Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. október 28. Simon
Veszprém
18°C
2024. október 28. Simon
Veszprém
18°C

Forbes: Nagy László a negyedik legértékesebb magyar sportoló

2017. március 1. 12:07 // Forrás: MTI
A tavaly három olimpiai aranyérmet szerzett Hosszú Katinka úszó lett ismét a legértékesebb sportoló a Forbes magyar kiadása által készített listán, amely a magazin márciusi számában jelent meg.

Az ötkarikás bajnoki címét Rióban megvédő kardvívó, Szilágyi Áron a második a sorban, akit a magazin az egyik legjobban eladható férfi sportolónak tart. Ehhez szerénysége, intelligenciája és megnyerő külseje is hozzájárul sportsikerei mellett - véli a Forbes.

A harmadik helyre a 2016-os játékokon Hosszú Katinkához hasonlóan háromszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta került, a kajakossal kapcsolatban az újság megemlíti, hogy az állami győzelmi prémiumot illetően ő kereste eddig a legtöbbet olimpiai szerepléseivel, 169 millió forintot.

Nagy László az élmezőnybenNagy László az élmezőnyben

A rangsorban helyet kapott a Veszprém kézilabdázója, Nagy László (4.), illetve a két úszó, Gyurta Dániel (5.) és Cseh László (6.) is. A viszonylag sikeres Európa-bajnoki szereplés ellenére a legjobb helyezést elérő labdarúgó, Dzsudzsák Balázs csak nyolcadik lett.

A legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Babos Tímea már több mint hárommillió dollárt ütögetett össze, s 13. a Forbes listáján.

A 25-ös rangsorban mindössze egy téli sportot űző sportoló neve olvasható, Liu Shaolin Sándor világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó 24. a listán.

A szerkesztőség 60 sportoló tavalyi eredményeit pontozta összesen kilenc sportágban. A válogatott és a kluberedményeket számították be (csak a dobogós helyezéseket), az összpontszámot sportáganként súlyozták. Utóbbi két tényezőtől függött: milyen gyakran rendeznek világversenyt válogatott szinten az adott sportágban, illetve a nemzetközi adatok alapján egy-egy sportág mennyi pénzt mozgat meg. Az így kapott, 36 sportoló nevét tartalmazó listát megosztották hét nagy hirdetővel és egy ügynökséggel, arra kérték őket, jelöljék meg, egy márkaismertséget célzó kampányban mennyi pénzt áldoznának egy-egy sportolóra. A hirdetői véleményekből és a sporteredményekből (50-50 százalék) állt össze a végső pontszám, az értékeket 100-as skálára vetítették.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.