Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
21°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
21°C

Bienerth Gusztáv: nyilvános lesz a MÚSZ átvilágítása

2017. január 18. 12:11 // Forrás: MTI
Nyilvános lesz a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) átvilágítása a szervezet élére tíz napja megválasztott Bienerth Gusztáv szerint.

A turizmusért felelős kormánybiztosként is dolgozó sportvezető az M4 Sport Sportreggeli című műsorában szerdán elmondta, teljes pénzügyi, gazdasági, jogi átvilágítás van folyamatban. Ami a MÚSZ helyzetét illeti, az első elnökségi ülés január 25-én lesz, és már minden elnökségi taggal folytatott négyszemközti beszélgetést, hogy eldöntse, ki a partner a program megvalósításában, illetve kivel nem akarnak együtt dolgozni.

MTI Fotó: Balogh ZoltánMTI Fotó: Balogh Zoltán

"Engem nem terhelnek a múlt feszültségpontjai, kívülről jövök, ennek vannak előnyei és hátrányai. Az mindenesetre nagyon jó kezdet, hogy kétszeri titkos szavazás után, ami évtizedek után először volt a magyar úszósportban, elnökké választottak három jelölt közül" - közölte Bienerth Gusztáv.

November 21-én a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka mellett Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására".

Ennek kapcsán Bienerth Gusztáv úgy fogalmazott, a hét pontnak egy meghatározó üzenete van: világos, átlátható, nyomon követhető struktúra kell, és a sportolókra, az edzőkre és a klubokra kell koncentrálni.

"Ha a mandátumának hetedik hónapjában egy elnök lemond 23 évi munkát követően, az egy speciális helyzet, nekem fel kell mérnem, hogy most mi a helyzet, és a jövőt kell építenem" - szögezte le az elnök, hozzátéve, Gyárfás Tamás lemondása után 16-an keresték meg, és egyöntetű vélemény volt, hogy neki nem a szakmai ügyekbe kell beavatkoznia, hanem az lenne a feladata, hogy menedzserként irányítson, egységet teremtsen és új fazont adjon.

Ami a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokságot illeti, Bienerth Gusztáv azt mondta, a kormány január 31-ig jelentést vár a felkészülés állapotáról. Hozzátette, számára az a legfontosabb, hogy Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét világszínvonalon tudják megrendezni, és jó "belépő" legyen a szeptember 13-án esedékes 2024-es olimpiai helyszínkijelöléshez.

A jelenlegi legjobb magyar úszóra visszatérve az elnök - aki egyben a 2024-es olimpiai pályázat alelnöke - leszögezte:

"Szerintem nincs hatékony olimpiai és világbajnoki szponzoráció Hosszú Katinka nélkül. Dolgozom ezen, és remélhetőleg a közeljövőben hírrel is tudok erről szolgálni."

Az M1 aktuális csatornán a vb konkrét előkészületeivel kapcsolatban Bienerth Gusztáv azt mondta, ma találkozik Szántó Évával, a világbajnokság rendezéséért felelős cég ügyvezetőjével, s majd azután tud a helyzetről tájékoztatást adni.

Hozzátette, jelenleg a világbajnokságra koncentrálnak, ezzel együtt ő maga a következő olimpiai ciklus végéig, a 2020-as tokiói játékokig tervez, s ennek a folyamatnak az egyik fontos állomása lesz a magyarországi vb.

vehirsport.hu
további cikkek
Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában kézilabda Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock 29-20-ra nyert a bajnok Industria Kielce ellen a férfi kézilabda Lengyel Kupa vasárnapi döntőjében. tegnap 23:34 Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra szabadidősport Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25 ezer résztvevőt regisztráltak és rekordösszeg, majdnem 23 millió forint gyűlt össze karitatív célokra. tegnap 20:08 Női kézilabda BL: Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros kézilabda Női kézilabda BL: Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros nem jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel hazai egygólos vereségét követően vasárnap idegenben 29-24-re kikapott az elmúlt kiírásban negyedik helyezett Esbjergtől. tegnap 17:54 Női kézilabda BL: kétgólos hazai vereséggel jutott négyes döntőbe a Győr kézilabda Női kézilabda BL: kétgólos hazai vereséggel jutott négyes döntőbe a Győr Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel idegenbeli hétgólos sikerét követően a negyeddöntő szombati visszavágóján saját közönsége előtt 26-24-re kapott ki a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól. 2024. május 4. 22:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.