Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C

Az oroszokkal is összekerült a magyar válogatott

2018. április 12. 20:15 // Forrás: MTI
A magyar férfi kézilabda-válogatott Oroszország, Szlovákia és Olaszország csapatával került azonos csoportba a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjének csütörtöki, trondheimi sorsolásán.

Az Eb honlapja szerint Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány együttese az első kalapból várta a sorsolást, amelyen a második kalapból kapta az oroszokat, a harmadikból a szlovákokat, a negyedikből az olaszokat, és a 7. csoportba került.

A nyolc csoport első és második helyezettje, valamint a négy legjobb harmadik jut ki a norvég, svéd, osztrák közös rendezésű tornára. A csoportharmadikok rangsora az első és a második helyezettek elleni mérkőzések alapján készül majd el. A selejtezősorozat október 24-étől jövő júniusig tart.

A tornát 2020. január 10. és 26. között Göteborgban, Malmőben, Stockholmban, Grazban, Bécsben és Trondheimben rendezik, így a három házigazda, Svédország, Ausztria és Norvégia válogatottja, valamint a címvédő Spanyolország automatikusan tagja a mezőnynek, amely első alkalommal lesz 24 csapatos.

A magyar válogatott az oroszokkal legutóbb 2016 januárjában, a lengyelországi Európa-bajnokságon találkozott és 27-26-ra kikapott. A szlovákokkal 2016 decemberében játszott legutóbb a csapat, és az érdi felkészülési tornán 35-26-ra nyert. Az olaszokkal 2005-ben két Európa-bajnoki előselejtezőt is vívtak a magyarok, és mindkétszer fölényesen győztek.

Az előző kontinenstornán - idén januárban, Horvátországban - a magyar együttes a csoportkör után búcsúzott.

"Nem lehetünk elégedetlenek a sorsolással, azt hiszem, a jelenlegi erőviszonyokat tekintve az első-második helyért lehetünk harcban, így igen jó esélye van a válogatottnak a kijutásra" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Ljubomir Vranjes.

A magyar válogatott mérkőzései:
1. forduló (2018. október 24. vagy 25.): Magyarország-Szlovákia
2. forduló (2018. október 27. vagy 28.): Olaszország-Magyarország
3. forduló (2019. április 10. vagy 11.): Oroszország-Magyarország
4. forduló (2019. április 13. vagy 14.): Magyarország-Oroszország
5. forduló (2019. június 12. vagy 13.): Szlovákia-Magyarország
6. forduló (2019. június 15. vagy 16.): Magyarország-Olaszország

vehirsport.hu
további cikkek
Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben női kézilabda BL Kézilabda BL: az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben A Győri Audi ETO KC a dán Team Esbjerggel találkozik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. ma 22:09 A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók Telekom Veszprém A minőségi játékoskeret mellé minőségi edzőket szeretnének a szurkolók A Veszprémi Szurkolói Egyesület felhívására több százan gyűltek össze kedd este az aréna előtti téren. A végig békés hangulatú eseményen Gyurákovics István vezérszurkoló és Pardi Károly korábbi játékos is kritikát fogalmazott a Telekom Veszprém edzői párosának és dr. Csík Zoltán vezérigazgató munkájával szemben. ma 20:41 Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal ország-világ Tour de Hongrie: világsztárok és 12 magyar a rajtnál, változatos útvonal Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45. Tour de Hongrie-n. ma 13:26 „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Erről jut eszembe… „Sosem nyerjük meg a BL-t!” Kedvenc férfi kézilabdacsapatuk kudarca mély apátiába sodorta a Telekom Veszprém szurkolóit. Idén titkon Bajnokok Ligája-győzelmet vártak a drukkerek, ehhez képest óriási csalódásként élték meg, hogy a világválogatottal felérő együttes a Final4-ba sem tudott eljutni – sorozatban immár másodszor. ma 6:02

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.