Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
14°C

Diadal a legendák előtt

2016. október 22. 8:51 // Forrás: veszpremkosar.hu
Méltóképpen ünnepelte meg a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a helyi kosárlabdázás hatvanötödik évfordulóját: az NB I/B Nyugati csoport ötödik körében – lelkes és hozzáértő közönségüknek is köszönhetően – megszerezték évadbeli harmadik győzelmüket.

A sportág hajdani bakonyi hősei előtt indult útjára a labda, a házigazdák ugyanis a nagyszünetben emlékeztek meg a megyeszékhely kosárlabdázásának hatvanötödik évfordulójáról.

Képgalériánk megtekintéséhez kattintson a fotóra!

A tribünön helyet foglalt ikonokat – Fülöp Istvánt, Laki Pál, Szathmáry Attilát és a többi kiválóságot – később Porga Gyula polgármesteri gondolatai mentén virágokkal és emlékérmekkel köszöntöttek.

A megjelentek az elején Körtélyesi Gergely dupláinak tapsolhattak, hazai részről három és fél percig csak az erőcsatár volt eredményes (6-2). Az egyetemisták nagy ambícióval vetették magukat a csatába. Összeszedettnek tűntek, olajozottan működött a gépezetük: az összesen tizenhárom lepattanóig jutott Hegedűs Attila hamar kiosztott két blokkot, majd társaival a másik palánknál már a híveknek is játszottak (13-4). A megnyugtatónak azért nem mondható előny birtokában valamelyest lankadt a mieink figyelme, ezt az addig sok elpackázott kísérlettel jelentkezett vendégek pedig kihasználták (16-12). Ha ez nem lett volna elég, Körtélyesi a nyolcadik minutumban begyűjtötte a harmadik személyi hibáját (…aztán kisvártatva a negyediket is), míg Kámán Tamásnak kiújult a korábbi vádlisérülése és már nem térhetett vissza a parkettre (19-15).

A letámadással próbálkozott ellenfél jobban kezdte a következő negyedet, de Simon Lászlóék gyorsan visszataláltak a helyes útra: az addiginál is jobban és még több energiával tüsténkedtek, néha szemre is tetszetős attakokkal vétették észre magukat (30-21). A hazaiak ugyan távolról most sem voltak meggyőzőek (…huszonkét százalékkal dobták a hármasokat), Körtélyesi mégis betalált kintről, így először lett tízpontos a különbség (33-23). Ebben az időszakban mindegyik itteni spíler beletett valamit a közösbe, így kezdett megmutatkozni az együttesük karaktere. Vagyis nem igazán utalt jel arra, hogy az első húsz perc végén majd felváltva találnak be a felek. Ebből persze nem származott különösebb probléma, Helmeczi Andrásék azért túlzottan közel nem engedték magukhoz az időnként jó védekezéssel szolgált riválist (41-31).

A hetek óta remek formát mutató Kálló Nándor pontjai vezették fel a második félidőt, majd az övéi nagy lendületet vettek, ekkortájt egyértelműen az ő akaratuk érvényesült: magas fordulatszámon pörögtek (47-31). Mikor az eredményjelző-tábla tizenöt pontos differenciát jelzett – és a nézők rendszerint jól szórakoztak – a Tolna-megyeiek időt kértek, hogy rendezzék a soraikat (53-38). Noha egy ideig nem változott a forgatókönyv (59-43), ám egy-két labdaeladás és kidolgozatlan dobás elég volt ahhoz, hogy a meglepetésben reménykedő vetélytárs ritmusra találjon (61-51). Ezt követően Mérész-edző rendelte magához a tanítványait, és a látottak arról árulkodtak, hogy a szavai értő fülekre találtak. Jilling Lászlóék kellő alázattal és elszántsággal küzdöttek, újra stabil lábakon álltak, viszont a jó teljesítményükhöz az is kellett, hogy mindenki tisztában legyen a feladatával (68-53).

Tizenhat pontos hazai vezetésről kezdődött a záró felvonás, de nem lehetett megnyugodni, már csak azért sem, mert a HOYA-mezesek közül négyen is a kipontozódás szélén „evickéltek” (közülük egyedül a gyakran tarthatatlan Simon „szállt ki” a párharcból). A képzeletbeli hátradőlésből aztán jókora fejbekólintás lett, a távolról precízen célzó Gébert Attiláék ugyanis repesztettek egy kettő-tizenhármas rohamot (72-67). A holtponton lévő mieink elvesztették a fonalat, a mezőnyből mind gyatrábban tüzeltek, s amit addig szépen felépítettek, azt rövid idő alatt lerombolták (73-70). Sem elől, sem hátul nem ment nekik, a triplákkal demoralizáló bonyhádiak ráleltek a játékuk ellenszerére. Mikor az ellenfél egalizált, a publikum érezte, hogy hangos bíztatással kell a kedvencek mellé állni, máskülönben elúszhat a hajó. Ennek is hála, hogy két perccel a lefújás előtt megint vezettek a lepattanó-csatában dominált mieink (80-75), akiknek a végén is kitartott az összpontosítása: ha nehezen is, de kicsikarták az újabb sikerüket.

Kosárlabda NB I/B Nyugati csoport, 5. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–Metal-Work Bonyhádi KSE 86-78 (22-17, 19-14, 29-23, 16-24)
Veszprém, 400 néző. Vezette: Tóth, Esztergályos, Pécsi.
Veszprém: Simon 16, Kálló 7/3, Kámán, Körtélyesi 20/3, Hegedűs 12. Csere: Jilling 10, Helmeczi 12/3, Szeifert 5/3, Májer 4, Oltárczy. Vezetőedző: Mérész Csaba.
Bonyhád: Baki 15, Ugrinic 12, Gébert Zs., Braun 5/3, Tömösváry 14/3. Csere: Kovács 14/6, Gébert A. 14/12, Fetzer 2, Herbel 2. Vezetőedző: Rutkai Péter.

Edzői értékelés

Mérész Csaba: – Végre úgy kezdtünk egy mérkőzést, ahogy azt mindig elvárnám. Agresszívek voltunk, szerintem jól is játszottunk, ezért is jött rosszkor Kámán kiválása és Körtélyesi korai faultgondja. A hajrára ugyan elfáradtunk, de úgy vélem: megérdemelt diadalt arattunk.

Galéria
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém – Metal-Work Bonyhádi KSE 86-78
vehirsport.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Atomerőmű SE U23
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 10. 19:00
Helyszín
Paks, ASE Sportcsarnok
Eredmény
94-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Agrofeed UNI Győr
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Pénzügyőr Sportegyesület
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. november 25. 18:30
Helyszín
Budapest, Camugo Sportlab
Eredmény
73-90
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2023. november 29. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
109-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 10. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
85-60
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Százhalombattai KSE
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Százhalombattai Kosárlabda Csarnok
Eredmény
87-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Tiszaújváros
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 5. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
73-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
NKA Universitas Pécs II.
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 15. 17:30
Helyszín
Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia Fűzy Ákos Pálya
Eredmény
79-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dunaharaszti MTK
Időpont
2024. január 21. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
81-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Eszterházy SC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. január 28. 16:00
Helyszín
Eger, Eszterházy Károly Egyetem Leányka Utcai Sportcsarnoka
Eredmény
53-75
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Nagykőrösi Sólymok KE
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
116-69
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
SMAFC 1860 Soproni Egyetem
Vendég
Veszprém Kosárlabda Klub
Időpont
2024. február 11. 17:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
97-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Békéscsabai KK
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. február 17. 17:00
Helyszín
Békéscsabai Evangélikus Sportcsarnok
Eredmény
101-98
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Atomerőmű SE U23
Időpont
2024. február 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
115-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Agrofeed UNI Győr
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 1. 19:00
Helyszín
Győr, Városi Egyetemi Csarnok
Eredmény
84-92
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Pénzügyőr Sportegyesület
Időpont
2024. március 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
97-82
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. március 14. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok
Eredmény
94-84
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
68-88
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/24
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Százhalombattai KSE
Időpont
2024. március 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
108-70
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Vásárhelyi Kosársuli
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 11. 18:30
Helyszín
Hódmezővásárhely
Eredmény
93-97
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Vásárhelyi Kosársuli
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési gimnázium
Eredmény
99-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Dávid Kornél KA
Vendég
Veszprém KK
Időpont
2024. április 21. 19:00
Helyszín
Székesfehérvár, MKOSZ Edzőközpont
Eredmény
117-76
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
Dávid Kornél KA
Időpont
2024. április 24. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
73-85
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
Veszprém KK
Vendég
SMAFC
Időpont
2024. május 5. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
80-66
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport 2023/2024
Hazai
SMAFC
Vendég
Veszprém KK
Időpont
ma 18:00
Helyszín
Sopron, Krasznai Ferenc Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.