Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Szobol parádéja kevés volt a PLER ellen

2016. szeptember 24. 12:57
A foghíjas Veszprémi KSE derekasan küzdött, Szobol tizenegy gólt lőtt, de a PLER-Budapest megélt ellenfele hibáiból, így pontokkal távozott a Március 15. utcai sportcsarnokból.

A két forduló után listavezető PLER-Budapest érkezett vendégjátékra szombat délelőtt a Veszprémi KSE együtteséhez. Éles József továbbra is csak foghíjas kerettel készülhetett a találkozóra, ezúttal hat játékosára nem számíthatott.

Az első tíz perc jól alakult hazai szemszögből. Füleki gólokkal kezdte a játékot a balátlövő pozícióból, Szobol a másik oldalról, Lovas pedig büntetőből talált be, így rendre vezetett az Éles-alakulat (11. perc: 4:3).

Vasvárit szórták két percre a bírók, amivel alaposan elakadt a hazai gólgyártás, nyolc percig maradt gólképtelen a VKSE. Nem tétlenkedett ez idő alatt az az ellenfél, amely Vízler vezetésével 5-0-s szériát produkált. Igaz, ehhez a hazai ajándéklabdák is segítséget szolgáltattak (18. perc: 4:8).

Éles József magához hívta az övéit, rendezte is a sorokat alakulata, amely Szobol triplájával kapaszkodott (22. perc: 7:10). Kétemberessé vált a bakonyi gólgyártás, Szobol mellett csak Füleki tudott akciógólt szerezni. A hatékony védekezésnek köszönhetően mégis sikerült kettőre zárkózni félidei sípszó előtt (10:12).

Szobol tizenegy gól lőtt, de csapata kikapott (archív fotó)Szobol tizenegy gól lőtt, de csapata kikapott (archív fotó)

Térfélcsere után Zelei zörgette meg a hazai hálót, amire Szobol és Vasvári is válaszolt. Kettőskiállítás után Szász fogott büntetőt fontos pillanatban, támadásban azonban ismét csak Fülekire és Szobolra támaszkodhatott a VKSE (42. perc: 15:17). Vasvárit küldték ki másodszor a játékvezetők két perces pihenőre, a vendégek ezúttal már nem hibáztak a büntetővonalról. Szobol lőtt közbe, majd emberelőnybe került gárdája. Többször is ziccerbe kerültek a hazaiak, a fontos pillanatokban azonban megremegtek kezek, s a kapufa is a budapestiekkel oldalán állt. Nem sikerült gólra váltani az emberfórt.

Kétgólos előnynél kért időt Kovács Mihály vezetőedző, együttese össze is kapta magát Kedves duplázott, s Farkas is átlőtte a Veszprémet, amelyből csak Márkus szerzett gólt, sokadik hibája után (53. perc: 17:21).

A legrosszabb pillanatban hibázott Lovas büntetőt, úgy tűnt eldől a találkozó. A bakonyi fiúk máshogy gondolták, utolsó erőiket mozgósítva két gólra tornázták hátrányukat, s emberelőnyből várhatták a hajrát (58. perc: 20:22). Egyenlítési lehetősége is volt az Éles-csapatnak, ám a ziccer kimaradt, a PLER-Budapest pedig lerohanta a Veszprémet a túloldalon. Az utolsó percben ügyesen ült rá háromgólos előnyére Kovács Mihály együttese, a végeredményt Szobol állította be időntúli hétméteresből (21:23).

A hazaiak – több juniorkorú játékossal a padon – alaposan megnehezítették a feljutásra vágyó fővárosiak dolgát, de a PLER ellen nem fért bele a rengeteg technikai hiba. A Veszprém pechsorozata is tovább nőtt, Tarlósi ugyanis vélhetően kéztörést szenvedett a találkozón.

Férfi kézilabda NBI/B Nyugati csoport, 3. forduló:
Veszprémi KSE–PLER-Budapest 21:23 (10:12)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok 50 néző. Vezette: Ágnecz, Sipos.
Veszprém: Koncz – Végh Z., Szobol 11 (3), Tarlósi, Vasvári 1, Füleki 6, Bonyhádi. Csere: Szász (kapus), Lovas 1 (1), Kovács Gy., Márkus 2, Bándi, Tóth M. Vezetőedző: Éles József.
PLER-Budapest: Tóth N. – Kedves 2, Horváth D. 1, Tóth P., Konkoly, Vízi 2, Vízler 5 (2). Csere: KRÁNITZ (kapus), Ferencz, Gigler 3, Zelei 3, Apró 1, Bordács, Györkő 1, Farkas 3, Keresztes 2 (1). Vezetőedző: Kovács Mihály
Kiállítások: 6 perc, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3.

Edzői értékelés

Éles József: – Hét játékossal nagyon nehéz meccset nyerni. Úgy állunk, hogy hat vagy hét játékosomra sem számíthatok, nagyon nehéz lesz így a folytatás. Nagyon becsületesen küzdöttünk, de gyerekes hibákat követtünk el. Szélről rengeteget hibáztunk, hetest hagytunk ki, amit már nem bírtunk el.

Kovács Mihály: – Nagyon küzdelmes, sok hibával tarkított, változatos mérkőzést láttunk. Mindkét gárda nagyon fiatal. Szinte végig vezettünk a mérkőzésen, ami örömteli. A két pontért jöttünk, de tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Így is lett, egy jó erőkből álló Veszprémet sikerül felülmúlnunk.

Zatkalik Dániel
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. Veszprém Handball Academy U21 11 10 1 0 375 284 91 21
2. Dabas KC 11 8 2 1 383 324 59 18
3. Vecsési KKFT 11 8 2 1 321 275 46 18
4. Eger 11 7 3 1 309 267 42 17
5. DEAC 11 7 1 3 327 273 54 15
6. Békési FKC 11 7 1 3 335 318 17 15
7. Százhalombattai KE 11 7 1 3 319 308 11 15
8. OTP Bank - Pick Szeged U21 11 4 2 5 329 325 4 10
9. Ceglédi KK 11 5 0 6 327 333 -6 10
10. PLER-Budapest U21 11 3 2 6 329 343 -14 8
11. Ferencvárosi TC U21 11 4 0 7 328 343 -15 8
12. Csépe Salgótarjáni SKC 11 2 2 7 303 330 -27 6
13. Mezőkövesdi KC 11 3 0 8 302 337 -35 6
14. PTE PEAC 11 2 2 7 300 352 -52 6
15. Veszprémi Kézilabda KFT 11 1 0 10 286 386 -100 2
16. DVTK 11 0 1 10 295 370 -75 1
Utolsó módosítás: 2025. november 25. 14:48
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DVTK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 6. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Miskolc
Eredmény
29-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Eger
Időpont
2025. szeptember 13. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
19-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Dabas KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
OBO Aréna, Dabas
Eredmény
40-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2025. szeptember 27. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont, Debrecen
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2025. október 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
20-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ferencvárosi TC U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. október 19. 15:30
Helyszín
Elek Gyula Aréna, Budapest
Eredmény
38-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged U21
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Százhalombattai KE
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Városi Szabadidő Központ, Százhalombatta
Eredmény
37-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PLER-Budapest U21
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Ceglédi KK
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Gál József Sportcsarnok, Cegléd
Eredmény
36-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
PTE PEAC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
20-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Békési FKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
holnap 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Békés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Csépe Salgótarjáni SKC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. január 24. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Salgótarján
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Mezőkövesdi KC
Időpont
2026. január 31. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DVTK
Időpont
2026. február 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Eger
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 14. 18:00
Helyszín
Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok, Eger
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Dabas KC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Vecsési KKFT
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. február 27. 18:30
Helyszín
Halmy József Kézilabdacsarnok, Vecsés
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
DEAC
Időpont
2026. március 7. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2025/26
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. március 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ferencvárosi TC U21
Időpont
2026. március 28. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 5. 16:00
Helyszín
Pick Akadémiai Csarnok, Szeged
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Százhalombattai KE
Időpont
2026. április 11. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest U21
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. április 17. 18:00
Helyszín
Bud Aréna, Budapest
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2026. április 25. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
PTE PEAC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 3. 12:00
Helyszín
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok, Pécs
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Békési FKC
Időpont
2026. május 9. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Veszprémi KKFT
Vendég
Csépe Salgótarjáni SKC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B, 2025/26
Hazai
Mezőkövesdi KC
Vendég
Veszprémi KKFT
Időpont
2026. május 30. 18:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.