Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Minden tanítványa követi a menesztett edzőt

2018. január 17. 14:05
Megkezdte működését városunk új atlétikaklubja, a Sportolj Velünk Sport Egyesület. Tóthné Stupián Anikót meghatotta tanítványai ragaszkodása a személyéhez.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, saját egyesületében folytatja munkáját a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubtól (VEDAC) menesztett futóedző, Tóthné Stupián Anikó.

A Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) már az első versenyén is túl van. A régiós U11-es bajnokságon második helyezést ért el a csapatok versenyében, az U13-as korosztályban pedig negyedik lett.

Az egyesület vezetője, Tóthné Stupián Anikó a vehirsport.hu-nak elmondta, zavartalanul készülhet sportolóival. A városvezetés támogatásának köszönhetően továbbra is minden adott a megszokott színvonalú munkához. A kiváló szakembert valamennyi tanítványa követi az új egyesülethez. – Álszerénység lenne azt állítani, hogy nem erre számítottam, mégis rendkívül megható volt, hogy minden tanítványom kitartott mellettem, s követtek engem az új egyesületbe – tette hozzá a tréner, aki megtisztelőnek tartja, hogy több mint száz család szavazott neki bizalmat a kritikus pillanatokban is.

Tóthné Stupián AnikóTóthné Stupián Anikó

A szakmai gárdában történt változások a következőképp alakultak: Egri-Németh Eszter szintén a VEDAC-ból érkezik, a mesterszakos edzői diplomáját szerző Nagy Patrik február 1-jétől csatlakozik az egyesülethez, míg a Veszprémi Kézilabda Kft. csapatánál munkát vállaló Takács Dávid beugróként erősítheti az SVSE-t – árulta el Tóthné Stupián Anikó.

A felnőttkorú versenyzők helyzetéről is szó esett. Kéri Bianka a váltás körülményei miatt kihagyja a fedett pályás világbajnoki felkészülést, a kiváló középtávfutó teljes gőzzel az idény fő versenyére, a nyári Európa-bajnokságra fókuszál. Hasonló a helyzet Kis Gergőnél is, ő azonban rajthoz áll a fedett pályás országos bajnokságon. – Két, jelenleg az Egyesült Államokban készülő versenyzőm, Szögi István és Somogyi Anett is jó eséllyel pályázik az Eb-szint teljesítésére – tette hozzá.

Mint mondta, az utánpótláskorú sportolók helyzetén is dolgoznak, s elindították az átigazolási folyamatot, amelynek költségei akár több milliós nagyságrendű tételre is rúghatnak. – Mindenképp át akarunk igazolni mindenkit, a pénz nem lehet akadály ebben a kérdésben. Hiszek abban, hogy működni fog az egyesületünk. Hiszek abban, hogy nem a pénzen fog múlni, hogy ki milyen gyorsan fut – nyomatékosította.

Az atlétika tömegsport jellegű vállfajai is megtalálhatóak lesznek az a SVSE-nél, a népszerű köredzés és az amatőr futóklub is zavartalanul üzemel a továbbiakban.

Zatkalik Dániel

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.