Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Hektikus őszt zárt a VESC

2016. december 22. 20:42
A VESC női kézilabdásai bosszantó vereségek mellett bravúrgyőzelmeket is produkáltak a harmadosztályú pontvadászat első felvonásában. A gárda trénere, Erdélyi Tamás értékelte újjáépített csapata eddigi teljesítményét.

Alaposan kicserélt kerettel vágott neki a harmadosztályú női kézilabda-bajnokságnak idén szeptemberben a Veszprémi Egyetemi Sport Club. Az előző kiírás ötödik helyezettjétől nyáron egy kezdőcsapatnyi játékos távozott egyetemi vagy munkahelyi elfoglaltság miatt. – Tudtuk, hogy a távozások miatt különösen nehéz idény elébe nézünk, hiszen a korábbinál is fiatalabb, főként juniorkorú játékosokkal kellett újraépíteni a gárda gerincét – tekintett vissza a szezonkezdetre Erdélyi Tamás vezetőedző.

Erdélyi TamásErdélyi Tamás

A VESC tizenegy mérkőzésen hét vereség mellett négyszer örülhetett győzelemnek, ami a kilencedik helyre volt elég a tizenkét csapatot számláló liga félidejénél. – Tisztában voltunk azzal, hogy a megfiatalított társaság előtt rengeteg tanulnivaló áll. Az is borítékolható volt, hogy nem úgy fognak jönni az eredmények, ahogy egy évvel ezelőtt történt. Az idény elején rendre olyan mérkőzéseket buktunk el, ahol a kezünkben volt a győzelem. Az egy-kétgólos vereségek pedig bennmaradtak a fejekben – árulta el a tréner, aki sportpszichológus segítségével rázta fel tanítványait.

– Nehéz a kamaszodó lányok fejében helyre tenni az ilyen fiaskókat. Lénárt Ágota sportpszichológus ült le beszélgetni velük. Úgy érzem, hogy az utolsó fordulókra sikerült is rendet rakni a lányok lelkében. A Nemesvámos elleni bravúr egy kellemes „aha élmény” volt. A lányok bebizonyították, hogy van tartásuk. Egy jó erőkből álló, korábbi élvonalbeli játékost is felvonultató csapatot sikerült nagy csatában legyűrnünk – tette hozzá kiemelve, van mire építkezniük.

– Tavasszal még feljebb kapaszkodnánk. Ehhez mindössze annyi kell, hogy ezúttal mi jöjjünk ki győztesen a szoros találkozók végjátékaiban – mondta Erdély, aki a keret további erősödésében is bízik.

Aláhúzta: a Pannon Egyetem továbbra is kiváló lehetőséget biztosít azok számára, akik tanulás mellett kívánnak sportolni. Jó eséllyel visszatér a csapat húzóembere, Kőszegi Bianka is, aki Erasmus tanulmányi ösztöndíja miatt maradt távol ősszel a gárdától.

vehirsport.hu
Zatkalik Dániel
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Alba Fehérvár KC U21 14 11 1 2 471 385 86 23
2. Red Velvet KC Budapest 14 11 1 2 421 350 71 23
3. Szentendrei NKE 14 11 0 3 486 362 124 22
4. Veszpém Pannon SE 14 10 0 4 441 357 84 20
5. Vasas SC U21 14 4 1 9 399 441 -42 9
6. ÓKSI KKFT-Bicske 14 4 1 9 378 447 -69 9
7. Tatai AC 14 2 1 11 386 456 -70 5
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 14 0 1 13 333 517 -184 1
Utolsó módosítás: 2024. március 10. 20:32
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
36-34
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
34-20
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény
20-40
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
31-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Tatai AC
Időpont
2024. február 17. 14:30
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
34-24
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Vendég
Veszprém Pannon SE
Időpont
2024. február 24. 15:00
Helyszín
Gárdony, Gárdonyi Géza Ált. Isk. Sportcsarnok
Eredmény
19-44
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Alba Fehérvár KC U21
Időpont
2024. március 9. 15:00
Helyszín
Veszprém, Wartha Vince utcai sportcsarnok
Eredmény
26-24
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.