– Ünnepélyes pillanat ez a VEDAC életében, hiszen a mai pályaavatással újjászületik a gerelyhajító sportág Veszprémben – ezekkel a szavakkal köszöntötte Németh Attila, a klub ügyvezetője a megjelenteket a péntek délutáni utánpótlásversennyel egybekötött ünnepélyes átadón.
A VEDAC első emberétől megtudtuk, a beruházás másfél millió forintos értékben, közösségi összefogás keretében jött létre. A kezdeményezésben elévülhetetlen érdemeket szerzett Máhl Krisztián, a Simonyi Zsigmond általános iskola testnevelő tanára, aki a gerelyhajítás oktatásán felül a pálya építtetéséből is oroszlánrészt vállalt. Magánvállalkozók, cégek és a gyerekek szülei is kivették részüket az utánpótlásversenyekre hitelesített, hetven méteres pálya munkálataiban.
A fejlesztés mellé álló Veszprém város képviseletében Ovádi Péter szólalt meg az eseményen. Mint mondta, a veszprémi polgárok büszkék lehetnek arra, hogy ha kell, össze tudnak fogni egy nemes cél érdekében. – Az összefogás melynek következtében felépült ez a pálya leképezi városunk erejét – tette hozzá az önkormányzati képviselő.
A pályaavatásban Németh Miklós, az 1976-os montreali olimpia gerelyhajító bajnoka, mellett Baumgartner Lajos és Ovádi Péter önkormányzati képviselők segédkeztek.