehaladtával lépésről lépésre lesz harapósabb a bakonyi egylet.
– Kisebb sérüléssel bajlódom, amit még a válogatottban szedtem össze, de semmi komoly, a tervek szerint hamarosan teljes értékű munkát végezhetek. Ami pedig a hétvégét illeti: egy német csapat ellen sosem lehet könnyű dolga egyetlen gárdának sem. Szoros csatára számítok Flensburgban – tette hozzá.