Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
21°C

Összecsap a veszprémi hátország

2017. november 2. 19:57
Veszprém a kézilabda egyik hazai fellegvára. Szombat délután (18.00) a sportág két utánpótlásbástyája, a Telekom U20-as együttese és a Veszprémi KKFT méri össze erejét a Március 15. utcai sportcsarnokban.

A veszprémi férfi kézilabdáról a legtöbb embernek a világhírű, Bajnokok Ligája szereplő Telekom Veszprém ugrik be. Jóval gazdagabb azonban ennél a királynék városának kézilabdaélete, amely többek között két másodosztályú férfi alakulattal is büszkélkedhet.

Az NB I/B küzdelmeit kéthetes szünetet után épp egymás ellen folytatják a felek: szombat délután a Telekom második számú csapata, az U20-as utánpótlásműhely látogat a városi rivális Veszprémi KKFT otthonába. Érdemes odafigyelni a fiatal erőkből álló együttesekre, jó eséllyel a jövő válogatott kézilabdázói pattogtatnak ma a szemünk előtt.

Mindkét gárda vezetőedzője, Gulyás István a „kis Telekom” részéről, Vágó Attila pedig a VKKFT oldaláról, ugyanazt emelte ki a találkozóval kapcsolatban: nem szabad, hogy fiatal tanítványaik figyelmét elvonja a két klub közötti rivalizálás.

A hetedik forduló előtt mindkét gárda öt ponttal áll a tabellán, a középmezőny végéből lépnének előre a felek. Gulyás Istvántól megtudtuk, teljes kerettel készülhet a derbire, amelyen kulcsfontosságúnak tartja, hogy fiai a meccs végig kellően frissek maradjanak fejben. Ha ez teljesül, övék lehet a két pont.

Vágó Attila az augusztus óta maródi Heczinger Zsoltra biztosan nem számíthat szombaton, s Éles Benedek játéka is kérdéses. Utóbbi a múlt héten, az U19-es válogatott felkészülési mérkőzésen szenvedett vállsérülést. Vágó szerint apróságok fognak dönteni a háromesélyes találkozón, melyen csapata egységességével kerekedne felül a riválison.

Zatkalik Dániel
vehirsport.hu
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 24 24 0 0 974 649 325 48
2. OTP Bank-Pick Szeged 24 21 0 3 872 693 179 42
3. MOL Tatabánya KC 24 15 2 7 746 695 51 32
4. FTC-Green Collect 24 13 4 7 765 723 42 30
5. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 24 11 3 10 713 733 -20 25
6. Csurgói KK 23 11 2 10 650 665 -15 24
7. CYEB-Budakalász 24 11 2 11 686 709 -23 24
8. Dabas KC 24 11 1 12 662 696 -34 23
9. Balatonfüredi KSE 24 10 1 13 633 668 -35 21
10. Carbonex-Komló 24 8 0 16 636 695 -59 16
11. HSA NEKA 24 7 2 15 645 705 -60 16
12. PLER-Budapest 23 6 2 15 618 707 -89 14
13. QHB Eger 23 6 1 16 587 715 -128 13
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 23 2 0 21 623 757 -134 4
Utolsó módosítás: 2024. április 28. 11:00
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
23-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Csömör SK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 5. 18:30
Helyszín
Csömör
Eredmény
26-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
24-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. január 12. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
36-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 10. 19:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. február 24. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2024. március 2. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
29-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
30-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. április 20. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
29-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
23-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
28-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2024. május 10. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.