Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kéri és Szögi is nyert az ob-n

2017. június 11. 22:00
Férfi gerelyhajításban Rivasz-Tóth Norbert remek, 80 méter feletti, U23-as országos csúcsot jelentő eredménnyel győzött a 122. atlétikai magyar bajnokság zárónapján. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club két bajnoki címmel gyarapodott: Kéri Bianka 800 méteren, Szögi István 5000 méteren ért célba elsőként.

A szolnoki dobó második kísérletére 80,50 méterre repítette a gerelyt, amivel egyéni legjobbját érte el.

A háromnapos verseny zárónapján az olimpiai bronzérmes Márton Anita súlylökés után megszerezte második aranyérmét is, miután az esélyeknek megfelelően diszkoszban is győzött. Ugyancsak duplázott Kazi Tamás, aki 1500 után ezúttal 800 méteren ért célba elsőként.

Kifejezetten jó versenyt hozott a női távolugrás, melyet első, remekül eltalált kísérletével Farkas Petra Beáta nyert meg 6,41 méteres egyéni csúccsal, mögötte pedig a hétpróbázó olimpikon Krizsán Xénia 6,26-tal szerezte meg az ezüstöt, ami neki is egyéni legjobbja. Az U23-as Európa-bajnok Krizsán a nap folyamán magasugrásban is elindult és ugyancsak a második pozícióban zárt.

Férfi 400 méter gáton Koroknai Tibor a szombati előfutamok során először futott 50 másodpercen belül (49.95 mp) karrierje során, a vasárnapi döntőben pedig 49.90 másodpercre javította egyéni csúcsát, s nyert óriási fölénnyel.

férfiak:
200 m: Szabó László (FTC) 21.38 másodperc
800 m: Kazi Tamás (DSC-SI) 1:50.85 perc
5000 m: Szögi István Dániel (VEDAC) 14:50.65 perc
400 m gát: Koroknai Tibor (DSC-SI) 49.90 másodperc
4x400 m: Bp. Honvéd (Takács Ákos, Kovács Zoltán, Vindics Balázs, Deák Nagy Marcell) 3:14.93 perc
hármas: Galambos Tibor (FTC) 16,15 méter
rúd: Simonváros Csanád (Gödöllői EAC) 4,80 méter
súly: Kürthy Lajos Imre (Mohácsi TE) 17,54 méter
gerely: Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki MÁV-SE) 80,50 méter
diszkosz: Kővágó Zoltán (Szolnoki Honvéd) 63,06 méter

nők:
200 m: Kaptur Éva (Bp. Honvéd) 24.09 másodperc
800 m: Kéri Bianka (VEDAC) 2:03.80 perc
5000 m: Papp Krisztina (UTE) 16:03.83 perc
4x400 m: Bp. Honvéd (Király Adél, Kaptur Éva, Sajtos Anna, Nádházy Evelin) 3:43.54 perc
400 m gát: Zsiga Mónika (Ikarus BSE) 1:01.95 perc
magas: Szabó Barbara (UTE) 1,87 méter
távol: 1. Farkas Petra Beáta (Dunakeszi VSE) 6,41 méter, 2. 2. Krizsán Xénia (MTK Budapest) 6,26
diszkosz: Márton Anita (Békéscsabai AC) 56,88 méter

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.