Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C

Szeptember 2-án játssza első hazai bajnoki mérkőzését a Győri Audi ETO KC

2017. augusztus 8. 19:12 // Forrás: MTI
Szeptember 2-án, a DVSC ellen hazai pályán játssza első bajnoki mérkőzését a győri Audi ETO KC kézilabdacsapata - mondta Ambros Martín vezetőedző kedden a klub szezonnyitó sajtótájékoztatóján, Győrben.

A többi csapathoz képest egy héttel korábbi kezdés okaként a Bajnokok Ligája sűrű programját jelölte meg: a dán FC Midtjylland elleni BL-találkozó miatt kellett áttenni korábbra a mérkőzést.

Beszélt arról is, hogy a másfél hete kezdődött felkészülésen elsősorban a fizikai alapozáson van a hangsúly, a csapat lépésről lépésre halad. Öt felkészülési mérkőzésük közül egyet, a Silkeborg-VOEL elleni barátságos mérkőzést már lejátszották és 35-31-re meg is nyerték.

Fotó: gyorietokc.huFotó: gyorietokc.hu

A spanyol szakember hangsúlyozta: nehéz lesz a magyar bajnokság, de még nehezebb a Bajnokok Ligája.

Görbicz Anita csapatkapitány elmondta, hogy "még nincsenek csúcsformában", de rengeteget dolgoznak és javulnak.

A húszfős keretbe négy játékost igazoltak: a német Anja Althaust, a dán Anne Mette Hansent, a norvég Stine Bredal Oftedalt és Fodor Csengét. Az utánpótláscsapatból öt játékos került a felnőtt keretbe: Szilovics Fanni, Bino Boglárka, Pál Tamara, Varga Emőke és Afentáler Sára.

Bartha Csaba klubelnök a sajtótájékoztatót követően elmondta, a szezonban a csapat célja a magyar bajnoki cím és a Magyar Kupa megszerzése, valamint a bejutás a BL négyes döntőjébe.

Az utánpótláscsapatoknál megjegyezte: a cél, hogy a fiatalok később eredményesen játsszanak a felnőttek között.

A sajtótájékoztatón négyéves szponzori szerződést kötött a klub az Adidas Magyarország Kft.-vel, amelynek értelmében a felnőtt és az utánpótlás csapat is a márka mezében lép pályára.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.