Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az exszegedi tizenegy gólt lőtt a Veszprémnek

2016. szeptember 27. 20:15
Idénybeli tizedik bajnokiján tizedszer nyert a Telekom Veszprém, amely tartalékos összeállításban négy góllal győzött a Balmazújváros vendégeként a férfi kézilabda élvonalban.

Az előrehozott mérkőzései miatt már a tizedik bajnokiját játszotta az idényben kedd este a veszprémi kézilabdacsapat. Javier Sabaté legénysége ahhoz a Balmazújvároshoz látogatott, amelyet augusztus végén hazai környezetben 40:17-re kiütött.

Ezúttal jóval szorosabb küzdelmet láthattak a kilátogatók. Az első két gólt a mieink jegyezték, a játékrész harmadánál azonban már a hazaiaknál volt az előny (5:4). Gajic főszereplésével aztán könnyedén fordított a címvédő, s a 20. perchez is kétgólos bakonyi vezetéssel érkeztek a felek (8:10).

A Szegeden is megfordult balszélső, Kekezovity vezetésével kiválóan tartotta a lépést a vendéglátó, amely két alkalommal is egyetlen gólra zárkózott (28. perc: 12:13). Egyenlíteniük viszont nem sikerült, az első felvonás utolsó perceiben csak veszprémi találat esett Nilsson és Ilic révén.

Nilsson négyszer volt eredményes (archív fotó)Nilsson négyszer volt eredményes (archív fotó)

Fordulás után 4-0-s szériával kezdett a Telekom (35. perc: 12:19), a meccs kétharmadánál pedig már kilenc volt közte (13:22). A következő hatperces időszak viszont a Balmazújváros elképzelési szerint alakult, amely 6-1-es sorozattal rukkolt elő (46. perc: 19:23).

Kekezovity rendre túljárt a veszprémi védelem és Alilovic eszén, tízzel a lefújás előtt három gólra olvadt a különbség (22:25). Mielőtt azonban vérszemet kaphattak volna a Hajdú-Bihar megyeiek, Gulyás kétszer is megvillant. A végjátékban a négygólos Blagotinsek révén hatra nőtt a különbség (22:28), amelyből négy maradt meg a lefújás pillanatában.

A Veszprém szombaton (17.30) hazai pályán is bemutatkozik a Bajnokok Ligájában, a mieink ellenfele a svájci bajnok Schaffhausen lesz.

Férfi kézilabda NB I, 4. forduló:
​Balmazújváros–Telekom Veszprém 24:28 (12:15)
Balmazújváros, vezette: Murvai-Buzogány, Szilvási.
Balmazújváros: Bagi, Pajkó, Paul – Simovic 2, Temesvári, Korsós, Balázs 4, Katzirz, Deli, Vranac, Bali 2, Veres, Hanták 2, Tomic 2, Kekezovity 11 (4), István 1. Vezetőedző: Füzesi Ferenc.
Veszprém: Mikler, Alilovic – Gulyás 2, Schuch, Ilic 5, Gajic 7, Nilsson 4, Kopljar 2, Aflitulin, Ancsin 2, Terzic 1, Blagotinsek 4, Milasevic, Fekete 1, Kristóf, Ligetvári. Vezetőedző: Javier Sabaté.
Kiállítások: 2, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 4/4, ill. 1/0.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 11 10 0 1 366 310 56 20
2. Sporting CP 11 7 1 3 361 308 53 15
3. Füchse Berlin 11 7 0 4 370 347 23 14
4. Paris Saint-Germain Handball 11 7 0 4 356 361 -5 14
5. Dinamo Bucuresti 11 5 0 6 339 355 -16 10
6. Orlen Wisla Plock 11 3 0 8 282 284 -2 6
7. HC Eurofarm Pelister 11 2 2 7 266 308 -42 6
8. Fredericia Håndbold Klub 11 1 1 9 302 369 -67 3
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:32
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. One Veszprém HC 17 16 0 1 681 434 247 32
2. OTP Bank-PICK Szeged 17 15 0 2 609 483 126 30
3. FTC-Green Collect 17 13 1 3 594 553 41 27
4. MOL Tatabánya KC 17 10 1 6 546 526 20 21
5. Balatonfüredi KSE 17 9 3 5 514 526 -12 21
6. ETO University Handball Team 17 9 1 7 531 507 24 19
7. Csurgói KK 17 6 5 6 484 485 -1 17
8. HE-DO B Braun Gyöngyös 17 5 3 9 492 526 -34 13
9. PLER-Budapest 17 6 1 10 491 528 -37 13
10. NEKA 17 5 1 11 496 557 -61 11
11. Carbonex-Komló 17 4 2 11 450 510 -60 10
12. Eger 17 4 1 12 467 565 -98 9
13. CYEB–Budakalász 17 4 0 13 478 545 -67 8
14. Dabas KC 17 2 3 12 460 548 -88 7
Utolsó módosítás: 2025. március 5. 11:36
Események
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Handebol Taubaté
Időpont
2024. szeptember 28. 14:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
43-17
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Zamalek SC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. szeptember 29. 16:30
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
27-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
FC Barcelona
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 1. 16:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
34-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. október 3. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
33-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Eger
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
25-39
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2024. október 10. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2024. október 13. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
31-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Fredericia Handboldklub
Időpont
2024. október 17. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
ETO University Handball Team
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 20. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
22-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
HC Eurofarm Pelister
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 24. 20:45
Helyszín
Bitola, Boro Curlevski
Eredmény
23-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2024. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Orlen Wisla Plock
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. október 30. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
24-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2024. november 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. november 16. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
28-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2024. november 21. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
30-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
NEKA
Időpont
2024. november 23. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
52-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
HC Eurofarm Pelister
Időpont
2024. november 28. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna 
Eredmény
33-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 1. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
29-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Fredericia Handboldklub
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 4. 18:45
Helyszín
Kolding, Sydbank Arena
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Veszprém Handball Club
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2024. december 7. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Veszprém Handball Club
Időpont
2024. december 11. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
21-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Dabas KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 7. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
24-48
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 13. 18:45
Helyszín
Sala Polivalenta (Bukarest)
Eredmény
26-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. február 16. 19:15
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. február 20. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
CYEB–Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 23. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
22-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
Paris Saint-Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. február 27. 20:45
Helyszín
Stade Pierre de Coubertin (Párizs)
Eredmény
33-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Eger
Időpont
2025. március 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, A csoport, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. március 6. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 9. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. március 19. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University Handball Team
Időpont
2025. március 22. 16:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 25. 18:00
Helyszín
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
Eredmény
29-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. március 29. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. április 4. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. április 12. 15:45
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2025. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2025. május 4. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. május 18. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. május 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.