Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
17°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
17°C

Tizenkettedik hellyel kezdett Dohában Rasovszky Kristóf

2018. március 17. 16:21 // Forrás: MTI, Fotó: Facebook - MÚSZ
Rasovszky Kristóf a 12., Olasz Anna pedig a 17. lett 10 kilométeren a nyíltvízi úszók idei világkupa-sorozatának katari nyitóállomásán.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint a szombati dohai viadalon kettős holland siker született, miután a 70 főt felvonultató férfiaknál az olimpiai bajnok Ferry Weertman, a 42 indulót számláló női mezőnyben pedig a szintén ötkarikás aranyérmes Sharon van Rouwendaal győzött. A junior-világbajnok Rasovszky 26.30, a felnőtt világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Olasz 41.80 másodperccel a nyertes mögött ért célba.

"Nem volt egy rossz verseny, jól is ment, de az utolsó kör első felében beszorultam, és nem tudtam időben megindulni. Elkerülhető lett volna, ha ebben a fázisban még előrébb egerészem magam. Jó lecke volt, legközelebb okosabb leszek. Igazából annak örülök, hogy egyáltalán nem haltam meg, mint tavaly, Abu Dhabiban" - idézte tájékoztatójában Rasovszkyt a Magyar Úszó Szövetség.

Rasovszky Kristóf a rajt előtti pillanatokbanRasovszky Kristóf a rajt előtti pillanatokban

A világkupa kilenc versenyből áll, a negyediknek Magyarország, közelebbről Balatonfüred ad otthont június 16-án. A következő versenyt május 20-án a Seychelle-szigeteken rendezik.

Eredmények:

férfiak:
1. Ferry Weertman (holland) 1:52:41.60 ó
2. David Aubry (francia) 1:52:42.50
3. Simone Ruffini (olasz) 1:52:42.70
...12. Rasovszky Kristóf 1:53:07.90

nők:
1. Sharon van Rouwendaal (holland) 2:02:24.40
2. Leonie Beck (német) 2:02:25.20
3. Finnia Wunram 2:02:26.70
...17. Olasz Anna 2:03:06.20


Rasovszky: Idén már a dobogó a célom az Eb-n

Szombaton Dohában kezdetét veszi Rasovszky Kristóf számára a 2018-as úszó idény, amelyben a parádésra sikerült óévet is túlszárnyalná a Balaton Úszó Klub sztárúszója.

vehirsport.hu
további cikkek
Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában kézilabda Fazekas Gergő csapata megvédte címét a Lengyel Kupában Fazekas Gergő csapata, az Orlen Wisla Plock 29-20-ra nyert a bajnok Industria Kielce ellen a férfi kézilabda Lengyel Kupa vasárnapi döntőjében. 2024. május 5. 23:34 Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra szabadidősport Ultrabalaton: több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra Egyéniben magyar győzelmek születtek a 18. alkalommal megrendezett NN Ultrabalatonon, amelyen több mint 25 ezer résztvevőt regisztráltak és rekordösszeg, majdnem 23 millió forint gyűlt össze karitatív célokra. 2024. május 5. 20:08 Női kézilabda BL: Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros kézilabda Női kézilabda BL: Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros nem jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel hazai egygólos vereségét követően vasárnap idegenben 29-24-re kikapott az elmúlt kiírásban negyedik helyezett Esbjergtől. 2024. május 5. 17:54 Női kézilabda BL: kétgólos hazai vereséggel jutott négyes döntőbe a Győr kézilabda Női kézilabda BL: kétgólos hazai vereséggel jutott négyes döntőbe a Győr Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, mivel idegenbeli hétgólos sikerét követően a negyeddöntő szombati visszavágóján saját közönsége előtt 26-24-re kapott ki a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól. 2024. május 4. 22:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.