A kiváló futóedző menesztése a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubtól (VEDAC) rég nem látott indulatokat váltott ki a többnyire béke szigeteként ismert királynék városában. Tanítványai, ismerősei, kollegái, szülők, olimpikonok sorakoztak föl mögötte, s biztosították támogatásukról. Úgy néz ki, alig 48 órával a „bomba robbanása” után máris megnyugodhatnak a kedélyek: a közkedvelt tréner továbbra is Veszprém városának szolgálatában marad.
A továbbiakban Tóthné Stupián Anikó közleményét jelentetjük meg változtatás nélkül :
Tisztelt Szülők, Tisztelt Városvezetés, Kedves Tanítványaim és Ismerőseim!
Szeretném megköszönni mindenkinek azt a támogatást és szeretetet, amit az elmúlt 48 órában tanúsítottak felém és kollégáim felé. Elmondhatatlan jó érzés, hogy ebben a nehéz helyzetben ennyi ember mellém illetve az ügy(em) mellé állt.
Külön köszönöm a város vezetésének, Porga Gyula polgármester úrnak és Ovádi Péter képviselő úrnak, hogy meghallgattak és érdemesnek találnak bennünket a támogatásra.
Tanítványainkkal 2018-ban a Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) színeiben folytatjuk a megkezdett, s tőlünk megszokott színvonalú munkát.
Bízom benne, hogy zavartalan működésünknek nem lesz semmi akadálya és számos sikerrel hálájuk meg Veszprém városának támogatását!
Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Tóthné Stupián Anikó