Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Búcsú az alapszakasztól

2017. március 30. 20:10 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Vetési gimnázium termébe április 1-jén (szombat, 18 óra) kilátogató hívek bizakodnak, hogy a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém aktíváinak motivációjával annak ellenére nem lesz gond – az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC ellen –, hogy alapszakasz-elsők lettek.

A zajló másodosztályú bajnokság első két fordulója után kevesen gondolták, hogy kosárlabdázóink tizenkilenc győzelemmel és két vereséggel, a Nyugati-csoport éllovasaként várják majd a pontvadászat nyitó körének záró felvonását. A bakonyiak legutóbb szeptember végén kaptak ki, azóta minden riválisukat két vállra fektették. A liga alapszakaszát múlt héten, a Motax-Pápai KC elpáholásával nyerték meg (84-64); ennek értelmében a közelgő felsőházi rájátszásban végig élvezhetik a pályaelőnyt. Az esélyesebb és magabiztosabb egyetemisták alaposan felkészültek az ellenfélből, akik a szorítás okozta kábulatból lassan ébredtek. A mindig különleges hangulatú megyei rangadón érezhető volt, ha Körtélyesi Gergely és Nebojsa Pavlovic a pályán van, akkor minden könnyebbnek tűnik. Ettől függetlenül az elején szerzett előny elolvadt, majd az erőcsatár és a bosnyák légiós újra ihletett formában kezdett játszani. Ennek köszönhetően mind gyakrabban zilálták szét a másik oldal állásait, aztán a nagyszünet után kiütközött, hogy a felek nincsenek egy súlycsoportban. A harcmodort váltott hazaiak kézben tartották az irányítást. Mivel taktikailag érettebbek és mentálisan erősebbek voltak, uralták a küzdelmet, s a hajrában teljesen elbizonytalanították a pápaiakat.

Mérész: Jó lenne győzelemmel meghálálni a szurkolóink eddigi biztatásátMérész: Jó lenne győzelemmel meghálálni a szurkolóink eddigi biztatását

Kámán Tamásék az év elején a kisalföldi megyeszékhelyen is diadalmaskodtak, az akkori sikerük hátterében főként a jó védekezésük állt (70-76). A vendégek a mérkőzés első részében nem voltak élesek, a Rába-partiak triplákkal demoralizálták őket, ám idővel pontosabb lett a játékuk és szigorúbb a védelmük. Miután a vetélytárs kiesett a ritmusból, megindultak felfelé a lejtőn. A csata nem volt éppen gólgazdag, de az izgalmakra nem lehetett panasz, a gárdák között minimális volt a különbség. A győriek továbbra is kinti dobásokkal operáltak, míg a veszprémiek príma csapatmunkával kezdtek szolgálni – és jól küzdöttek. A mieink a második félidőben már bajnokesélyeshez méltóan pattogtattak, nem engedték kibontakozni a mind jobban felőrölt ellent, így a végén már az is belefért, hogy nem törték úgy magukat.

A győriek a minap biztosították be a „nyugati-bronzérmüket”, miután megverték a Soproni MAFC-NyME-t. Csaplár-Nagy Ervin vezetőedző – Nárai Bence, Kovács Soma, Ruják Bence, Puszta Dávid és Gombás Gábor húzta – együttese jelenleg tizenhat–ötös győzelmi-vereség mutatóval rendelkezik. Simon Lászlóék ellenük szereznék meg az évadbeli huszadik sikerüket.

– Idehaza az összes mérkőzésünket szeretnénk megnyerni, ez most sincs másként: jó lenne győzelemmel meghálálni a szurkolóink eddigi biztatását – mondta Mérész Csaba vezetőedző. – Egyik klubon sincs már nyomás, a párharc egyik fél helyezésén sem változtat. Mi kiegyensúlyozott teljesítménnyel hoztuk az alapszakasz-sikert. A győri egy ütős, szervezett kosárlabdát játszó műhely, kiváló spílerekkel, s az eredménysoruk is tiszteletet parancsol. Hozzánk hasonlóan jó formában vannak, idegenben is képesek remek játékra, ezért nehéz dolgunk lesz ellenük. Viszont bízom a srácokban, ráadásul mi vagyunk az esélyesek. Biztosan ők is győzelemre törnek, így kemény, izgalmas derbire számítok. Ám ha megismételjük az elmúlt hetek produkcióját, akkor lógó orral térhetnek haza. Ezúttal is a védekezés lesz a döntő, hogy megállítsuk a kulcsembereiket, de legalább ilyen fontos, hogy jól és bátran szórakoztassunk. Fontos lesz a dobószázalék is. Szeretnénk tempót diktálni és kijavítani azokat a hibákat, amiket az utolsó mérkőzésen elkövettünk. Sportolóink tudják, hogy ez az összecsapás is hangsúlyos, dacára annak, hogy az alapszakaszt illetően eldőltek a lényegi kérdések.

vehirsport.hu
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.