Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tízzel nyertek a VESC-es lányok

2016. november 21. 12:49
Magabiztos sikert arattak Erdélyi Tamás tanítványai, akik Celldömölkről tértek haza két ponttal a harmadosztályú kézilabda-bajnokság szombati játéknapján.

Az NB II Észak-nyugati csoportjának utolsó előtti helyezettjéhez látogattak a Veszprémi Egyetemi Sport Club kézilabdásai szombat délután. A kötelező győzelmet magabiztosan, stabil védekezéssel és eredményes támadójátékkal szállították a veszprémi lányok.

Archív fotóArchív fotó

Negyed óra elteltével már négygólos vendég fórt mutatott az eredményjelző, amit a szünetig sikerült hét találatra hizlalni. A Veszprém fordulás után sem engedte vissza a meccsbe ellenfelét, s végig vezetve, magabiztos, tízgólos győzelmet aratott.

Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 8. forduló:
Celldömölki VSE–VESC 20:30 (11:18)
Celldömölk, Műszaki SzKI csarnok, vezette: Horváth G., Horváth K.
Veszprém: Sólyom, Ágoston (kapusok), Őri 3, Szirmai 10 (2), Tóth 1, Kun 3, Szentpéteri 1, Leitold, Szedlák 1, Juhász 4, Kamondi 6, Gaschler 2, Ujhelyi, Novák, Bodnár. Vezetőedző: Erdélyi Tamás.
Hétméteresek: 5/3, ill. 4/3.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Az eredmény alakulása: 5. perc: 3:3; 15. perc: 6:10; 25. perc: 9:14; 35. perc: 12:20; 45. perc: 16:24; 55. perc: 19:27

Edzői értékelés

Erdélyi Tamás: – Győzni mentünk Celldömölkre, s ezt már az első játékrészben sikerült megalapoznunk. Dicséret illeti az egész csapatot a stabil védekezésért és az egyre fegyelmezettebb támadójátékért.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Női kézilabda NB II, felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 7 7 0 0 241 181 60 14
2. Alba Fehérvár KC U21 7 4 1 2 216 215 1 9
3. Büki TK Bükfürdő 7 3 2 2 242 214 28 8
4. Szentendrei NKE 7 3 1 3 217 199 18 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 7 3 0 4 199 199 0 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 7 2 1 4 178 220 -42 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 1. 22:04
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/202
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO KC U21 8 8 0 0 274 203 71 16
2. Alba Fehérvár KC U21 8 5 1 2 251 249 2 11
3. Büki TK Bükfürdő 8 4 2 2 271 240 31 10
4. Szentendrei NKE 8 3 1 4 239 232 7 7
5. Red Velvet KC Budapest 7 3 1 3 175 184 -9 7
6. Veszpém Pannon SE 8 3 0 5 225 228 -3 6
7. Sárvárfürdő Kinizsi SE 8 2 1 5 212 255 -43 5
8. VKL SE Győr 7 0 0 7 194 250 -56 0
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 20:49
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Időpont
2024. március 23. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
29-21
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Büki TK Bükfürdő
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. április 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Győri ETO KC U21
Időpont
2024. április 20. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
VKL SE Győr
Időpont
2024. április 27. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Sárvárfürdő Kinizsi SE
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Sárvár Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Büki TK Bükfürdő
Időpont
2024. május 11. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
Győri ETO KC U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 18. 11:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II Észak-Nyugat (A-B) felsőház 20
Hazai
VKL SE Győr
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. május 25. 17:00
Helyszín
Ikrény, Kulturális és Sportközpont
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.