Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

EYOF-győztest igazolt a VEDAC

2018. március 4. 12:32
A juniorkorú diszkoszvető, Aranyi Ferenc Mezőtúrról igazolt a VEDAC Dobóakadémiájához, és máris bajnoki címmel mutatkozott be.

Tavaly év végén kezdte meg a tárgyalásokat Török Krisztián szakmai igazgató és Németh Attila ügyvezető igazgató Aranyi Ferenc átigazolásáról, aki idén érettségizik, ezért a tanév végéig nagy részben otthon készül nevelőedzője, Barta Gyula irányításával. Az átmeneti időszakban közösen kidolgozott edzésterv alapján a VEDAC részéről Mozsdényi Dávid és Török Krisztián vesz részt a szakmai munkában, Aranyi pedig havi rendszerességgel egy hosszú hétvégét Veszprémben tölt, bekapcsolódva a veszprémi edzésmunkába.

Aranyi a 2015-ben Tbilisziben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) több mint ötméteres egyéni csúccsal, 57.45 méterrel állhatott fel a dobogó legfelső fokára, és természetesen korosztályos országos bajnok is.

Mozsdényi Dávid és Aranyi FerencMozsdényi Dávid és Aranyi Ferenc

A VEDAC színeiben a junior téli dobó országos bajnokságon mutatkozott be, ahol diszkoszvetésben bajnoki címet szerzett 47,90 méterrel, súlylökésben pedig egyéni csúccsal, 15.14 méterrel negyedik lett.

Az idei évben Aranyi számára a junior világbajnokság a főverseny, de a magyar bajnokságokon és a csapatbajnokságon is számít rá új klubja. A tanulmányait tekintve a Pannon Egyetemre adta be jelentkezését gépészmérnök szakra, a sportoló hosszú távon tervez Veszprémben.

A VEDAC Dobóakadémiája a saját nevelésű atléták mellett azt a feladatot is magára vállalta, hogy lehetőséget biztosít olyan tehetséges dobóatléták számára is, akiknek nem megfelelőek hosszú távon a felkészülési lehetőségei.

vehirsport.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.