A Március 15. utcai sportcsarnok foglaltsága miatt ideiglenes helyszínen, a Vetési Albert Gimnázium sportcsarnokában fogadta a Tatát a Veszprémi KSE vasárnap délelőtt a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság 17. körében.
A tizenkettedik helyen álló, kiesés elől menekülő veszprémiek – várhatóan négy kiesővel kell számolni a bajnokság végén – két győzelemmel kezdték a 2017-es naptári évet, egy héttel ezelőtt azonban a második helyezett PLER megálljt parancsolt a mieink jó szériájának. A forduló előtt nyolcadik helyezett tataiak három vereséggel kezdték a tavaszt, így a találkozót megelőzően okkal reménykedhettek a Szobolék az újabb sikerben.
Gólgazdag nyitány: az első öt percben mindkét fél hiba nélkül vitte végig támadásait (4:4). Pásztor István unta meg, hogy átjáróház védelme, s magához hívta tanítványait. Össze is szedte magát a nyitottabb, s pattogósabb védekezésre váltó VKSE, amely 4-1-es szériával folytatta a találkozót (11. perc: 8:5).
Két hazai hibát büntettek gyorsan a vendégek: Szővérdfy és Kanyó Ádám roboghatott egy az egyben. Márton válaszolt büntetőből, majd Éles, s immáron Márton akciógólja után rezdült a háló. Andorka támogatta remek védéseivel együttesét, amely először vezethetett négy góllal (16. perc: 11:7).
Időt kért a Tata, Pásztor István pedig hét a hat elleni játékot rendelt tanítványaitól az egy perces tanácskozás után. A védekezések kerültek főszerepbe: öt percig érintetlenek maradtak a kapuk. Kanyó törte meg a gólcsendet, amire Szmetán válaszolt pár másodperccel később. Heiczinger gólja után Vasvári Ádámot küldték ki két percre a bírók, a vendégek pedig Lehőcz és Szalczinger jóvoltából éltek az emberelőny adta lehetőséggel (23. perc: 13:10).
Meghúzta a végét a hazai alakulat, hét perc alatt mindössze egyszer kapitulált Andorka, elől pedig Éles Benedek és Vasvári Ádám vette vállára övéit (30. perc: 16:11).
Térfélcserét követően az öltözőben maradtak a veszprémi fiúk, nyolc percet kellett várni az első hazai gólra. Ezalatt Kanyó, Szalczinger és Győrffi lopta a távolságot (37. perc: 16:14). A Vasvári-fivérek ébredtek fel időben: Géza egy, Ádám három találattal járult hozzá a 4-1-es rohamhoz (42. perc: 20:15).
A folytatásban állandósulni látszott a különbség, a mieink belső hármasa – Márton Balázs, Vasvári Ádám és Éles Benedek – különösen elemében volt. A vendégeknél a korábbi veszprémi Kisék Bence és Kanyó Ádám játszott agilisan (46. perc: 23:17).
Hatgólos hazai vezetéssel fordultak a felek az utolsó tíz percre (25:19). A sok hibával játszó bakonyiak azonban nem zárták le a mérkőzést. A Tata két gólra is felzárkózott a végjátékba lépve (58. perc: 28:26). Vasvári Ádám talált be a legjobbkor, majd Kállai góljára is volt válasz, a végeredményt Márkus állította be egy lerohanás végén (30:27).
Férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoport, 17. forduló:
Veszprémi KSE–Tatai AC 30:27 (16:11)
Vetési gimnázium sportcsarnoka, 150 néző. Vezette: Bujdosó, Mihály.
Veszprém: Andorka – Szmetán 2, Szobol 1, Éles B. 6 (1), Heiczinger 1, Márton 8 (1), Hári. Csere: Szász (kapus), Füleki 1, Kovács Gy., Vasvári G. 3, Vasvári Á. 6, Márkus 2, Bándi. Vezetőedző: Pásztor István.
Tata: Kisék M. – Kanyó B. 2, Szám 1, Hodi-Pongrátz, Szalczinger 2, Szövérdffy 2, Kanyó Á 8 (3). Csere: Czérna (kapus), Jancsó 3, Kiséb B., Jóga 2, Győrffi 2, Csalló 1, Lehőcz 2, Kállai 2, Galambos. Vezetőedző: Sibalin Jakab.
Kiállítások: 8 perc, ill. -.
Hétméteresek: 2/2, ill., 3/3.
Edzői értékelések
Pásztor István: – Többször is megnyertük a mai találkozót, csak a figyelmetlenségünk és a buta hibáink miatt nem lett magabiztos a sikerünk. Jobbak voltunk ma, a végén sem izgultam, nem volt benne a játék képében a fordítás.
Sibalin Jakab: – Az első félidő második felében nem sikerült megvalósítani az elképzeléseinket. Túl sok hibát vétettünk, ziccereket rontottunk. A második játékrészben futottunk az eredmény után, de a végén hiányzott az a plusz, ami a pontszerzéshez kellett volna.