Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
13°C

Saracevic lett a Zagreb vezetőedzője

2017. november 21. 17:02 // Forrás: MTI
Zlatko Saracevic lett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szegedi csoportellenfél horvát PPD Zagreb vezetőedzője.

A horvát bajnoki címvédő klub kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Kasim Kamenica mindössze hat hónap után távozik az edzői posztról.

Utódja, a játékosként olimpiai és világbajnok Saracevic 1997 és 2000 között szerepelt a fővárosi csapatban, majd a Fotex Veszprémhez igazolt, ahol két idényt töltött és Bajnokok Ligája-döntős volt.

Zlatko Saracevic - Fotó: 24sata.hrZlatko Saracevic - Fotó: 24sata.hr

Az edzői pályafutását 2003-ban kezdte, 2010 és 2015 között tagja volt a PPD Zagreb szakmai stábjának. A közelmúltban a horvát RTL televízió szakkommentátoraként, illetve a Dubrovnik csapatának edzőjeként tevékenykedett, és a horvát válogatott másodedzői feladatait is ellátja.

"Tudom, mi vár rám, Zágrábban mindig a következő mérkőzés megnyerése a legfontosabb. Szinte minden játékost ismerek, mert az edzőjük voltam, vagy ellenfélként találkoztunk" - nyilatkozta a horvát kézilabdasport 56 éves legendája, aki csütörtökön irányítja először a csapatot.

Hozzátette, nehéz lesz a Barcelona elleni BL-csoportmeccs, mert a zágrábiak jól játszottak vasárnap a francia HBC Nantes otthonában, egy góllal mégis kikaptak.

Saracevic a PPD Zagreb ötödik edzője bő egy év alatt: Veselin Vujovic helyét tavaly októberben Silvio Ivandija vette át, őt váltotta áprilisban Slavko Goluza, majd májusban érkezett Kasim Kamenica.

A csapat a Bajnokok Ligája A csoportjában - amelyben a Szeged is szerepel - nyolc forduló után nyeretlenül, mindössze két döntetlennel az utolsó helyen áll, a SEHA Liga alapszakaszában pedig negyedik.

vehirsport.hu
további cikkek
Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda vb-selejtező: Litvánia ellen kezdődik az olimpiai felkészülés A magyar férfi kézilabda-válogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében, amely egyben az olimpiai felkészülés "nulladik" állomása. ma 9:06 Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. tegnap 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. tegnap 20:41 Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal ország-világ Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. tegnap 13:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.